1885. április 19. Érsekújvár, Magyarország, ma Nové Zámky, Szlovákia – 1972. október 8. Budapest, Magyarország
Felesége: Berky Lili színésznő (1886-1958) – 1917-1958 (haláláig)
Az alábbi összeállítást készítette: Takács István
Nyelvi lektor: Dévényi Ildikó
Pontosítás: rakosliget.hu
Eredetileg megjelent: 2009. december 21. http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/f-j/gozonelet.htm
Jelenleg még olvasható: 2020. 12.20.
Kezdetek
Életrajza röviden:
1902-1906 – Polgár Károly színtársulatánál a Délvidéken
1906-1910-ig – Nagyváradon játszik
1914 – filmezni kezd – életében közel 100 filmben játszik
1917-ben – házasságot köt Berky Lili kolléganőjével (annak haláláig tartóan)
1919 – feleségével megalapítja a Muskátli Kabarét
1920 – a Király Színház tagja
1927–1929 – a Belvárosi Színház tagja
1929–1935 – az Új Színház tagja
1935-ben – a Nemzeti Színház szerződteti
1935–1941 – játszik a Nemzetiben
1941–1945 – nem léphet színpadra – bujkál
1945–1972 – haláláig a Nemzeti Színház tagja
2003 – megalakul a Gózon Gyula Kamaraszínház – Rákosligeten
2005. április 30-án – szobor őrzi emlékét Rákosligeten, egykori lakóházának erkélyén a Gózon Gyula Kamaraszínház „erkélyén”.(rakosliget.hu)
„… csak véletlenül születtem Érsekújváron. Esztergomban éltek szüleim, csak anyám szülei laktak Érsekújváron. Látogatóban voltak ott épp, amikor megszülettem. A bécsi gyors ablakából sokszor elnézegetem a kis szülőfalumat, és mindig meg akartam látogatni, de eddig nem került rá sor. De most már egész biztos, hogy jövő héten elmegyek.” Aztán? Aztán sohasem megy el.
„… amikor második reálista voltam, Nagy tanító úr igyekezett kipofozni belőlem a színészetet… Minden óra előtt végigkérdezte az osztályt, hogy ki mi akar lenni… hát engem mindég utoljára hagyott. – Hát te mi leszel? – Adta fel a kérdést nekem. – Színész! – feleltem, és az arcomat odatartottam a tenyere alá. Mert ilyenkor kijárt a pofon. Két éven át, minden óra előtt megkérdezte Nagy tanár úr, hogy mi akarok lenni, én meg rendíthetetlenül azt feleltem: színész… és ő pedig pontosan kiutalta erre a pofont…” Amikor már több mint 25 éve színpadon van és ennek kapcsán ünneplik, még akkor is vallja – a színházi válság és a gazdasági összeomlás ellenére is -, hogy továbbra is színész akar lenni, és csak színész szeret lenni. (25 éve színész Gózon Gyula – Délibáb, 1930. július 19.)
Színésznek javasolják mások is
„… egyébként már az iskolában színésznek csúfoltak, mert tanáraimat kifiguráztam. Szép hangom is volt, tehát sokat énekeltem. A szüleim azonban tudni se akartak ilyen irányú terveimről. Én azonban titokban csak erről álmodtam. Esztergomból, ahol laktunk, egyszer a bátyám felhozott Pestre. Ő tisztviselő volt a fővárosban, és ismert néhány híres embert is. Elvitt magával egy társaságba, ahol produkálnom kellett: énekeltem. A vendégek között volt Rózsa S. Lajos, a Népszínház baritonistája is. Rózsa bácsi figyelmesen végighallgatott, és másnap felvitt a Népszínházba, hogy megmutassa, milyen belülről a színház. Valósággal elszédültem a sok látnivalótól. Cipelt lépcsőn fel és le. A végén ünnepélyesen megfogadtam: énekes leszek!” – meséli első interjújában, amelyet a „Nagyváradi Naplónak” egyik karácsonyi számában ad. Szülei ellenkezései dacára testvérbátyja párfogásába fogadja, és Rózsa S. Lajos tanácsát megfogadva színiiskolába íratja öccsét.
A színiiskolában
Eljutnak Solymossy Elekhez, a népszerű népszínházi színészhez, aki ekkoriban már egy neves és rangos színészképző iskolát tart fenn. A nyolcvankoronás tandíjat azonban előre kell kifizetni, amit a jó öreg „bátyó” nem tud vállalni. Így jutnak el Rákosi Szidi iskolájába. Rákosi Szidinél nem a tandíj előre történő lecsengetése a fontos, meghallgatja a gyereket. Kikérdezi családjáról és körülményeiről. Felhívja a színházból Bokor Józsefet, a Király Színház karnagyát. Énekelnie kell, Bokor pedig zongorán kíséri. Bokor felfigyel képzett hangjára, és javasolja felvételét a tanodába, továbbá azt is, hogy énekes színészt faragjanak belőle. Így lesz Bokor József karnagy Gózon első patrónusává, aki most már Rákosi Szidi színiiskoláját látogathatja. „… egyszer a Király Színházban, növendékkoromban – ki tudja hányadszor – néztem a Lysistrate előadását a kulisszák mögül, de inkább csak néztem volna, mert az ügyelő több ízben kipenderített. De mindég visszajöttem. Aztán egyszer csak rosszul lett a tenorista, s hosszú percekig nem mehetett fel a függöny. Én hát tudtam már szinte a szerepet. Beugrottam, s ezzel megmentettem az előadást. Így figyeltek rám fel először, és így kezdődött a pályám…” Szidi néni csökkentett tandíjat javasolt számára, de a csökkentett tandíjért is külön munkát kell vállalnia. Az iskolában mind a vígjáték-, mind pedig a drámaórákról egészen egyszerűen kidobják azzal, hogy ő csak legyen énekes színész, nincs szüksége ilyesmikre. „A táncórákról azonban meg én szöktem meg…” meséli. Prózai képességeit egyszerűen figyelmen kívül hagyják, sőt – legnagyobb megütközésére – megpróbálják a személyiségétől oly távol álló opera felé terelni figyelmét. Amikor végez a tanulmányaival Szidi néninél, Bokor karnagy úr bocsátja útjára azzal, hogy „Menj csak, fiam, vidékre, és pótold be, amire itt nem tanítottunk meg. Egy fiatal, éppen csak kezdő színész számára, amilyen te is vagy, a vidék a legjobb iskola, valóságos egyetem…” Rákosi Szidi közbenjárására elhelyezkedik Polgár Károly délvidéki színikerületéhez. A főváros utcáit és tereit délvidéki csöndes kisvárosok váltják fel, ahol egy színésznek nincs elkényeztetett sorsa. Állandóan úton vannak, és főbb állomáshelyeik: Zombor, Zenta, Nagybecskerek, Nagykikinda, Nagyszentmiklós, Herkulesfürdő, Marosvásárhely és Csíkszereda.
