Bodor Béla Rákosligetről
Kőhalmi Ferenc: A kertem világa
Rákosliget, 1913 tavasza. Nagyapám jobb kezének széles mozdulatával mutatott ki a vonatablakon, mellette álló nagyanyámnak és három pici gyermekének. „Itt fogunk lakni” – mondta határozottan.
A falusi kovácsmesterséget éppen a gyári munkás létre cserélő nagyapámat, mint mondják, mindig magával ragadta Rákosliget szépsége. Talán ezért döntött úgy, hogy a falusi életből egy dolgot mindenképpen meg kell mentenie: a kertet.
Nagyapám szálkás betűkkel rótt tábori levelező lapjai helyett nagyanyám 1917 elején döbbenten vette kezébe a hivatalos iratot és – nem apadó zokogás közben – olvasta az értesítést, férje a tobolszki hadifogolytáborban meghalt. Ő negyedik éve szakácsnői és takarítónői munkából tartotta fenn a családját Zuglóban.
Pár nap múlva két dédapám szekérre ült, elindultak, hogy három kisgyerekével haza vigyék a faluba Teri lányukat. Megrökönyödve hallgatták, amint nagyanyám azt mondja: nem megy velük. Kérdésükre a válasz: „Pali azt mondta, hogy Rákosligetre megyünk lakni.”
Így hát 1921-ben három gyerekével Rákosligetre költözött albérletbe. 1928-ban kölcsönből telket vett, amiből a következő évek hihetetlen erőfeszítéseinek eredményeként kert született, és felépült a családi házunk.
Apám életének egyik legfontosabb helyszíne ez a kert lett. Tavasztól őszig minden pirkadatkor, munkába indulás előtt, még pizsamában beszélgetett kedvenc szőlőtőkéivel, Kecskemétről hozatott gyümölcsfáival. Magába szívta az illatozó pompás virágok frissességét, és ügyelt arra, hogy az énekesmadarak mindig találjanak magot és vizet.
Ez a kert volt gyermek- és ifjúkori boldogságaim és szomorúságaim valódi otthona.
Talán hat éves lehettem, öcsém meg négy, amikor egy nyár elején apám sátrat vert a kertbe, majd felajánlotta, ha akarunk, a sátor védelme alatt, a szabadban alhatunk.
Emlékezetemben máig ehhez az eseményhez kapcsolódnak csodás felismerések és ráébredések. Azóta tudom, mit jelent az esti tücsökzene. A sátor mellett állva mutatta meg édesapám először hol is van fönn az égbolton a Göncölszekér, meg a Kis-Göncöl. Azóta tudom, nincs párja a saját kertünkben termett paradicsom ízének. Most is érzem a bőralmafa zöldbelű termésének csodás illatát, amit nagyanyám hozott nekünk a sátorba, miután egy tepsiben megsütötte őket.
Nagyapám és apám akarata és hűsége munkál bennünk. A kert életünk fontos része.
Forrás: A DUNÁNÁL 2003. április 15. oldal