Zsemley Oszkár (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 24. Rákospalota és Rákosvidék (Budapest, 1938) alapján:
A törökök kiűzése után a rákosmenti földek elhagyatottak, gazdátlanok és műveletlenek voltak. A törökök elől elmenekült népség nem igen kívánkozott vissza a nagyobbrészt sivár, terméketlen homokvidékre. De a németnek, amely náció a török után a magyar nyakára ült, adó kellett. Adó, amit a robotos jobbágy véresen izzadjon ki.
Megkezdődött tehát a népség telepítése. Ennek első feltétele volt, hogy a földeknek gazdáik legyenek. Mert, amint azt máshol is megírtuk, Rákosvidék végtelen végig pusztaság volt a törökök kivonulása, helyesebben kiűzetése után.
Azalatt a 150 év alatt, míg Magyarországon a félhold és lófarok volt a hatalom szimbóluma, a törökhódoltságot megelőző idők földbirtokos családai részben kihaltak, részben pedig az utódok, mert az okmányok az egyévszázadot meghaladott idő alatt elkallódtak, nem tudták a birtokhoz való tulajdonjogukat igazolni.
így történt azután, hogy a birtokok egy része teljesen gazdátlan volt, más részére többen is igényt tartottak. De jelentkeztek — még pedig nem kis számmal kalandorok, akik részt vettek a felszabadító hadjáratban, s jutalmat kértek, sőt követeltek vitézségükért.
A birtokviszonyoknak ezt a zűrzavaros állapotát volt hivatva rendezni a Neoaquistica comissio, amelynek ügyésze, majd elnöke lett a nagy birtokszerző Grassalkovich Antal. Ha valahol alkalmazható az a régi magyar mondás, hogy »nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját«, meg hogy; »minden szentnek maga felé hajlik a keze« úgy ez Grassalkovichra úgy ráillik, mint a jól szabott cipő a kaptafára. Mert az az úr nem járt úgy, mint József császárnak egyik gazdasági tisztje, aki kihallgatásra jelentkezett a császárnál, s(azt panaszolta, hogy nem tud megélni csekély nyugdijából. A császár azt felelte a siránkozó öregnek, hogy »Oda volt kötve az ökör a jászolhoz, mért nem evett?«
Bezzeg Grassalkovich nemcsak hogy evett, de pukkadásig habzsolt.
Erről egyébként máshol írtunk. Most annyiban aktuális Grassalkovich szerepe, hogy ő volt az első és utána özvegy Károlyi Józsefné grófnő, akik jóelőre megérezték, hogy a Pesthez közel elterülő homoktenger aranybánya, csak legyen, aki ért annak a kibányászásához. És ők értettek hozzá. Aranyat ástak a homoktengerből.
De térjünk vissza a Neoquistica commissióra. Ennek a bizottságnak az volt a feladata, — mint már említettük — hogy a törökhódoltság utáni zilált és bizonytalan birtokviszonyokat rendezze. Elsősorban állapítsa meg, .’hogy melyek azok a birtokok, amelyek teljesen gazdátlanok, mert ezek a kincstár tulajdonába mennek át. Ha valaki végigolvasná azokat az aktatömegeket, amelyek a gazdátlanná vált birtokok ügyét tárgyalják, egyiknél, másiknál, de igen soknál ökölbe szorulna a keze. Ezekből az írásokból megállapíthatná, hogy hogyan forgatták ki őseik vére árán szerzett birtokaikból azokat az ősmagyar családokat, amelyek Bécsnek nem tetszettek, amelyek nem tudtak a kétfejű sas előtt sem előre, sem hátra hajolni. Így azután óriási lett az a földterület, amelyet a commisio gazdátlannak nyilvánított, s amelyek fölött a bécsi kéz most már szabadon rendelkezhetett, s osztogatta az udvaroncoknak, külföldi, kalandor kóbor lovagoknak. Megkezdődött az új honfoglalás a kétfejű sas szárnyai alá bújt svarcgelb lakájok letelepedése az ősi magyar földön.
Csak mint példát említjük fel, hogy Heiszler tábornok az egész Csepel szigetet, honfoglaló Árpád fejedelem és vitézeinek első megszálló helyét potom 25.000 forintért vásárolta meg 1695-ben Esterházy Páltól. Heiszler özvegye két év múlva 85 ezer forintért adta el Savoyai Jenő főhercegnek. Akkor is voltak tehát jó üzletek, mert két év alatt 60 ezer forintot keresni abban az időben példátlan eredmény.