Gózon a Délvidéken
A körülményeknél talán csak a munkája nehezebb. Szakadatlanul újabb és újabb darabok betanulása következik, szinte két-három naponta változik a műsor a kis számú fizetőképes nézőközönség miatt. Gózon kedélytelenül, és többnyire a kimerültségtől holtfáradtan vándorol egyik városból a másikba. Éjszaka petróleumlámpa fényénél tanulja a szöveget, hogy a másnapi próbán megállja a helyét az idősebb kollégái között. Valódi színiiskolájává lesz az a néhány itt eltöltött esztendő. Szerepei változatosak: játszik vígjátékot, drámát, operettet, népszínművet. Gorkij „Éjjeli menedékhelyé”-ben pedig már például feltűnést kelt játékával. „Gózon egy elzüllött suhanc szerepében meglepően játszott, és még meglepőbben énekelt…” – írja a „Zentai Híradó” 1904 októberében. Híre eljut a nevezetes nagyváradi színidirektorhoz, Erdélyi Miklóshoz. A direktor két alkalommal, előbb Csíkszeredán, majd Marosvásárhelyen látja őt játszani. Mindkét helyre a délvidéki színikerület igazgatója, Polgár Károly sürgető kívánságára utazik el, és Erdélyi Miklós valóban nem bánja meg, hogy odautazott. Egy bátor fellépésű, többnyire mindig vidám (ha épp nem a kimerültségétől holtfáradt…), telt arcú, és ígéretesen tehetséges fiatal színésszel ismerkedik meg, akit a társai már akkoriban Gózonkának szólítanak. Ezt a becézést szolgálatkészségével, és a felnőtt színészkollégái iránti tisztelettel vívja ki. Alig huszonhárom éves, amikor Erdélyi Miklós Nagyváradra szerződteti.
A két Gyula – Gózon és Kabos
A délvidéki életéhez hozzátartozik egy életre szóló barátság vonala is. Hiszen majdnem egy időben kerül a délvidéki színikerületbe Kabos Gyula is, és hasonló sorsuknál fogva, valamint azonos világfelfogásuk okán is kialakul közöttük már első perctől fogva egyfajta pajtásias barátság, amelyet csak elmélyít a mindennapos színházi robotolás. Együtt járnak szórakozni, sőt, ha épp egyiknek máshová vezet jó sorsa, húzza a másikat magával. Mint minden barátságban, itt sem számít, ki, mikor, mit tesz a másikért. Hosszú időre még albérleti ún. hónapos szobát is együtt vesznek ki. Színpadi kettősük kapcsán igazi tomboló sikert emlegetnek a korabeli kritikák. Első véletlenszerű színpadi összekerülésüket követően a párost már tudatosan léptetik fel együtt, a biztos siker reményében, már a kezdet kezdetén is. Aztán ez a nagyszerű duó egy napon mégis kettéágazik, épp Gózon nagyváradi szerződése kapcsán. Kabos még jó ideig járja az egyéni sikerek útját itt, a Délvidéken, amikor a jó barát, Gózon kijárja Kabos nagyváradi szerződtetését. Aztán ez később Budapesten megismétlődik. Ha épp Kabosnak fut a szekere, Gózon kap szerepet „csudálatos módon” és fordítva, sőt még a film világában is többnyire együtt szerepelnek, azonos produkciókban… egyedül talán az Amerika felé vezető úton marad magára Kabos. Gózon pedig a másik Gyula halála után soha többet nem beszél Kabosról újságírónak. Valószínű, mert nem tud. Nagyon mélyen érinti. A jobbik felét siratja titokban talán, a hátralévő élete során végig.
Gózon úr Nagyváradon
Nagyváradra kerülni és a Szigligeti Színházban játszani akkoriban minden vidéken játszó magyar színész vágyálma. Ez egyfajta elismerést, rangot jelent, amelyet tetéz a város különleges, és jellegzetes, semmihez sem fogható szellemisége. Nevezetes, hogy a színházi közönség soraiból számos nemes szándékú és nagylelkű támogató kerül ki az idők során, sőt az igényes, hozzáértésükről elhíresült embereit is emlegetik messze földön. Sokak nagy álma, hogy ide szerződhessenek, és egy ilyen pályakezdő ifjúnak, mint Gózon Gyula, ez maga a főnyeremény. Nagyváradon sohasem járt eladdig, csak hírből ismeri, hisz akkoriban gyakran emlegetik beszélgetésekben és a sajtóban is úgy, mint a „Körös-parti Párizs”. Ráadásul ennek a váradi szellemi pezsgésnek az egyik központi territóriuma maga a színház. „Ha megtelik közönséggel, tündököl, pompázik, s valami meleg, magnetikus áram öleli össze a karzat ezerszemű cézárját a páholyok és a földszint túlzott eleganciájával öltözött dámáival, és színházrajongóival. Mert ez a közönség kényes ízlésű színházrajongó, mindig szenzációt akar. Ezt várja kedvenceitől. Mert mindig vannak dédelgetett kedvenc primadonnái, jellemszínészei és főképp énekes bonvivánjai, a váradi szépasszonyok kedvencei” – írja Dutka Ákos „A holnap városa” című visszaemlékezésében. Odaérkezését követő néhány hét múlva már Gózon is a kedvencek közé tartozik, igen hamar.
Nagyváradi esztendők
1906-tól 1910-ig játszik Nagyváradon, és mindjárt első fellépése feltűnést kelt, 1906. október 13-án este. Ugyan egy nem túl izgalmas darabban lép fel először, mégis nyomban felfigyelnek rá. Aztán néhány kisebb szerepet követően egyre inkább terhelni kezdi Erdélyi Miklós, a direktor. A „Sári bíró”-ban Gedit, a cigányt, a „Hamlet”-ben Rosenkrantzot, Bródy „A tanítónő”-jében pedig a káplánt játssza. Aztán nagyváradi pályája egyik csúcspontját az 1909. december 12-én bemutatásra kerülő Rostand-verses drámában, „A sasfiók”-ban éri el. A darab bemutatása már eleve óriási esemény, főképp a drága díszletek miatt is, aztán, hogy Gózon játssza a főszerepet, ez a másik szenzáció. „Gózon Gyula a bakfislánykák ábrándképe, a naturbursch, a Gyermek, a Tökfilkó, a kis Gózon – ahogy Emőd Tamás akkor még mint a „Nagyváradi Napló” munkatársa emlegeti – …és vasárnap este kissé meghökkenve hallgattuk ezt a furcsa, prejudikáló érzést. Gózon Gyula a legértékesebb és legemlékezetesebb diadalát aratta…” A kis Gózonnak még ekkora sikere nem volt eddig Nagyváradon. Napokig, sőt hetekig sem csitul körülette az izgalom, aminek nem elhanyagolható következményeként új anyagi források nyílnak meg. Valósággal felrázza a várost. Bekerül a szellemi élet legnagyobbjai közé, amit jól jellemez egy tudósítás, amelyben Juhász Gyula, a költő alakját rajzolja meg Dutka Ákos, és így szól: „(Juhász Gyula) ott ült a Pokol utcai Kis Pipában, a lefestett fáradt színészek közt, Nyáray Antallal, Gózon Gyulával, Deésy Alfréddal, és nyelte a rostélyost, és itta az érmelléki kadarkát egy koronáért…”
A két jómadár…
1910 tavaszán – sikereire való tekintettel némiképp – Erdélyi direktor figyelmébe ajánlva Kabos Gyula nevű kollégáját, javasolja annak színházhoz történő felvételét. Egy nap azután Gózon noszogatására elutazik Szabadkára, és valóban a színházhoz szerződteti Kabost, igazat adva Gózonnak. Így hát 1910 őszétől fogva ismét együtt a „két jómadár”, ahogy emlegetik őket városszerte. Híres ugratások, tréfák, kávéházi ribilliók, egymás rászedései, mind-mind a két jó barát azóta legendássá váló zajos történetét öregbítik. Ezernyi színházon kívüli mókázásuk híre megtölti a nagyváradi újságok különféle rovatait.
