Született: 1873. máj. 4. Felsőtelekes, Borsod vármegye – Elhunyt: 1960. okt. 28. Budapest
Költő, műfordító.
Forrás: https://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=2454&n=menusgabor&blog_kategoria=Telekes%20B%E9la
Középiskolai rendes tanár (1900-tól). Budapesten biztosítási tisztviselő (1914–1919), a Tanácsköztársaság alatt tanúsított magatartásáért állásából elbocsátották (1919). Évtizedeken át készítette Dávid 150 zsoltárának fordítását és verses átköltését (I–II. köt., 1929). 1935-ben Baumgarten-díjat kapott.
Rengeteg műfordítást vállalt, leginkább klasszikusokat (Ibsen, Shakespeare, Dickens, Rostand, Kleist, Poe, Moliére, Verne, Wilde, Hauptmann, Strindberg stb.).
Tóth Árpád: „Telekes Béla költészete a modern lírai fellendülés egyik legnevezetesebb előkészítője. A 20-ik század elejének gyermekei az ő verseiből hallották először a modern lélek megbúvó halkságú szívhangjait.” (1923).
Havi Magyar Fórum, 2010. július
Telekes úgy 8-10 évvel előbb kezdte el írni és publikálni az adys verseket, mint maga Ady Endre.
1927-ben még biztosan Rákosligeten élt a XIX. utca akkor 1. , ma 2. szám alatt. Erről a rákosligeti evangélikus gyülekezet levéltárában is olvasható bejegyzés.
TELEKES BÉLA: NAPHEGYRE ÉJVÖLGYBŐL
Mikoltnak
Üdv, Naphegy lakosa, boldogan élj
Fönn, szép kupolás palotádban!
Idelenn az Éjvölgy szürkül, a mély…
Itt élek én, palotátlan.
Örök itt a köd, örök itt a homály,
De fénnyé hadd bűvöljem:
Fönn csak te is, óh, oly bizton állj,
Mint lenn én állok e völgyben.
Óh nézd, mint van az is itt, ami nincs,
Csupa megterülő meseasztal!
Minekünk a kevés is mily mesekincs,
Ha kivivtuk iszonyú harccal.
Örök éjbe szívünk mint gyujt napot itt!
Nagyok üdvei a kicsi módnak!
A te játszva elért nagy diadalaid
Lehetnek-e boldogítóbbak?
Mély, ami magas… Magas, ami mély…
A boldogság egyetlen!
Naphegy vagy Éjvölgy – mindegy, úgy élj:
Benn égjen a nap a szívedben.
Megjelent: Nyugat, 15. szám, 1928. augusztus 1., 155–156; Fekete gályán. Versek és Rákóczi. Drámai költemény, Budapest, A szerző kiadása, Kellner Albert könyvnyomdája, 1936, 48.
Néhány gondolat a vers születéséről. Szoros barátságban volt dr. Mikler Gusztáv ügyvéddel, aki Trianon után Zólyomból kényszerült Magyarországra áttelepülni. Mindketten a Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem hallgatói voltak. Mikler Mikolth néven publikálta verseit. Telekes az egyik tervezett verseskötete elé írt előszót.
„Felvidéki diákok voltunk mindketten. Ő besztercebányai, én selmecbányai. Verseink egyidőben láttak napvilágot a helyi és a fővárosi lapokban. E réven kapcsolódtunk szoros barátságba. […]
Életünk második szakaszában egy naphegyi kupolás palotában találkoztunk. Ezt régebben híres szobrászunk, Fadrusz János a maga számára és hatalmas arányú műterméül építette. Halála után az új tulajdonos kényelmes palotává alakította át, s a Felvidékről kiutasított barátom mint ilyent vásárolta meg vagyona romjaiból. Ez alkalomból írtam hozzá a »Naphegyre Éjvölgyből« című következő versemet:”[…]
Én 1921-ben Rákosligeten laktam, s Gizella gyermekem a tudományegyetemen barátom egyik leányának, Editnek tanulótársa volt. Az egyetemi előadások egész napra kiterjedő beosztása miatt Gizkám csak az esti vonattal érkezhetett haza, s csak vasárnaponkint ebédelhetett az éjvölgyi otthonban a zord idők ellenére is mindig csodálatosan megterülő meseasztalkánál. Edit mikolthi lelkülete ezt a korlátozást nem tűrhette, s az én édesem minden hétköznapon a naphegyi palota jóságainak vendége lett.