Bécs a commissiónak előírta, hogy az eladásra szánt birtokoknak hogyan szabja meg az árát? Eszerint a föld minőségét véve figyelembe, szántó 3—5 forint, rét, kert 2—4 forint, makkoserdő 4—6 forint s a legelőt 1—3 forint holdanként.
Ez volt a hivatalos ár. Adatok vannak azonban rá, hogy a tényleges vételár legtöbbször alacsonyabb, sőt néha lényegesen alacsonyabb volt a hivatalos árnál. Gödöllőnek azonban az akkori viszonyok figyelembe vételével elég »magos« volt az ára. Holdanként 4 forint 80 krajcárért vásárolta meg Grassalkovich egyidőben Vecséssel, amelynek holdjáért 5 forint 90 krajcárt fizetett. Homoki részekből holdanként már 50 krajcárért lehetett vásárolni. No nem akár kinek, hanem csak azoknak, akiket Bécs erre érdemesnek tartott. Az ilyen érdemesek egyike, sőt legelsőbbike Grassalkovich Antal volt, aki 22 falut és 13 pusztát szerzett össze alig hihető olcsó áron. Hogy mást ne említsünk, a mai Kispest területét ölenként 0.045 krajcárért szerezte meg.
Már 1808-ban felszökött (?) a földek ára, mert Rákospalotát, Csomád községet Káposztásmegyer és Sikátorpusztákkal együtt holdanként 47 forintért vásárolta meg özv. Károlyi Ferencné grófnő Csekonicstól, aki 1803-ban, tehát alig 5 évvel azelőtt 35 forintot adott holdjáért Fekete Ferenc grófnak.
Csak az első pillanatra tűnik fel úgy, hogy a föld ára nyomásszerüen ugrott fel. Pedig nem úgy áll az ügy. A föld belső értéke alig változott, hanem a pénz vásárló ereje romlott le annyira, hogy 1811-ben bekövetkezett a devalváció, amikor is a pénz értéke 1/5-re esett le. Ezt érezték meg a jószimatúak, s adtak 35—47 forintokat a földért, hogy így konzerválják az akkor már romlásnak indult bankókat.
Ezt élesen világítja meg az a tény, hogy annak a földnek az ára, amiért Károlyiék 1808-ban holdanként 47 forintot fizettek ki, 17 év múlva, 1825- ben már csak 13 frt. 50 krajcár volt. Sőt Rákospalotán már csak 8 frt 50 krajcár.
Igen érdekes a külömbség a két nagy vagyonszerző család, a Károlyiak és a Grassalkovichok között. A Károlyi grófi család még ma is élvezi a jókor, előrelátással vásárolt birtokok hasznát. A Grassalkovich birtok azonban az unokának 1841-ben bekövetkezett halála után 23 évre dobra került •és röviden a belga banknak nevezett: Banque de Credit Fonciere et industrielle, firma Andre Langerand Dumonceau et Co. Bruxelles kezébe került, amely előbb nagy, később középbirtokokra osztva búsás haszonnal adott túl rajta.
Nem érdektelen megfigyelni a földáraknak fokozatos és többször iramos emelkedését és ezeknek okait. Az okok között első helyen áll Budapest közelsége, nagyarányú fejlődése és lakosságának amerikai ütemű szaporodása. Ez nem természetes szaporodás, hanem az ország egész területéről odavándoroltak duzzasztották meg Budapest népességének számát.
A sok embert élelmezni kellett, s ennek ellátására budapest környéke és így Rákosvidék volt hivatva. A régi, patriarchalis gazdálkodás kezd eltűnni, mert a kisbirtokosok ráeszmélnek, hogy kertgazdasággal többszörös a jövedelem, mintha csak kenyérmagvakat termelnek.
De a vasutak megindítása is emeli a földek árát, mert lehetővé teszi a terményeknek olcsó szállítását. Érdemes megfigyelni, hogy a vasút milyen átalakító hatással van nemcsak egyes községek gazdasági és kulturális életére, de egész területek belső életét, szerkezetét változtatja meg.
Hogyha olyan térképet veszünk elő, amely abban az időben készült, amikor még nem voltak vasutaink, tehát 1846 év előttit, — mert abban az évben, július 15-én indult az első vonat Budapestről Vácra — úgy azt látjuk, hogy a Dunamentén sorakoznak a népesebb községek azért, mert a Duna, mint közlekedési út több embernek tudott megélhetést biztosítani, mint azok a községek, amelyek a távolabbi kereskedői érintkezést csak nehezen, az év bizonyos szakában pedig egyáltalán nem tudták lebonyolítani. A hajóközlekedés fénykorában ezekben a dunamenti városokban és községekben jómódú kert, szőlőművelő- és iparos nép lakott. Amint azonban a vasutak megindultak, megindult a dunamenti városok és községek visszafejlődése is. Ezzel párhuzamosan, de erős iramban fejlődnek a vasútvonal menti és ahhoz közeli községek. És itt kezdődik Rákosvidék rohamos fejlődése is.