Gózon úrból „füttyös” Gózon
Gózon úr – ugyanis így szólítják Nagyvárad-szerte az ifjú színészt, szóval Gózon úr Nagyváradon naturbursch, ami még e városban is annyit jelent, hogy ma Bilitzky kadét, de holnap Sasfiók, s egy este azzal lepik meg, hogy Nagy Endre, aki akkoriban csinálta meg a kabaréját (húsz év múlva már tudjuk, hogy A kabarét), lent ül a nézőtéren: színészt keres. Nagy Endre végignézi az előadást (épp a „Kis gróf” megy), nem szól egy szót sem, s előadás után valamennyien átmennek a híres Royal kávéházba. Gyönyörű, kék nyári éjszaka van, ragyognak a csillagok, és az urak fiatalok és bohók, béke és nyugalom szövi át a levegőt, no, meg egy üveg Törley (művészárban) öt koronába kerül, és mi sem természetesebb, hogy „Gózon úr ott a Royal édes, békebeli teraszán fütyörészni kezd, azzal a csucsorító, boldog és fiatal szájával” – ahogy Egyed Zoltán mondja Gózonról szóló írásában. (Egyed Zoltán: Gózon úr – Színházi Élet, 1931. március. 1-7. 10. sz.) Egyszer csak odafordul hozzá Nagy Endre, s azt mondja neki:
„- Édes Gózon, én magát szerződtetem.
– Szerződtet? Hova? A kabaréba?
– Oda.
– Há’ azt se tudom, hogy mi az a kabaré. Mit fogok én ott csinálni?
– Azt, amit itt. Fütyülni fog.”
Hát így lett Gózonból, a kedvelt nagyváradi színészből „füttyös” Gózon Budapesten. Nagyváradon 1912. július 3-án tartja búcsúfellépését, amely egyben addigi pályájának egyik csúcspontját jelenti. Akkor is a „Kis gróf”-ot adják. Nagy Endre tehát szerződteti pesti kabaréjához, ahol egy évadot tölt, majd az újonnan megnyíló budapesti Népoperához szerződik.
Nagy Endrénél, a Kabaréban
Két dalt oszt rá a Modern Kabaré szezonnyitó előadásánál már mindjárt a kezdet kezdetén. Nagy Endre aztán néhány előadás után bizonyítva látja, nem választott rosszul, hiszen igen hamar kezd sikert aratni dalaival, mert azokat érzelmesen és lágyan, ugyanakkor hatásosan adja elő, és a sanzonokat is jó tempóban énekli. Hamarosan a kabaré népszerű színészei közé sorolják. Az évad végén egyfajta házon belüli puccs készülődik, ami még csak amolyan pusmogás szintjén tart akkoriban. Tudni való, hogy Medgyaszay Vilma akarja átvenni az igazgatást Nagy Endrétől az Ő tudta nélkül, és aztán, amikor egészen az évad végén mindez kiderül, hátbatámadásnak fogja fel Nagy Endre, felfortyan ezen, és szó nélkül átadja a direktori széket Medgyaszaynak, majd másnap Párizsba utazik. Gózon elkötelezett felfedezője, Nagy Endre felé, így nem vállal szerepet Medgyaszay színházában. Számára ez becsületbeli kérdés, aztán pedig épp kapóra jön Márkus Dezső megkeresése, amely kapcsán a Népoperához szerződik.
Népopera és Apolló Kabaré
A Népoperának (ma Erkel Színház) szüksége lesz énekes bonvivánra. Márkus Dezső, az akkori igazgató, megkeresi a „füttyös” Gózont egy esti műsor után, és elmondja neki, hogy szeretné látni őt színdarabban játszva is, nem csak dalokat, sanzonokat énekelve. A Modern Kabaré gyülekező felhői idején Gózon elkéredzkedik egy estére Nagy Endrétől, és telegrafál Váradra. Aznap estére műsorváltozás következik be Nagyváradon, kitűzik ismét a „Kis gróf”-ot, Gózon címszereplésével. Márkus Dezső feleségével, Szoyer Ilonkával meg Mérey Adolffal leszaladnak a gyorsvonattal Nagyváradra, s így meghallgatják a „füttyös” Gózont színdarabban szerepelve. Még az este leszerződtetik 3 évre a Népoperához. Aztán? Aztán jön a „Kis király”, a „Böském”, a „Budagyöngye”, és aztán jön a világháború. Utólag már tudjuk, az első. Rövidesen az összes színház bezár, a Népopera megbukik, a színészek vagy katonának állnak (behívóparanccsal) vagy munka nélkül tengődnek, vagy pedig beállnak villamoskalauznak. Gózon is munka nélkül marad egy szép nap, és ott ül a New York kávéház teraszán Gyárfás Dezsővel meg kis Szabolccsal, aki aztán később már nagy Szabolcs lett, s arról kezdenek prézsmitálni, hogy játszani kéne valahogy. Jól van, de mit? Háború van! „Hát, tudjátok, valami olyasmit – mondja Gózon -, mint a bakák a gránicon”. (1913-ban ez egy híres dal volt, szerk.) Fogja magát a három úr, és elmennek a jó öreg Ungerleider Mórhoz, s engedélyért folyamodnak, hogy az Apolló mozijában felléphessenek. Ungerleider először hallani sem akar erről. Moziban műsor? Ekkora hülyeséget! Aztán, majd egyheti tárgyalás után Móric bácsi nagy kegyesen megadja az engedélyt, s kiegészítve magukat egy öttagú társulatra (csupa férfiak) fellépnek naponta ötször – dörgő sikerrel. Az öt férfihoz rövidesen öt nő is jön, és lassan megszületik az Apolló Színház.