dr. Kis Domokos Dániel: „Naphegyre Éjvölgyből” https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2023/05/04/_naphegyre_ejvolgybol
Shakepeare: Hamlet monológja Telekes Béla fordításában:
Lét vagy nem lét: ez a kérdés itt.
Ki a fenköltebb lelkű: az, ki tűri
A zsarnok sorsnak száz nyűgét, nyilát,
Vagy ki fegyvert fog tenger baja ellen
S végét szakítja daczosan? – Hálál –
Alvás, s alvásban, mondják, elpihen
A sziv gyötrelme, ős természetű
Száz testi harcz: oly vég, hogy istenes mód’
Óhajtható! – Meghalsz, elalszol, alszol!
S tán álmodol! Hajh, ez a bökkenő!
Mert hogy halálunk mily álmokba ejthet,
Ha e halandó terhet mind leráztuk:
Meggondolandó. E tekintet az,
Mely gyötrődőket is oly hosszan éltet.
Hisz ki tűrné a kor gúnyját s verését,
Önkény igáját, gőg tiprásait,
Unt szerelemnek kínját, porodázást,
Hatóság dölyfét s mind a sok boszantást
Melylyel gazság iránt tűrő érdemet, –
Ha békéjét így egy kis tőrrel is
Megszerezhetné… Terhét ki czipelné
Izzadva a lét jármán s nyögve, hogyha
A félsz attól, mi a halál után van,
Az ismeretlen táj, honnét utas még
Nem tért meg, el nem ront ily aratást
S rá nem vesz, inkább tűrni a jelen bajt,
Mint menekülni ismeretlenekbe.
Töprengés így ejt gyávaságba minket
S természettől jó színű tetterőt
Kórsápadttá így fest meggondolás.
Sok nagyszabású, szép vállalkozás
Aggályosságtól fékeztetve utján
Elveszti így a tett nevét…
1902
Protestáns Szemle 1931. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
Telekes Béla: Zsoltárok. Remény-kiadás, Budapest, 1929.
Minden alkotás minden nemzedékhez másképpen szól. Legtisztábban a nagy remekek különböző korú fordításaiból tűnik ez ki, amelyeket talán elsősorban kellene az irodalomtörténetnek tanulmányoznia, ha egy-egy kultúra lelkét vissza akarja idézni. Mennyire más módon nyúlnak hozzá egy-egy lefordítandó zsoltárhoz a 16. század prédikátorai, mint példádul Szenczi Molnár. Azok a szellemi szabadság századának gyermekei, a reneszánsz egyéniség kultusza hevíti őket. Egyáltalán nem tapadnak a bibliai szöveghez, bármily parányi is a tehetségük s dadogó is a kifejezésmódjuk, önállóan színezik, részletezik s korvonatkozásokkal tűzdelik meg fordításaikat, akár nagy kortársuk, a „magyar Pindaros”: Balassa Bálint. Szenczi más kor gyermeke már a tekintély századáé; az ő zsoltárai csaknem szószerinti hűséggel követik Károlyi Gáspárt. Ezekből a fordításokból a protestáns kor lírájának történetén kívül meg lehetne írni a magyar szellem fejlődését is a reneszánsztól a barokkig. Ady ószövetségi hangulatú vallásos költészete után nem késhetett soká a Zsoltárok Könyvének modern tolmácsolása. Ezt a feladatot sok hivatottsággal oldja meg Telekes Béla. Művében Izrael lelke mai nyelven, mai gondolatokkal borul istene elé, hogy elzokogja töredelmét, elsírja panaszait, elujjongja diadalát. Nem mindennapi élmény friss mai szavakban éreznünk meg ennek a