Ez a fejlődés, azonban a fővárosi lakosságnak vidékre, a környékre való kitelepülése következtében megváltoztatta a Pestkörnyék kataszteri térképét, megváltoztak, eltolódtak azok a vonalak, amelyek az egyes művelési ágakat, mint a szántó, kert, rét, legelő, nádas, szőlő és erdő, határolják. Szemléltetővé teszi az elmondottakat az a két térkép, amelyek közül a telekárakat és az újabb településeket, a II. számú pedig a Budapest-környéki földárakat tünteti fel 1933 évben.
Ezek a térképek annak a nagy koncepciójú munkának magyarázói, amelyet Nagy Budapestről írtak: Bárczy és Harrer.
Mielőtt a két térkép érdemi elemzéséhez fognánk, vessünk pillantást a földárak alakulására. Bodor Antal drt. idézzük, mert ő a hívatott értője ennek az eddig minden monográfia írótól elhanyagolt tárgykörnek.
Bokor dr. úr a következőket írja:
»Az uradalmak pontosan meg nem állapítható földárainál nagyobb figyelmet érdemelnek a kisbirtokosoknak régebben többnyire házzal együtt telkenkint, újabban pedig parcellánkint történő eladásai. Sajnos, azonban erre nézve sem rendelkezünk összehasonlításra alkalmas és kellő számú pontos adattal.
Annyit tudunk, hogy egy ideig csak irtványföldeket lehetett örökáron eladni, az úrbéri telkeket csupán 1836-tól kezdve, amire azután azok értéke rövid idő alatt 50%-kal emelkedett, az örökváltság után pedig mindenütt legalább kétszeresére, de sok helyen 5—6 szorosára ugrott. Ennek az úrbéri korlátozás és szolgáltatások megszüntetése és a magasra szökött búzaárak mellett az utak, vasutak építése és a tagosítás volt az oka.
1855. körül holdankint átlag 50—100—120 fr.-ra emelkedett a kisgazdák szántóföldjeinek ára s a haszonbér többnyire az érték 9—10%-a volt. Amint azonban a földadót emelték s az örökváltság díját szintén fizetni kellett, a földeladás mind gyakoribb lett s az árak estek. A zsellérek s más kisemberek még nem vásárolhattak, mert az eladás csak 1/2—1/4-ed telkenként történt s nem kisebb parcellák szerint.
Glatter Eduárd 1861. évi statisztikai tanulmánya szerint az egykori nemesi birtokok ára kétszer akkora volt 1848 előtt, mint az úrbéri szolgáltatások megszüntetése után. Később a felszökött gabonaárak miatt 1853—55 között ezek értéke is emelkedett, de nem oly mértékben, mint a kisgazdáké. 1857 után, amint a búzaárak leszálltak, a földértékek szintén estek s a kisgazdák vételkedve csökkent.
A 60-as évek sok csapása, különösen az 1863.-i nagy szárazság a földárakat még lejjebb szorította s azok az 1870—71.-i francia—német háborút követő pénzszűke miatt azonban megint leestek. Több birtokost a spekuláció idejében kínált magas vételár, a válságos esztendőkben pedig a kényszer vezetett az eladásra.
A nyolcvanas évek elején is még csak 200 forint volt a kisgazdák földjének ára, 150 a közepesé, 50 forint a gyengéé. Ugyanekkor Franciaországban 1500, Belgiumban 2000 frank körül mozgott a földérték.
A kilencvenes évek elején lassan megindult emelkedést az amerikai versenyből folyó mezőgazdasági válság rontotta le s csak az 1900 utáni jó termések hatása alatt indult meg a földárak javulása, amit az Amerikába kivándoroltak pénzküldeményei, a mezőgazdaság hatékonyabb vámvédelme s az olcsó külföldi kölcsönök beözönlése tovább fokozott. A felszökött árak sok földesurat birtokának eldarabolására ösztönöztek, úgyhogy a jelen század első évtizedében az országban másfélmillió holdnyi uradalmi föld került a kisemberek kezére.
Az egyre emelkedő árakat aztán az 1912-ben kitört Balkán háború csökkentette vagy megállította. A világháború első felében alig volt eladás, az árak azonban tartották magukat. 1916 után, amint a pénz értéke lassanként a felére csökkent, a földárak 50%-kal emelkedtek s a kereslet megélénkült. A háborús állat- és terményárak hasznából egyik gazdának adósság törlesztésre, másiknak földvételelre is jutott.