Apolló Színház
„Apró házikó a Nemzeti Színház mögött, mellette földszintes kiskocsma, mögötte irdatlan telek, s a másik oldalán a Rókus kórház. Ki gondolná, hogy ez a kis házikó az ország egyik legnépszerűbb szórakozóhelye?” – így mutatja be a „Színház és Divat” című képes hetilap az Apollót, amely nevével ellentétben nem színház, csupán kabaré. Sőt eleinte a divatossá lett moziszkeccs otthona, vagyis félig mozi és félig élő színielőadás, de inkább a kettő ötvözete. A filmvetítéseket időnként színpadi jelenetek váltják, persze a filmvetítéshez kapcsolódóan, és a filmbeli szereplők például egyszer csak élőben előlépnek azon a vetített ajtón, amin épp belépnek a vetítés során, de a bent lejátszódó eseményeket már élőben láthatja a nagyérdemű. Az 1914 őszére már önálló társulattal rendelkező Apolló alapító tagjai között tehát ott van Gózon Gyula, Lábass Jucival, a későbbi operettprimadonnával, Gyárfás Dezsővel, a kor ismert és kedvelt kupléénekesével és Kertész Mihállyal, a később Michael Curtiz néven Oscar-díjat szerző rendezővel egyetemben, aki adott esetben mint kabarészínész szerepel a címlapon. „Szeretettel várja a közönséget Gózon Gyula, az érzelmes költői chansonok művészi előadója” – olvasható több korabeli napilap fizetett hirdetéseiben ekkoriban, és a közönség rövid idő elteltével valósággal tódul az Apollóba, a napi három előadás valamelyikére.
Az első világháború alatt
Az Apolló műsorát a magyar kabaréirodalom legkiválóbb művelőinek alkotásaiból állítják össze. Gábor Andor, Emőd Tamás (Ady jó barátja) Karinthy Frigyes, Harsányi Zsolt, Lovászy Károly, Harmath Imre, de a komponistái közül Szirmai Albert, aki később Amerikában egyebek mellett Leonard Bernstein felfedezőjeként lesz világhírű, aztán Czeglédy Gyula, és az Ady-versek megzenésítése kapcsán azóta elhíresült Reinitz Béla mind-mind háziszerzők. A társulati tagok között aztán olyan vadonatúj nevek is felbukkannak, mint Haraszti Mici, Herczeg Jenő vagy Mály Gerő. Gózon négy évet tölt itt az Apollóban, és a napi három előadás, no meg a kéthetenkénti új műsor alaposan igénybe veszi őt. Ám a fiatal Gózonnak – bármennyire is kifacsart állapotba kerül időnként – ez a rengeteg munka meg sem kottyan. A négy esztendő során jól keres, és némi tőkét is sikerül félretennie. Hírnevére, sikereire, no meg a spórolt pénzére alapozva kabaré alapításán kezdi törni a fejét.
Muskátli, ami jelen esetben nem a virág neve
Közben Gózon urat behívják katonának. Pozsony és Nyitra kaszárnyáiban egzecíroz. Aztán visszatér a civil életbe, és az Apolló Színház sikerein felbuzdulva megcsinálja a Muskátli Kabarét. Egy akkor új hangvételű, hamisítatlan irodalmi kabarét kíván varázsolni a Muskátliból. Itt azonban este egy előadás megy le, potenciálisan 260 nézővel előadásonként, nem úgy, mint az Apollóban, ahol három is egy nap. Az első néhány hétig ez a szám telt házat eredményez, később már alig 40-50 ember ül a nézőtéren, a közben kibontakozó politikai változás, a kommün okán is. Így ez a vállalkozása viszonylag hamar megbukik. Ő maga így panaszolja el kudarcát: ” …négy vagy öt évvel ezelőtt, Temesváron a nyári szünet alatt is estéről estére énekeltem, folyton vonaton ültem, mentem egyik városból a másikba a feleségemmel együtt. Szakadatlanul dolgoztunk, és gyűjtöttük a nehéz verejtékkel megszolgált pénzt. A múlt év végén valami Modern Cabaret alakult ezen a helyen. Régi vágyam volt, hogy kabarét csináljak, ahol jó színészekkel jó műsort adok. Átvettem a helyiséget, és megcsináltam a Muskátlit. Nem akartam én vagyont keresni, hiszen ez lehetetlen is, mert ha mindennap megtelik, akkor sem hoz dáriusi jövedelmet… Irodalmat akartam a Csengery utcában, ennyi volt az egész! Most elvesztettük megtakarított kis pénzünket, de a művészetünket és hitünket nem. Hogy mi lesz a kabaréból? Nem tudom. A feleségemmel még egy darabig játszunk itt, aztán az Apollóban lépünk fel ismét…”
Áttekintés a Muskátli Kabaréról
A korábbi Medgyaszay-„puccs” kapcsán Nagy Endre által átadott, majd az új vezetés kapcsán megbukott Modern Kabaré helyiségében – Budapesten, a belvárosi Csengery utca 39. szám alatt – 1919. január 31-én Gózon Gyula megnyitja feleségével a Muskátli Kabarét. A kabaré célkitűzéseivel tisztelettel egyet értő „Színház” című folyóirat így számol be a – ma azt mondanánk divatos szóval élve – hungaricumnak számító vállalkozásról: „… mert a Muskátli Kabaré az egyetlen hely, ahol megmaradt még valami Pestnek abból a népszerű specialitásából, ami nincsen sem Berlinben, sem a Montmartre-on, ami sajnos már Pesten is csak itt van, a csupa szív, a vidám, a kacagtató, gúnyos és bohémes tréfa…” (Színház, 1919. 17. sz.) A kabaré művészeti igazgatója Lengyel István, az író, szcenikai vezetője Gonda István. A társulat tagjai közé tartozik a Gózon házaspáron kívül egyebek között: Deák Flóra, Radó Sándor és Radó Teri, Solymossy, Huber, Pázmány, Iványi, Ihász, Gömöry Vilma, Gergely Kató és Gergely Lajos, Donáth Aranka, Czobor Ernő, Szűcs Nelly, Mészáros Kató. A műsorban olyan szerzők szerepelnek, mint Harsányi Zsolt, az Ady barátságáról elhíresült Emőd Tamás, Molnár Ferenc, Békeffi László, Harmath Imre, Szenes Andor, Zilahy Lajos. A zeneszerzők névsorából is kimagaslik a kor két kedvelt szerzőjének neve: Buday Dénesé és Erdélyi Patat Leóé. Bemutatnak sanzont, blüettet, dramolettet, tréfát, bohózatot, vidám jelenetet éppúgy, mint egyfelvonásos operettet vagy megzenésített Ady-, Vály Nagy Géza-verset, vagy Nádor Mihály és Hevesi Sándor átiratában „Falu végén” címmel Petőfi-ciklust. A vállalkozás sikertelen, 1920 elején be kell zárni a helyiséget, ahol később az Andrássy mozi nyitja meg kapuit.
