Bitay Gyula

(Sepsiszentgyörgy 1901. április 12. – Littorla 1932. május 21.)

Repülőtiszt

„1921-ben végezte el a Ludovika Akadémiát, hadnaggyá avatása után áthelyezték az 5. honvég gyalogezred III. zászlóaljához. Kőszegen, majd Sopronban szolgált. 1928-ban önként jelentkezett repülő megfigyelő tiszti kiképzésre, amelyet Székesfehérváron végzett el. 1929-ben áthelyezték Budapest- Mátyásföldre, ahol a polgári légi forgalomban mint rádiós irányítótiszt dolgozott. 1931-ben léptették elő századossá. 1932. május 21-én az óceánrepülők római kongresszusára Endresz György kísérőjeként mint rádióstisztet osztották be. Közvetlenül a leszállás előtt a gép kigyulladt, mindketten meghaltak. A Bitay család az 1930-as években Rákosligeten lakott, a XI. utcában.”

Forrás: Dr. Dombóvári Antal – Dallos Zsuzsanna: Történelmi arcképcsarnok. portrék a XVII. kerület történetéből. IV. kötet. 1997. 2. oldal

 

 

 

Endreszről és Bitayról nevezik el az új miskolci repülőteret!
Miskolc város legutóbbi közgyűlésén elhatározták, hogy a most épülő új miskolci repülőteret „ Endresz és Bitay-repülőtér‘’-nek nevezik el és emléküket az épülő hangár falában elhelyezendő táblával örökítik meg. (Forrás: Magyar Hétfő 1932. június 6.)