Az összeomlás után a magas, búzaárak s a menekültek vásárlásai szöktették feljebb a papírkorona romlása miatt rohamosan emelkedő földárakat, ezek azonban aranykoronában is a békebeli érték alatt maradtak, s azt csak a tőzsdebukás után, a nagy földkereslet idején haladták meg néha. A pengőszámításra áttérés s az egyidejűleg ható egyéb körülmények néhol csökkentették, máshol pedig emelték az árakat, de az 1927—28-ban beözönlő külföldi kölcsönök nagymértékben felverték azokat. Az 1929-ben megindult s azóta állandóan mélyülő gazdasági világválság a földértékeket is fokozatosan lerontotta, úgyhogy a csökkenés hat év alatt- országszerte átlag 40%-nyi, de egyes vidékeken és községekben s egyes művelési ágaknál 50—60 s ennél magasabb %-ig is elmegy. Az esés legnagyobb a piacoktól legtávolabb fekvő, kifejezetten búzatermő s ezért magas kataszteri osztályozású keleti részen, ahol több év óta elemi csapások is sújtottak. Itt sok helyen egyáltalában nincs a földnek ára, mert pénz és hitel hiányában nincs vétel. Erős a magas osztályozású szőlők áresése is, a borértékesítés nehézségei miatt, de ahol gyümölcsfával vannak beültetve, ott az eddig kedvező gyümölcsárak javították a helyzetet.
A pár év előttinek harmadára, negyedére esett terményárak s a magas kamat- és közterhek mellett a földértékek csökkenése csak azért nem nagyobb méretű, mert a kormány újabb és újabb gazdavédelmi intézkedésekkel igyekezett a kamatterheket csökenteni, a végrehajtási eljárást korlátozni s az árak további lerontására vezető árverések s más kényszereladások számát a minimumra csökkenteni. A főváros körüli falvak földáralakulása hosszú ideig alig tért el az ország más kultúráltabb vidékein lévőtől. A földérték sok helyen magasabb is volt, mint Pest megyében, ennek egyik bizonyítéka az, hogy az 1853 körül végrehajtott földtehermentesítés alkalmával Pest megye, az 1836. évi minősítés alapján, csak a második osztályú megyék közé került, s a földesúr a szerint, hogy úrbéres faluját melyik alosztályba sorozták, egy egész jobbágytelekért örökváltság fejében mindössze 550, 600, vagy 650 forintot kapott, ezzel szemben az első osztályban levő 9 megyében 600—700 pengőforintot, ugyancsak kötvényekben. A VIII. utolsó osztályba sorozott 3 megyében 300—350 forint volt az egész jobbágytelek váltságösszege. E számokból egy-egy hold akkori valódi értéke meg nem állapítható, az mindenhol magasabb volt a kárpótlásnál, de a megyék és az összegek egybevetéséből kitűnik, hogy Pestmegye a földérték tekintetében nem állott elsők között, a főváros körül fekvő uradalmak pedig nem kaptak nagyobb kárpótlást, mint az attól távolesők.
Galgóczy szerint 1885 körül az egész vármegyében Bián volt legmagasabb a szántóföld ára, 400 forint körül, a beltelek négyszögöle pedig 2—4 forint. A hatvanas években sokkal alacsonyabban álltak a földértékek s azok csak az 1870—71.-i német-francia háborút követő gazdasági fellendülés idején emelkedtek erősebben. Még mindig a Bia körüli búzatermő vidék vezetett s a szántó holdja Bián, Nagytétényben meghaladta a 200, Törökbálinton a 300 forintot. Csepelszigeten, Szigetcsépen 100—250 forint körül állott a fekete föld ára, mig Tökölön a homokié csak 50—60 forinton. Tápiósápon 100, Pécelen, Cinkotán 120, Ecseren 150, Rákospalotán 200—300, Szentlőrinc és Gubacs pusztán, a mai Kispest, Pestszenterzsébet helyén 150 forint körül mozgott. Igen magasan állott a hegyi szőlők értéke: Pátyon, Diósdon 1000, Törökbálinton 1600, Budafokon 2000, Szentendrén 2200 forintig elment a legjobbnak ára, az Alföldön pedig Gyömrőn is meghaladta az 1000 forintot. Pest körül 1864 óta nyomta a földárakat az a körülmény, hogy a Grassalkovich-uradalmat feldarabolás céljából megvásároló Belga Bank óriási területeket bocsátott kisebb-nagyobb darabokban eladásra s az eladott birtokok a hetvenes években is gyakran cseréltek gazdát.