Gózon úr komikus, és karakterszínész lesz
Az érdeklődés hiánya ugyanakkor egybeesik a politikai változásokkal, így végül a kabaré kudarca egyben a kommün győzelmével is szorosan összefügg, amiről 1945 után már nem illik ilyen nyíltan beszélni, ezért elsősorban csak mint üzleti sikertelenségről, érdektelenségből kialakult kudarcról beszélnek, pedig a történelemnek is komoly szerepet jut a bukásban. A kommün bukását követő katonai megszállás éppúgy, mint a korábbi időben a vöröskatonák dúlta Muskátli helyrehozatala – a kiesett jövedelemmel együtt is – behozhatatlan veszteség forrásává lesznek. (A tanácskormányzás idején is vannak hosszabb időszakok, amikor nem játszhatnak mozik színházak, kabarék és mulatók!) Tehát a kudarc a rossz időben, rossz helyen történő nagyon jó kezdeményezés eredőjeként alakul ki… Aztán Gózon Gyula visszakerül ismét a kiindulóponthoz, az Apolló Kabaréhoz. Aztán nemsokára, egy este itt látja meg Beöthy, és átszerződteti a Király Színházhoz. Első nagy sikere itt a „Mézeskalács” című operettben van. Majd a Renaissance Színházhoz kerül, ahol vígjátékok, drámák és népszínművek várják. Már színészként is ismert, és nem csak a „füttyös” Gózont, hanem a kabarettista Gózont is látják benne.
Gózon a Belvárosi Színházban
Beöthy viszi el a Belvárosi Színházhoz is, amely színházváltás alapvető fordulatot hoz az életébe. A kritika számára először talán Herczeg Ferenc „Kék és piros” című darabjában tűnik ki egy másik ifjú és kezdő színészkolléga, bizonyos Delly Ferenc társaságában. Beöthy László a darab próbái alatt nevezi ki hivatalosan is Dellyt bonvivánnak, Gózont pedig ugyanakkor komikusnak. Fordulópont ez Gózon pályáján, mert ettől az időtől fogva lesz „elismerten” is komikus színész. 1928 őszén játszik Verneuil és Berr urak „Én és a húgom” című francia bohózatában, és ekkor szinte már természetesnek számító módon, a feleségével. Ő kereskedő figuráját állítja a nézők elé, míg felesége, Berky Lili egy eladónőt. A darabot egyébként Gaál Béla rendezi és Honthy Hanna, Körössy Angéla mellett Delly Ferenc játsszák a főbb szerepeket. Következő előadott darabjában, Szép Ernő „Aranyórá”-jában a kritika is egyértelműen pártfogásába veszi. „… mindenkinek meg kell néznie ezt az ízes, napsütötte, délibábos kedvű, pompás, kedves Gózont. Ezt az aranyos pernahajdert, aki ezúttal játszik először – komoly karakterszerepet.” (Második fordulópont pályáján!) Ez utóbbi darab kiváltja dr. Németh Antal elismerését is, amely végül is a Nemzeti Színház-beli tagságához vezet.
A Nemzetiben lenne a helye… (1930)
Egy 1930 karácsonyára megjelenő szakmai lap, a „Délibáb” című színházi hetilap ünnepi számában „Csere-bere” címmel cikk jelenik meg azokról, akik nem hozzájuk méltó helyen reprezentálják magukat, akik tehetsége túlmutat az akkori játszóhelyén… „Ugye, felesleges mondanunk, hogy ugyancsak a Nemzeti Színházban volna a helye Gózon Gyulának, de feleségének, Berky Lilinek is, aki akár Fáy Szeréna örökébe léphetne…” A „Tolnai-lapkiadó vállalat hetilapja” kívánalmának beteljesüléséig azonban még öt esztendőt kell várni. „Lassankint odajutunk, hogy mindenki mást játszik, mint az egyénisége. Ez volna a kisebbik baj, mert ugye, egy jó színész minden szerepkörben megtalálja önmagát. A nagyobbik baj, hogy a színház nem találja meg a jó színészt, illetve azt, akire neki égetően szüksége volna…” Ezeket a sorokat írhatták volna akár ma is, az elgondolkodtató talán inkább az, hogy közel nyolcvan évvel ezelőtti állapotokról szólnak…
Gózon Rákosligeten házat vesz
A siker hátára veszi Gózont, ám a színpadi elismerés, a jó kritika nem fizet ilyen jól. Akkoriban a színész maga állja a jelmez, a ruha költségeit, ehhez képest Gózonnak van egy sötétkék, egy szürke öltönye, egy frakkja, meg egy szmokingja a szekrényben. Ezzel játszik el mindent, és mindenkit, már mióta… Otthon pedig hét tányérra keres, heten várják tőle az ételt… nem csoda, hogy miközben ünneplik, zsebében néhány pengő csörög csupán. „De szép pálya, azt a ragyogóját…” – mondja Egyed Zoltán felfedve a pálya minden szépségének titkát. Igazából azonban „elszegényedésének” oka az, hogy az Üllői úti lakásban nem férnek el mindannyian, és egy, a jelenleginél nagyobbacska lakhely kialakításán törik a fejüket feleségével. A már korábban kinézett rákosligeti ház megvásárlására 1935 júliusában kerül sor, amely kapcsán az Üllői úti lakás is feláldozást nyer. Persze pillanatok alatt elterjed a híre a házvásárlásnak. Előbb a színházaknál beszélik csak, majd a lapok is megírják, de nagy szeretettel emlegetik valamennyien, és örülnek a színész házaspár megérdemelt anyagi gyarapodásának. Nem csoda hát, ha ebben az áradó lelkesedésben a négyszobás ház kastéllyá, a kert parkká növekedik a cikkekben. A szívek túlzása ez talán.
„- Tudod, Gyuri, mi az, házat venni? – kérdezi Ujházy György újságíró barátjától Gózon.
– Nem, sajnos nem tudom.
– No, majd én megmondom!