hatalmas költészetnek örök aktualitását s Telekes jól megtalált nyers erejű kifejezésein át lépnünk közel az ős-zsidó lélekhez, amely szenvedélyesebb volt panaszaiban, telhetetlenebb önerényének hangoztatásában, vadabbul gyűlölködő ellenségére szórt átkaiban, mint Szenczi erős, de önfegyelmezőbb átültetése. Jehovának az a lázas szerelme, amely önsérelmének tartja a pogányok és hitetlenek istentagadását, Telekes szavain sokszor egész tűzzel izzik át. Tanulságos fordítás ez. Szerzője, Adynál pár évvel idősebb, félúton maradt modernjeink felé. Ez mindenekelőtt formáin hagy nyomot: itt-ott Vörösmartyra s Tompára emlékeztető ritmusok mellett eljut csaknem a szabadversig. Érdemes figyelnünk, hogy egy-egy forma milyen szívósan keresztülerőszakolja nála a maga szokott hangulatát. Telekes minden rátermettségével sem elég elsőrangú mester ahhoz, hogy változatos dallamait egyetlen összhanggá olvassza. Sokszor az az érzésünk, hogy több költő különböző korból való műveinek antológiáját tartjuk kezünkben. Nyelve a századvég desztillált szólamait vegyíti új líránk verizmusával. Jól hatnak adys kifejezései, amelyekben némileg visszaadja a zsoltároknak, amit Ady merített belőlük. De műve átmeneti jellegét mutatja fordító elvének ingadozása is. Sokszor egészen pontos, máskor betör darabjaiba a modern individualizmus s ilyenkor hasonló szabadsággal kezeli tárgyát, mint a 16. századi prédikátorok. A 127. zsoltárt példáid szinte pontosan Károlyi szavaival, egyszerű népnyelven adja vissza, a 12-iket ellenben egész szabadon értelmezi. Az utóbbi befejezését közlöm mutatóban s melléteszem az azonos fordítói eljárás igazolására a Sztáraiét. Az eredeti arról beszél itt, hogy Isten megtartja a nyomorult szűkölködőket s megóvja népét a kevély nyelvű csalárdoktól; a gonoszok majd kéregetni járnak, az alacsonysorsúak pedig magasra jutnak. A török hódoltságban sínylődő Sztárai, a harcos prédikátor így fordítja ezt: Hatalmaddal tarts meg minket Úristen, őrizz minket kegyetlen nemzet ellen, hogy örökké kik leszünk igaz hitben, megmaradjunk az te esméretedben.
Az hitetlen és kegyetlen pogánok mi környélünk járnak mint oroszlánok, az egyházi fejedelmek gonoszok, azért győznek az hitetlen pogánok.
Telekes fordítása viszont, csaknem négyszáz évvel Sztárai után, így ad hangot korunk szociális együttérzésének:
Urunk, óh tartsd meg, óh segítsd Sok hű szegényedet, őrizze őket szüntelen Az ártóktól kezed.
Mert gonosztevők vakmerőn járnak köröskörül, hol a népen alávalók sötét uralma ül.
Bizonyos, hogy Szenczi fordításainak nem kell szégyenkezniük mai utóduk mellett, noha Telekes komoly, ájjítatos, jó munkát végzett s fordítása korunk jobb átlagához tartozik. Van színe, ha olykor halvány, van ereje, ha olykor bágyadt s fárasztó is. S ami legfontosabb, van hatalma, hogy a zsoltárok fenséges költészetét újból friss élményként árassza belénk.
Juhász Géza