A növekvő főváros először a közeli környékről szívta fel a lakosságot, e miatt a mezőgazdasági munkabérek ott emelkedtek s a földárakat is befolyásolták. Amint azonban Budapestnek friss tejszükséglete növekedett, a síkvidéken kiépülő vasútak közelében tehenészetek létesültek s ez emelte a jövedelmezőségeit s a rétek és takarmánytermő szántók árát. A hetvenes évektől kezdve elszaporodó bolgár kertészek a városhoz és útakhoz közelfekvő homok földekért magas haszonbéreket fizetve ezek értékét növelték.
A telekárak alakulása még inkább, mint a földáraké, a fővárosi lakosság a környékre való kitelepülésével függ szorosan össze, ezért röviden vázolnunk kell ez utóbbinak időnkint változó irányát és okait.
Az első kirajzás 1831-ben történt, amikor gróf Károlyi István a Káposztásmegyer-puszta hasznosítása céljából szőlőműveléshez értő budai és pesti polgárokat telepített s a 400 n.-öles telkeket évi 3 forint 50 krajcár bér ellenében engedte át, ami 6%-os kamatozás mellett holdanként 200 forint értéknek felelt meg. Majd 1838-ban az árvíz miatt hajléktalanná vált fővárosi polgárok részére a mai Újpest magvát alkotó területen 300 öles házhelyeket osztott évi 26 forint bér, avagy részletekben fizethető n.-ölenkénti 1 forint 75 krajcár vételár ellenében. A Duna és a váci országút között, forgalmas helyen létesített telep 1840-ben már önálló községgé alakult s gyors fejlődésnek indult. A bérleti rendszer jól bevált s 1869-ig 644-re emelkedett a kiosztott telkek száma, a bérösszeg pedig 1868 óta 25 évenkint 25%-kal emelkedett a szerződés szerint. Különféle ipartelepek létesültek itt s a lakosság külföldről és messzi vidékről oda- települőkkel amerikai méretek szerint növekedett, önálló életének s várossá alakulásának éiőfeltételei már régóta adva voltak. Előnyére szolgált az, hogy az 1846-ban épült első vasútvonal érintette, e mellett a fővárossal 1872 óta lóvonatú, 1893 óta pedig közúti vasúti összeköttetése van. Lakossága 67.400 főnyi s 1869—1910 közt 7219-el gyarapodott.
Az uradalom az 1848 előtt kiosztott örökbéres telkek megváltási árát az évi bér 20-szorosában, a később osztottakért a telkek fekvése szerint a bér 20—30-szorosában állapította meg. Házhelyeket örökáron, 10 éves törlesztésre, később is több ízben parcellázott az uradalom, s a n.-ölenkinti eladási ár 1869-ben 2 forint 70 krajcár, 1872-ben 4—8 korona, 1887-ben 6, 1891-ben 10, 1893-ban 14, 1894-ben 16,1899-ben 16 és 1911-ben 30 korona körül mozgott.
A háború után a megtakarított pénzüket ingatlanba fektetni törekvő kisemberek tízezrei igyekeztek kis családi ház építésére alkalmas olcsó telket vásárolni, ügyes üzletemberek ezt az alkalmat felhasználva, nagyarányú parcellázásokba kezdtek s költséges és erős reklámmal igyekeztek a vételkedvet fokozni s magas árakat elérni.
A háború után a földreform során s elsősorban hadviseltek részére Országos Földbirtokrendező Bíróság útján juttatott házhelyek n.-ölenkinti ára többnyire 50 fillértől 1 s néhol 2 pengőig ment, az illető községben szokásos telekáraknál mindig alacsonyabb volt s azokhoz nem igazodott. Ezzel szemben az ekként juttatott házhelyek alacsony ára és egyik-másik községben igen magas száma erősen befolyásolta és lenyomta az eladásra kerülő többi belsőségek árát. A túlhajtott telekárak alábbszálltak és sok faluban ma alacsonyabbak, mint a határukban s tőlük messzebb fekvő tisztviselő-, nyaraló- vagy munkástelepeken.
Miután a környékbeli föld- és telekárak alakulása a lélekszámnövekvéssel is összefügg, ezért utóbbinak 1869—1910 közt s a két utolsó évtizedben elért százalékát többnyire községenkint részletezzük. A természetes szaporodást sok helyen messze túlhaladó gyarapodást elsősorban a fővárosi lakosság kitelepülése okozta, ami a villamos és helyiérdekű vasútvonalak kiépítése után, a múlt század vége óta erősbödött. A telek- és házűzérkedés miatt dráguló Budapestről mind többen költöztek ki a könnyebben megközelíthető községekbe, ahol olcsóbb volt az élet és a telek, kisebb a telekminimum (150—250 n.-öl, míg a fővárosban 300— 1000 n.-öl) s kevesebb költséggel és hatósági korlátozással lehetett kertes családiházat építeni.