– Házat venni annyi – fog bele a mondatba, mintha valamilyen elvont fizikai tételt határozna meg oly komoly hangon… – Házat venni annyi, mint kellemesen bár, de alaposan elszegényedni!” A Gózon házaspár sokáig élvezi ennek a kellemes elszegényedésnek az érzését itt Rákosligeten. (Ma emléküket egy színház és szobor őrzi ugyanezen a helyen.) Ideköltözésükkor Berky Lili aggódva kérdezi férjét: „- No, bizony, milyen hónapok várnak itt ránk?… – Isten velünk volt eddig is, velünk marad ezután is!” – feleli Gózon. Talán épp ez az isteni gondviselés volt azokkal is, akik hetven év múltán a szobor elhelyezésén iparkodtak…
A Nemzeti Színház tagja lesz 1935 nyarán
„Május végén üzenetet kaptam a rádióból. Ott volt egy főrendező, Németh Antalnak hívták, jól ismertem már, mégis meglepett, amikor magához kéretett. Tudtam róla, hogy régi terve: állandó színtársulatot szervezni a rádió számára. Gondoltam, engem is megkörnyékez. Megyek fel a Sándor utcai épületbe, a lépcsőházban összetalálkoztam Makay Margittal, aki falfehéren jött lefelé a lépcsőn. „Szent Isten, veled meg mi történt? – kérdeztem, és alig tudtam titkolni meglepetésemet. – Semmi, semmi – mondta -, menj csak fel.” Ezzel szöget ütött a fejembe. Felmentem. Németh első kérdése ez volt: „Van már szerződése a jövő évadra? – Nincs – válaszoltam -, de lesz! – tettem hozzá kissé bizonytalanul. – Azt én is sejtem – mondta ő -, amit azonban mondani fogok, holnap délután két óráig senkivel sem közölheti: holnap kettőkor én leszek a Nemzeti Színház igazgatója. Önt is szeretném szerződtetni, van-e ellene kifogása?” – és ezzel már tette is elém az előre legépelt szerződést, mellé tintát és tollat. Nekem csak alá kellett írnom. Három évre. Annyit még motyogott, hogy látott Szép Ernő Aranyóra című színművében, a Belvárosi Színházban, és hogy neki ennyi is elég volt. Mondanom sem kell, alig telt el negyedóra, én is falfehéren jöttem le a rádióból… Na, de itt nincs vége! Este, előadás után találkoztam Lilikémmel, az utolsó vonattal indultunk haza Rákosligetre. Alighogy belépek a fülkébe, Lili nevetni kezd… „Mit nevetsz? – kérdeztem szórakozottan. – Holnap délután kettőkor majd megmondom – buggyant ki belőle, de most már alig lehetett megállítani, úgy nevetett. Mint aki vesztét érzi. Kétszer sem kellett kérdezni, és ígéret ide, ígéret oda, kibökte a titkát. Érte is üzent Németh Antal, a Vígszínház melletti kávéházban találkoztak, neki is hároméves szerződést kínált, persze hasonló feltételekkel, vagyis holnap kettőig ő sem beszélhetett. Most már én sem várhattam tovább, én is megszegtem az ígéretem, elmondtam az én szerződésem történetét. Így lettünk egyszerre Nemzeti színházi tagok…”
A Nemzeti Színházban 1935-1941 között
És elkezdődik egy új, némiképp fárasztó, de rendkívül felemelő időszak a Nemzeti Színházban. Klasszikus és modern drámákban, vígjátékokban várják jelentős prózai feladatok. Játszik Szigligeti Ede bűbájos „Liliomfi”-jában, a címszereplő Uray Tivadar mellett, az örök bohóc Szellemfit alakítva, játszik az egymást követő két Hamlet-felújításban is, előbb az első sírásót, később Ofélia szószátyár apját, Poloniust formálja meg. Vackort, a híres shakespeare-i mesterembert is életre kelti a „Szentivánéji álom” előadásában. Magára ölti Jourdain úrnak, Moliére „Úrhatnám polgárá”-nak maszkját és jelmezét is, és még tucatnyi szerep várja.
Filmszínész Gózon úr
Színházi szerepei mellett állandó szereplője és igen kedvelt figurája a hazai filmgyártásnak is ez időben. Idővel egyik legkedveltebb és legkevésbé nélkülözhető alakja az akkori magyar filmeknek. Egy-egy filmbeli elszólása hamar közszájon forog, és szállóigévé minősül hetek alatt. Karakteres alakja az állandó derű egyik biztos forrása a filmvígjátékoknak. Legendássá lett az akkori filmgyártók filmforgalmazóknak feltett kérdése, hogy tulajdonképpen milyen filmekre van szükségük, melyek a legeladhatóbbak? A válaszban megfogalmazódik, hogy a történet tulajdonképpen mindegy, csak legyen benne Kabos, Gózon, Ráday, Jávor, Erdélyi Mici és még néhány szép magyar színésznő, ja, és sok jó bemondás, ezeket látatlanban átveszik forgalmazásra. Gózon neve a kasszasiker egyik biztos forrásává érik tehát. 1931-1940 közötti aktív időszakában több mint negyven magyar filmben játszik, többnyire karakterszerepeket. Kántor, kalauz, cukrász, lakáj, inas, kórustag, cigányprímás, máskor meg vendéglős, de volt édesapa és gyárigazgató, tisztiszolga és végrehajtó, artista, pedellus. Plökl, a magánnyomozó, Kemenes, aztán Müller úr, na meg Rizling, a Buckó barátja, Keszeg Matyi, Tormássy, máskor meg ő Galambos bácsi, egyszóval elég széles a szereppaletta. Aztán 1940-ben mind a film, mind pedig a színpad bezárul előtte.
A csend esztendei
1941. augusztus 19-én és 20-án a Nemzeti Színház művészei a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszák Shakespeare „Szentivánéji álom” című tündérjátékát. Ez az ő utolsó két fellépése a háború befejezéséig is egyben. Vackort formálja ekkor. Tudni való, hogy a nürnbergi fajvédő törvényeket átveszi az akkori magyar állam, és e szerint a születésével nem tud elszámolni. És bár hivatalosan a színészek teljesítményének mérlegelése miatt van szükség a Színészkamara felállítására, a valóságban a színészek vallási alapon történő játszási engedélyének kiadása realizálódik. Sokakat egyszerűen letilt a színpadokról a Kiss Ferenc elnöklésével működő Színészkamara. Gózont ez a tiltó határozat viszonylag elég későn, 1941 nyár végére éri utol. A színpadi csend négy esztendeje alatt rákosligeti házukban bujkál végig, ráadásul nem is egyedül, hanem hat sorstársával osztozik a bajban. Az utána folyvást leselkedők szeme elől a padlásának egy erre kialakított részében húzzák meg magukat, és vészelik át az őket kutató járőrök sorait. Sohasem fedezik fel őket. Kering egy történet arról, hogy egyik szomszédja a Szálasi-hatalomátvétel napján még felkeresi Berky Lilit, és felajánlja saját házának egyik zugát, ott Rákosligeten, amivel él is Gózon. A história szerint ez a szomszéd aktív nyilaskeresztes tisztként működik ezekben a hónapokban, és sok sötét dolog fűződik a nevéhez, miközben házában bújtatja, és élelmezését intézi a neves színművésznek. Aztán a háború után, amikor bíróság elé kerül ez a jó szomszéd, Gózont használja enyhítő körülménynek. Hiába. A mérlegelésnél kevés a jó, a sok gonosz tetthez képest.
Ötvenkét hónap elteltével ismét színpadon
1946. január 17-én este pedig színészként ismét a Nemzeti Színházban van, ahol Nestroy tündérjátékát, a „Lumpáciusz Vagabundusz, vagy a három jómadár”-t Heltai Jenő pazar átköltésében mutatják be. A nagyszabású előadást, amely az ostrom és a megpróbáltatások szörnyűségei után ismét a „békebeli” színház gazdagságát tükrözi Nádasdy Kálmán, az operaház főrendezője állítja színpadra. „Mennyi ifjúság, ártatlan képzelgés, jóhiszemű bizalom sugárzik ki a műből…” – írja Kassák Lajos mint alkalmi színikritikus a „Színház” 1946. január 23-ai számában. Néhány hónap múlva aztán a háború utáni esztendők első drámai sikerét is learatja, Hauptmann „A bunda” című színművében Krügert, a jómódú, de korlátolt kispolgárt formálja meg, aki a darab második felvonásában váratlanul bukkan elő. „Megloptak, főbíró úr, megloptak!” – üvölti jajveszékelve Wehrahn főbíró előtt, amikor a közönség először megpillantja. A főbírót játszó Somlay Artúr bizalmatlanul végigméri, aztán maga elé mormogva ismétli… „Meglopták… hm” S mint ahogy egykori szemtanúk mesélik, elkezdődik ekkor a színpadon két jeles drámai színész felejthetetlen összecsapása, ami inkább egyfajta emelkedett és meghatottságában katartikus hangulatú és hatású összjátékhoz hasonlítható. Négy évvel később ismét egymással szemben foglalnak helyet (1950. dec. 8.) a színpadon, és újfent egyfajta lávaszerű, forró játékfolyam árad a pódium felől, és önti el a nézőteret: Somlay mint Walter, a gőgös miniszter, Gózon, pedig Miller, a városi zenész, akit legkedvesebb gyermekétől akarnak eltaszítani épp. Schiller „Ármány és szerelem” című drámája a korszak magyar színjátszásának egyik kimagasló előadásává híresült el azóta, amely egyben Gózon pályájának csúcspontját is jelenti. Pályaíve ehhez a csúcsponthoz tudatosan felépített módon szervül, folyvást emelkedik a kabarék „füttyös” Gózonjától kiindulva a megrázó erejű ábrázolóművész felé lépcsőzetesen emelkedve.
