TÁBLÁK, EMLÉKTÁBLÁK

Ezen az oldalon olyan, még fellehető táblákat igyekszem bemutatni, amelyek visszaadják a régi Rákosliget hangulatát. Sajnos egyre kevesebb a régmúltból megmaradt ilyen jellegű emlék.

Az építőmesterek táblái

Az épületek főhomlokzatán, az utca felé helyezték el őket. Két funkcióval bírt. Az egyik a reklám volt, hiszen így mindenki láthatta, ha építkezni akart, hogy kit kell keresni. A másik pedig egyfajta garanciajegyként is szolgált, hiszen a nevét adta a mester, tehát azt valószínűsítette, hogy minőségi munkát végzett a kivitelezés során. Ezek a táblácskák az épületek felújítása során napjainkban lekerülnek a homlokzatokról és az új tulajdonosok már vissza csak igen ritkán helyezik. Ennek eredménye az, hogy Rákosligeten mára csak elvétve lehet látni ezeket. A még meglévőket igyekeztem felkutatni, megörökíteni fényképen, hogy legalább ennyi megmaradjon ebből a kedves régi színfoltból.

juhaszAz evangélikus templom építőjének mestertáblája egy családi ház falán.

richterSajnos Richter Pál kőműves táblája a XXIII. utcában is a felújítás áldozata lett.

kovacs

Utcatáblák

A kezdetektől római számokkal látták el az utcák nevét Rákosligeten. Sajnos ezek a táblák is pusztulásra lettek ítélve. Néhány maradt csak meg eredeti helyén.

XVIII  XX. utca           Felújítás áldozata lett                          Felújítva visszakerült eredeti helyére

XX. utca   VI. utca
Felújítás áldozata lett                     Az Erdős Renée Ház gyűjteményébe került

Szomorúan kell megállapítani, hogy 2011-re az összes tábla lekerült eredeti helyéről. A XXIII. és a XVIII. utcatábla végleg elveszett. A XX. utcát jelző tábla a ház felújítása után, a tulajdonos ígérete szerint, visszahelyezésre kerül. Egyedül a VI. utca táblája van „biztos helyen”, az Erdős Renée Ház helytörténeti gyűjteményében. Restaurálás után a múzeum északi falán kialakított „emléktábla falra” kerül.

Emléktáblák

A sportklub, ma Gózon Gyula Kamaraszínház homlokzatán található táblák:

Gregor József szülőházán elhelyezett emléktábla, Rákosliget, III. utca 17.

Az általános iskolában elhelyezett emléktábla Rákosliget, Hősök tere 19-20.

Ács József szobrászművész alkotása.

Berki Lili és Gózon Gyula emléktáblák:

A 2012. 12. 18-i Gózon Gyuláról tartott megemlékezés Rákosligeten. Rózsahegyi Péter megnyitója.

A 2012. 12. 18-i Gózon Gyuláról tartott megemlékezés Rákosligeten. Dr. Dombóvári Antal osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

Dr. Puky Miklós emléktábla Rákosliget
Az 1968-ban végzett diákok emléktáblája Rákosliget, VIII. utca 2.

Csekovszky emléktábla a művelődési ház falán. Rákosliget, Hősök tere 9. Ács József szobrászművész alkotása.

 

Kovács István emléktábla a Cserkészotthon falán. Rákosliget, XVII. utca áthelzésre került a Heltai téren újonnan épült csekészházra.

 

Márk Tivadar emléktábla, Rákosliget, III. utca

Rákosliget alapításának emlékköve. Rákosliget, Hősök tere

Az evangélikus templom építőinek emléktáblája. Rákosliget XIX. utca 17.