A kitelepülés növekvő méreteit az alábbi összehasonlítás világítja meg:
A lélekszámnövekedés %-a volt:
Budapesten 259 5.5 8.3 1006.4
a szomszédos községekben 1.465 32.5 43.7 414.4
a távolabbi községekben 157 13.5 22.3 250.8
A szomszédos községek és városok lélekszáma tehát csaknem hatszoros mértékben növekedett, mint a fővárosé s a távolabb fekvő községek arányszáma is egyre magasabb lesz.
A háború után minden telek értéke sokat esett, amennyiben áruk a romló koronában kevésbbé emelkedett, mint amennyit a pénz értéke vesztett. Így 1923-ban alig 10-szeresre emelkedtek a telekárak, míg a pénz értékcsökkenése 500-, majd év végén 2500-szoros volt.
Budapestnek a környékbeli községek föld- és telekáraira gyakorolt hatását az ország többi falvainak földáralakulásával való összehasonlítás útján lehet legjobban megvilágítani. Erre a kataszteri szorzószámok használhatók, amelyek azt mutatják, hogy a különböző fekvésű és minőségű földek vételára vagy másként megállapítható mai értéke a kataszteri jövedelmek hányszorosa.
Az első rendes kataszteri felvétel után, a nyolcvanas évek elején bármely ingatlan értéke nagyjában a kataszteri jövedelem húszszorosának felelt meg s a különféle hatósági és pénzintézeti földbecsléseket évtizeden keresztül oly módon végezték, hogy az illető birtok kataszteri jövedelmét 20-szal megszorozták s helyszíni becslést csak kivételesen és nagyobb birtokoknál végeztettek. Később a gazdasági viszonyok és a pénzérték változásának és a földérték emelkedésének megfelelően emelték ezt a szorzószámot A háborút követő pénzleromlás idején az többször változott, a pengőszámítás életbelépése után pedig a pénzintézetek a 40—50-szeres szorzószám alapján értékelték a kölcsön fedezetéül felajánlott kisebb ingatlanokat akként, hogy a koronaértékben meghagyott kataszteri jövedelem 40- vagy 50-szerese az ingatlan pengőértékét fejezte ki. A földreformföldek megváltási árát 1929-ben az állam a kat. jövedelem 60-szorosában szabta meg, a legújabb gazdavédelmi rendelet pedig a földbirtokok mai lecsckksnt értékének megállapításánál a 40-szeres szorzószámot alkalmazza.
Minthogy azonban a vasútak, útak kiépítése, ármentesítés, talajjavítás, jobb művelés, nagyváros, ipartelep közelsége egyik-másik község, határrész, talajnem vagy művelési ág értékét erősebben növelte, így ezek kataszteri szorzószámai az egész országra általánosan megállapítottól lényegesen eltértek. Egyes termények áralakulása termőföldjük értékét szintén megváltoztatta, így a háború alatt a magas borárak különösen emelték a szőlőket, utóbb pedig a kivitel nehézségei nagyobb értékcsökkenést okoztak. Újabban a búzaárak katasztrofális esése a búzatalajokét sokkal erősebben nyomta le, mint a pestkörnyéki homokét, amelynek egykori csekély értékét a gyümölcs- és a korai zöldségtermelés már megsokszorozta. A Ricardó-féle elmélet értelmében pedig a népesség szaporodása a távoleső, gyengén trágyázott s alacsony kataszteri osztályozásé földek értékét fokozottabban növelte.
A szántóföld szorzószámai közt ugyanazon faluban néha több százszázalékos különbség van, különösen ott, ahol telekparcellázások egyes határrészek értékét felszöktetik, vagy ahol lényegesen elütő talajok vannak, így a kataszteri felvételkor magas osztályba sorozott búzatermő földek szorzószáma néhol ma alig éri el a 40-szerest, ezzel szemben az egykor kevésre értékelt, de ma szántóföldi konyhakertészetre használt könnyű homoké a 200—300-szorost is sok helyen meghaladja. A szorzószámok nagyfokú eltérésének egyik oka az, hogy ugyanazon községbeli földek kataszteri osztályai és jövedelmei közt sokkal erősebbek a különbségek, illetve értékek közt. Így a főváros körüli 2. becslőjárásban a nyolc osztályba sorozott szántók holdankénti kataszteri jövedelme 1—31 korona közt, a kerté 8—108 korona, a rété 1—33 korona, a szőlőé 8—80 korona, a legelőé 0.40—18 korona s az erdőé 0.04—5.2 korona közt váltakozik, ezzel szemben az ugyanazon határbeli különféle szántók mai értékében az egyforma művelés, trágyázás s a megjavult közlekedés miatt sokkal kisebb az eltérés. A 20 korona kataszteri jövedelmű búzatalaj szorzószáma sok helyen 40-szeres, a 2 kor. kat. jövedelmű spárgatermő homoktalajé pedig 400-szoros, tehát a kat. jövedelem és a szorzószám közt tízszeres az eltérés, ezzel azonban mindkét föld értéke esetleg egyformán 800 pengő.