Pályacsúcs
„Elérve a pálya csúcsát, művészete olyan magasságokig emelkedett, amelyet további élete során többé nem tudott elérni” – mondja róla Bános Tibor. Élete utolsó tizenhét évében ettől a nevezetes előadás-sorozattól fogva jószerivel a magyar színművészet nagy öregjévé lép elő, hisz játszott már aktívan a Monarchia addigra legendássá váló színházaiban, volt az azóta elcsatolt országrészek városainak kedvence, a Nemzeti Színház tagja, volt színpadról letiltott, kellett bujkálnia a haláltáborba szólító beidézések, igazoltatások elől, de mindezek eltörpülnek, mert telis-tele a tarsolya mókás, kedves és legfőképpen kacagtató anekdotával, a múlt nevezetes kollégáitól. Egyfajta eleven legenda, amelyet külön emel Kabos Gyula és ezernyi más neves eltávozott kolléga barátsága, bár Kabos Gyuláról ezernyi történetet tud mesélni, hivatalosan elzárkózik a róla szóló nyilatkozatok elől, közel húsz év távlatából sem tudja feldolgozni elvesztését…
Gózon Gyula Lilike nélkül
Élete további folyásában nagy törést jelent számára, hogy oly sok év után – „szervezési okból” – feleségét, Berky Lilit áthelyeztetik a Magyar Néphadsereg Színházához, annak ellenére is, hogy korábban, ha csak tehették, mindig együtt vállaltak szerepet filmben, rádióban és színpadon is. Aztán a nehézségeket némiképp feledtetik a nagy színházi feladatok és drámai szerepek. Vackor a „Szentivánéji álom” varázsos erdejéből, aztán Szilvai Tódorként lopódzik elő a „Liliomfi”-ban, Bagó…, majd Yorick koponyáját tartja a kezében Hamlet sírásójaként, Csehov Tyeleginjének gitárhúrja pattog dekadens szomorúsággal kezében, Vang vízárus Brecht drámájában. 1955 őszén adódik alkalom arra megint, hogy együtt játszhasson ismét nejével, Lilikével, mégpedig a Magyar Néphadsereg Színházának (ma Vígszínház) kamaraszínházává lett angyalföldi József Attila Színház színpadán, ahol színre vitték Csiky Gergely nagyszerű színművét, „A nagymamá”-t. Magát a Nagymamát alakítja Berky Lili, az öregecske, széptevő Örkény bárót pedig „meghívott művészként” Gózon. „Édesbús őszi hangulat áradt a színpadról – írja Bános Tibor -, kicsit visszaálmodták saját ifjúságukat, boldog éveiket is, mindezt csipetnyi gúnnyal, öniróniával és aranyszívű melegséggel.” Ám ez a találkozás a színpadon az utolsók egyikévé lesz, mert Berky Lili 1958. február 5-én bekövetkező halála minden tervet és elképzelést keresztülhúz. Gózon Gyula számára ez az időpont törésponttá válik, meghatározóvá lesz életében, és innentől fogva pályája is hanyatlani kezd. Hetvenhárom éves már, és a következő években előbb az öregséggel járó terhek meg az egyedüllét okozta keserűség, majd a győzedelmeskedő betegség és erőtlenség lassan teljesen elszigeteli a világtól.
Halványodó memóriával
1963 őszén lép fel utoljára színpadon (kilenc évvel a halála előtt) a Nemzeti Színházban, Shakespeare „Machbeth” című drámájában az angol orvos parányi szerepét játssza. Ez a szerep lesz színpadi hattyúdala. Az előadás előtt lázas izgalommal toporog öltözőjében, nehezen készül el a maszkjával, és szokatlan jelmezével is bajmolódik. Átcsoszog a szomszédos öltözőbe, ahol a címszerepet játszó Sinkovits Imre készülődik. Kezében szorongatja az összegyűrődött szerep gépelt papírosát, azt az egyetlenegy oldalt. Sinkovits magához öleli, és megkezdődik a „kihallgatás”. Újból és újból átveszik a néhány mondatos szerepet. Közben gyakran elfárad, elakad, ilyenkor Sinkovits tréfával vidítja, és próbálja oldani a benne felgyülemlő feszültséget, így segítve át a legfájdalmasabb buktatókon. Egy nagy színész elveszíti a talán legfontosabbat: a memóriáját. Valamivel később a rádió mikrofonja előtt él át hasonló fájdalmas izgalmakat – tudja-e követni partnereit és a rendező utasításait? A felvétel után, amikor a körfolyosóra kilép, eltéved a Magyar Rádió épületében. Szorosan a fal mellé simulva bolyong ide-oda. Valaki figyelmes lesz a szomorú látványra, és megszólítja. Zavaros, összefüggéstelen válasz érkezik. Hazavitetik.
Csak azt a szomorú véget tudnám feledni…
Egészségi állapota későbbiekben aztán tovább romlik. Eltartói úgy döntenek egy nap, hogy eladják rákosligeti házát, és egy lakótelepi bérház negyedik emeletére költöznek. Új otthona egy kétszer háromméteres hall lesz, kis fekhellyel. Az egykor oly daliás alakja annyira összezsugorodott, megvékonyodott. Lötyög rajta az egykor oly fess öltözéke. Ágya felett néhány fénykép függ, amely a múltjára emlékezteti. Világosabb pillanataiban felismer alakokat, egyezteti emlékeivel, de aztán a következő pillanatban visszazuhan a belső csöndbe. Arca merevvé lesz, elkomorul, és kifejezéstelenné dermed órákra, napokra. Egyszer véletlenül nyitva marad a bejárati ajtó, és néhány perc múlva, amikor ezt észreveszik, Gózon már „meglógott”. Összeszaladják érte a házat és a környéket. Sehol sem találják. Aztán megszólal vékony, és fájdalmasan elnyújtott, reszketeg hangon: „Nem tud az írni, aki küldte / Mert aki küldte, már nem él…” – Bagó dalát énekli valahol a ház mélyéből. A pincében találnak rá, egy farönk tetején gubbaszt és dalol. Kísérteties a látvány. Gyakran azt hiszik, félrebeszél, mert szüleivel, egykori barátaival beszél. Gyulával társalog – Kabossal -, az érzékelhető valóság dimenzióit többszörösen is át-átlépve, ahol már nehezen dönthető el, hogy mi a kézzelfogható valóság és mi nem, furcsa elegyet alkotva a jelennel elválaszthatatlan eggyé áll össze benne. Jószerivel ebben a világban lebeg az élet és halál láthatatlan határmezsgyéjén. Aztán egy nap – 1972 októberében -átlépi a válóság küszöbét. Mi azt mondjuk, meghalt, de lehet, hogy csak tovább beszélget a gyerekkori pajtásokkal, meg Lilikével, a szüleivel, meg Gyulával és a többiekkel, csak épp mi nem halljuk több mint harminc esztendeje már.