A legmagasabb szorzószámú és földértékü községek nagyrésze Budapest szomszédságában vagy annak közelében, jó vasúti és olcsó sűrű villamosközlekedésű helyeken van.
Ezekben a magasabb osztályozású földek szorzószáma is meghaladja vagy megközelíti a 100-szorost, gyakran a 150-szerest, néhol, Mátyásfölden a 300-szorost. A legalacsonyabb osztályozásé földeké, különösen a legelőké eléri a 300—400—600-szorost, néhol az 1000—2000-szerest s házhelyeknél elvétve a tízezerszerest. A legkedvezőbb konjunktúrájú s legmagasabb szorzószámú körzethez tartoznak az összes szomszédos községek, továbbá a közúti és a vasúti vonalak mellett fekvő közeliek nagyrésze, a távolabbiak közül pedig Gödöllő.
Rákoskeresztúr határa 5435 hold, ennek fele a gróf Vigyázó-féle örökség révén a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona. Belőle vált ki 1907-ben Rákosliget 1344 hold és 1921-ben Rákoshegy 477 holdnyi területtel. [Később a Régiakadémiatelep és Rákoscsba-Újtelep szerk.]
Az adómentes- és terméketlen föld aránya a futóhomok hasznosítása óta 9.5%-ról előbb 4.8%-ra csökkent, majd beépítés miatt 67 holddal nőtt. A lakóházak száma 1910—30 közt 867-ről 1146-ra emelkedett, így a nemtermő terület a kataszterben feltünteteknél jóval több. A régi falu eddig lassan bővült, mert az azt körülfogó uradalmi földek csak most kerültek felosztásra, annál gyorsabban népesedtek be a távoli Rákosliget s a vasúton túl fekvő Rákoshegy telep. Szembeötlő a legelő apadása, a kiválás előtt pedig a szántó, szőlő és erdő gyarapodása. A határ 6.7%-a szőlő. A kert kevés, a zöldségtermelés szántóföldön folyik 130 holdon.
| Év | Szántó | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Adómentes |
| 1789 | 2.913 | 125 | 372 | 121 | 1.902 | 536 | |
| 1855 | 2.768 | 401 | 259 | 1.777 | 105 | 305 | |
| 1875 | 3.562 | 65 | 225 | 435 | 942 | 226 | 501 |
| 1895 | 3.593 | 69 | 296 | 420 | 1.015 | 424 | 230 |
| 1913 | 3.780 | 124 | 280 | 469 | 535 | 464 | 297 |
| 1933 | 3.505 | 87 | 280 | 363 | 498 | 419 | 262 |
Rákoskeresztúr a XVIII. század eleje óta a Podmaniczky családé, melynek egymagában a Rákospatakon levő malmai 1850-ben évi 8000 forintot jövedelmeztek, a legelőn ezidőben nemesített juhokat tenyésztették. A szőlődézsmaváltság 1871-ben holdankint 147 forint volt. Galgóczy szerint 1877-ben egynegyed telek ára házzal 1500—2000 forint, a jó hegyiszőlő soronkint 50 forint, egy hold szántó haszonbére pedig 7—16 forint volt. A szapora és szorgalmas lakosság már akkor sok földet bérelt vagy vásárolt a szomszédos pesti, szentlőrinci és csömöri határon. A XX. század elején az egynegyed telek 3200 koronát ért. A földárak 1928 körül álltak a legmagasabban, a szántó akkor 600—1600—2000 pengő közt mozgott, ma a gyengébb 400 pengő, a 2 kor. kat. jöv. 200-szorosa, a legjobb 1200 pengő, a 12 kor. kat. jöv. 100-szorosa. A rét és szőlő 2000 pengő, gyümölcsös 800 pengő, legelő 400 pengő. A beltelek négyszögöle bent a faluban 1926 óta 4 pengőről 1.5—2 pengőre esett, ezzel szemben a róm. kat. egyház 100 holdas s a Tudományos Akadémia 80 holdas házhely parcellázása során 1931-ben vásárolt telkek értéke 1—2 pengőről 4—5 pengőre emelkedett. Az Akadémia cinkotai úti 200 holdas táblájának házhelyei pedig 2—4 pengőről 6—10 pengőre szöktek föl. A vevők többnyire fővárosiak. A felosztott homoki legelők ára az alacsony kat. jövedelem 2500— 3000-szeresét meghaladja, a magasabb osztályozású földek szorzószáma sokkal kisebb. A gyümölcstermelés 200 holdon, többnyire a szőlők közt folyik.