Gózon Gyula összegez
„… Nem tudom, igaz-e, hogy ha az ember elmegy majd innét, valahol odalent, vagy odafent megkérdezik: – Mit csináltál? Hát, ha igaz, én ezt felelem majd: – Nagyváradon voltam négy évig, Ady Endre, Juhász Gyula, Emőd Tamás, Dutka Ákos társaságában. Játszottam Sasfiókot, énekeltem Luna grófot, táncoltam operettben, játszottam drámát, tragédiát, vígjátékot, daloltam magyar nótát („Ne hagyjátok a magyar dalt” – ezt mondta itt, a Nemzeti Színházban egyszer Blaha Lujza a feleségemnek; tudják-e, milyen szép az, hogy „Kidőlt a fa mandulástul”?). Szóval, játszottam, játszottam mindig és mindent… szeretem az embereket és boldog vagyok, mert érzem, hogy ők is szeretnek. – No, de gyerünk, mert mindjárt kezdődik a próba…” 1960-ban, tucatnyi évvel a halála előtt, a csendes Nemzeti Színház folyosóján próbára menet még ácsorog, és Demeter Imrének, a riporternek eléggé tárgyszerűen összegez: „… a függöny lefelé szalad. Tudom én. De szép volt az egész.” (Film Színház Muzsika, 1960. ápr. 15.)
Gózon Gyula-szobor és Kamaraszínház
Egy-egy újrajátszott filmje kapcsán ismét előtérbe kerül személye azóta is, de a végső feledés ellen egykori lakóhelyének, Rákosligetnek lokálpatriótái lépnek, és lakóházában 2003-ban megalapítják a Szabó Ágnes vezette Gózon Gyula Kamaraszínházat, Pest belvárosától távol szinte az egyetlen színházat. Sőt, 2005. április 30-án, születésének 120. évfordulója tiszteletére szobrot is avatnak. Babusa János szobrászművész alkotását egykori lakóházának erkélyén , a Gózon Gyula Kamaraszínház (rakosliget.hu) bejárata felett helyezik el. A zsűrizett szobor megalkotásában több magánszemély és képviselő is támogatja a művészt, aki végül is az alkotást felajánlja az önkormányzatnak. A szoboravatás egy emlékműsorral párosul, amelyet Berky Lili feljegyzéseiből, és saját hagyatékában hátramaradt naplójegyzeteiből állítanak össze, és amelyet Czeizel Gábor rendez. Tolnay Klári-bérlet, és Domján Edit nevét viselő bérlet révén is egész esztendőben műsort szolgáltat elsősorban a környék közönségének, de a neves színészek műsoraira sokan kíváncsiak a város más részéből is. Rákosliget példát mutat neves szülöttjeinek hagyományápolásában, hisz számtalan nagyságunk még egy emléktáblának a felavatását sem érdemelte ki az utókortól.
Forrás:
Felavatták Gózon Gyula szobrát – Rákosvidék, Helyi közéleti újság 2005. május
Bános Tibor: Kabos Gyula – Atheneum 2000 Kiadó, Bp., 2000.
Magyar Színházművészeti Lexikon – Akadémiai Kiadó, Bp., 1994.
Bilicsi Tivadar: „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” – Gondolat Kiadó, Bp., 1982.
Bános Tibor: Pályák és Sorsok / A váradi sasfiók – Kozmosz Könyvek – Bp., 1981.
Alpár Ágnes: A fővárosi kabarék műsora 1901-1944. – MSZI kiadása, Bp., 1979.
Antal Gábor: „Gyula bácsi.” Nekrológ helyett Gózon Gyuláról – Színház 1973. 1. sz.
Pánczél György: Gózon Gyula – Filmvilág 1972. 21. sz.
Bános Tibor: A váradi sasfiók – Film Színház Muzsika 1972. nov. 11-dec. 16.
Bálint Lajos: Gózon Gyula – Új Élet 1972. nov. 1.
Pánczél György: Gózon Gyula – Filmvilág 1972. nov. 1.
Körmendi Judit: Gózon Gyula – Film Színház Muzsika 1972. okt. 14.
R(ajk) A(ndrás): Elhunyt Gózon Gyula – Népszava 1972. okt. 10.
Gózon Gyula: Egy öreg színész emlékei / cikksorozat – Nők Lapja 1972. febr.-márc.
Új filmlexikon – Akadémiai Kiadó, Bp., 1971., 1973.
Hont-Staud: Színházi kislexikon – Gondolat Kiadó, Bp., 1969.
Molnár G. Péter: Egy színész születésnapjára – Népszabadság 1965. ápr. 19.
Bános Tibor: Gózon Gyula 80 éves – Filmvilág 1965. márc. 1.
Demeter Imre: Színházi séta Gózon Gyulával – Film Színház Muzsika 1960. ápr. 15.
Gách Marianne: Egy óra a hetvenéves Gózon Gyulával – Béke és Szabadság 1955. ápr.
Lengyel István: Ötven év színpadon – Színház és Filmművészet 1955. márc.
Felvidéki emlék: Gózon Gyula – Színházi Élet 1938. november 12.
Ujházy György: Egy kellemes elszegényedés története / Gózon Gyula – Délibáb 1935. július 20.
Ujházy György: Gózon Gyula / Siker – Délibáb 1935. július 13.
Egyed Zoltán: Gózon úr – Színházi Élet 1931. március 1-7. 10. sz.
Németh Antal: Színészeti lexikon – Győző Andor Kiadása, Bp., 1930.
25 éve színész Gózon Gyula – Délibáb 1930. július 19. 29. sz.
Kitüntetései:
Kossuth-díj (1954)
Érdemes Művész (1951)
Kiváló Művész (1955)
1943.
Folytatódik a zsidóüldözés. Ekkor veszik el Gózon Gyulától is a rádiót. Kikapcsolták a zsidó származásúak telefonjait. Egyedül Blum dr.-nál működhetett tovább.
1945
Gózon Gyula és 13 munkaszolgálatos maradhatott Rákosligeten.
1955
1973
1981
Fényképek Gózon Gyula hagyatékából. A képek csak a szerző engedéylével használhatók fel! Ezt kérem figyelembe venni. Fotó: Voloncs Eta 2023.november 8.
Fotó: Voloncss Eta 2023. november