Rákoscsaba határa 4069 hold, ennek fele két nagybirtokosé. Az adómentes terület 1895-ben 4%, most 6%. A belsőterület tényleges gyarapodása azonban nagyobbmérvű, mert 1910—1930 közt a házak száma 722- ről 1622-re emelkedett. A lélekszám 1869—1910 közt 242%-kal nőtt s küIönösen 1890 óta nagyarányú a tisztviselők és munkások betelepülése. A 8189 főnyi lakosság nagyobbrésze nem földművelő. A legelő és az erdő nagyrészét felszántották s erős a szántóföldi konyhakertészet, valamint a torma-, dinnye-, továbbá a gyümölcstermelés.
Kevés a kataszterben a kert.
| Év | Szántó | Kert | Rét | Szőlő | Legelő | Erdő | Adómentes |
| 1789 | 2.398 | 3 | 310 | 173 | 830 | 355 | |
| 1855 | 2.423 | 280 | 135 | 725 | 263 | 218 | |
| 1895 | 2.978 | 142 | 248 | 66.30 | 356 | 41 | 501 |
| 1933 | 3.256 | 86 | 207 | 79 | 194 | 4 | 243 |
1877-ben egynegyed telek (tíz és fél hold) ára 900—1000 forint, a belsőség házzal 1000 forint, s a holdankénti haszonbér 6—13 forint volt. Rákoskeresztúriak és maglódiak is vásároltak itt, utóbb azonban a csabaiak szereztek földet a szomszédos községek határában. A szántó ára 1906-ban 600—1000 korona közt mozgott, s 1914-ben 1200-ben 1200 koronáig emelkedett. A Schell és Bolza-féle uradalomból 1925-ben a Kalmárvölgy (Újtelep) s az Anglia és Kavicsos dűlőkben (utóbbi Rákosliget szomszédságában) 280 holdat parcelláztak 1600 pengő körüli, 1927-ben pedig 900 holdat 900—1600 pengő közti árban. Előbbiek értéke azóta csaknem 50%-kal esett, utóbbiaké csak 20%-kal, a pénzhiány és a nagytömegű eladások miatt. A vasúttól távolfekvő s beépítésre nem alkalmas gyenge szántóföld 1933-ban a 2 kor. kat. jövedelem osztályozásúé a 16 kor. kat. jövedelem 80-szorosa. A beltelek négyszögöle 1908-ban 60 fillértől 10 koronáig ment, a háború után a 460 földreformházhely olcsó váltságösszege miatt esett, 1931-ben a jobb helyeken 13—20 pengőig emelkedett, azóta pedig értékben csökkent.
Rákoshegy határa 477 hold, ebből adómentes 147 hold, kert 160 hold, szántó 86 hold, szőlő 58 hold, legelő 26 hold. Rákoskeresztúrnak a vasútvonaltól délre fekvő részén 1880 körül Podmaniczky bárótól Fuchs nevű vállalkozó holdankint 50 forint körüli árban vásárolta, 1893 után n.-ölenkint 25—80 krajcárért, majd 1 forintért házhelynek parcellázta. Ezek értéke ma 10—20 pengő. További tömeges telekeladás volt 1924-ben és 1931-ben 5 pengő és néha 6—10 pengős árban, ami az alacsony kat. jövedelem 3000-szeresének s néha 5—6000-szeresének felelt meg. 1921- ben önálló község lett, s lélekszáma 1930-ig 4198-ra emelkedett. Legnagyobb volt a növekvés 1920—30 közt: 161.4%.
Rákosliget határa 155 hold, ebből adómentes belterület 33%, kert 25%, a többi felosztásra váró szántó. Rákoskeresztúrnak a hatvani vasútvonal melletti részén a Munkásbetegsegélyző pénztár létesítette fővárosi munkások részére s a neve 1903-ig »Munkásotthon-telep« volt. A csinos, kertes házakat azonban lassankint tisztviselők vásárolták meg. 1907- ben önálló község lett Rákosliget. 1920 körül további 120 darab n.-öles házhely került eladásra. Ezek értéke ma 10—20 pengő, de van 30—40 pengős beltelek is. A lakosság száma 1930-ban 3112 fő.