ORSZÁGGYŰLÉSI IRATOK – Rákosliget Almanach

A háború és a háborút követő zavaros idők, valamint az ellenséges megszállás és a kedvezőtlen békeszerződés okozta válságos gazdasági helyzet a szegényebb lakosságnak nagy tömegét nyomorba sodorta. Az ország lakosságának egy része önhibáján kívül nagy nyomorban sínylődik, az elsőrendű életszükségleti cikkeket, a legszükségesebb élelmiszereket és nélkülözhetetlen ruházati cikkeket sem tudja beszerezni. Ez a nyomor különösen nagy méreteket öltött a székesfővárosban, a székesfővárost környező községekben és egyes vidéki városokban.
Ez a körülmény arra késztette a külföldi jótékony intézményeket, hogy az ínséget szenvedő hazai lakosságunkat segítségben részesítse. Ez a külföldi segítség azonban az 1922. évben megszűnt. Erre a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter vezetése alatt országos inségenyhítő akció indult meg, amely a székesfővárosra, a székesfővárost környező Kispest, Szentendre, Újpest és Vác városokra, továbbá Albertfalva, Budafok, Csepel, Cinkota, Erzsébetfalva, Pestszentlőrinc, Pestújhely, Rákosliget, Rákospalota, Rákosszentmihály és Soroksárpéteri községekre, továbbá több vidéki városra és községre, nevezetesen: Balassagyarmat, Eger, Gyöngyös, Győr, Gyula, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Kőszeg, Magyaróvár, Mosón, Nagymaros, Pápa,
Pécs, Salgótarján, Sárvár, Sátoraljaújhely, Sopron, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém városokra és községekre is kiterjedt.
Az ínség enyhítését célzó segítésnek három iránya van, ú. n. étkeztetés, továbbá ruházati cikkeknek, élelmiszereknek és fűtőanyagoknak mérsékelt áron való kiárusítása, végül munkaalkalmak szerzése és szervezése.
Az ínség enyhítését célzó akció költségeinek fedezésére három bevételi forrás áll rendelkezésre, ú. n.
a) a szén felárakból (métermázsánként 1 K),
b) az 1922 : XVII. t.-c. 36. §-a alapján szedett külforgalmi díjakból és vámkezelési illetékekből,
c) az önkéntes adományokból befolyó összegek.

Ezek a bevételek azonban — tekintettel az áraknak, különösen pedig a ruházati cikkek árainak időközben bekövetkezett nagyarányú emelkedésére — előreláthatólag nem lesznek elegendők a tél beálltával fokozódó kiadások fedezésére. Gondoskodni kell tehát egy olyan újabb bevételi forrásról, amely a lakosságnak csak a legtehetősebbjeit érinti és akikre nézve ez a céladó könnyen elviselhető közterhet jelent. A fokozott adózóképességnek megbízható külső megnyilvánulása a személyszállító automobilnak a saját szükségletre való tartása. Aki az ezzel járó nagy üzemi költségeket tudja viselni, arra nézve ez a közszolgáltatás sem jelent súlyos anyagi megterhelést. Azonkívül ez az adó nem visszatérő, hanem egyszersmindenkorra szóló közszolgáltatás.
Az ország területén ezidőszerint 2.500 drb. magánhasználatra szolgáló személyszállító automobil van üzemben, illetve ennyinek van forgalmi engedélye. Ezek közül 400 automobilnak a lóerőszáma 10-ig terjed, 1900 drb. automobilnak lóerőszáma 11—20-ig terjed, és 200 automobilnak lóerőszáma 20-nál nagyobb. A 2.500 drb. személyszállító automobil után fizetendő ínségadóból két és fél milliárd korona bevételt várok. Ez az összeg előreláthatólag elegendő lesz az Ínséget szenvedőknek mérsékelt árú téli ruházati cikkekkel való segítéséből származó és a kiosztott ruhák árából meg nem térülő költségeknek a fedezésére.
A ruházati segítségre szorulók a terv szerint mérsékelt áron — esetleg
részletfizetésre — kapnak téli ruhákat. Bizonyára lesznek azonban olyan egyének is, akik a mérsékelt árakat sem bírják megfizetni és akiket ennélfogva ingyen kell a nélkülözhetetlen ruházati cikkekkel ellátni. Az ebből származó hiányoknak a fedezéséről kell a személyszállító automobilok tulajdonosainak külön megadóztatása útján gondoskodni.
A törvényjavaslat egyes szakaszai nem igényelnek külön indokolást.

Kelt Budapesten, 1923. évi szeptember hó 5. napján.

Dr. Walko Lajos s. &.,
a pénzügyminiszteri teendők ideiglenes ellátásával
megbízott
m. hir. kereskedelemügyi miniszter.

Vissza a lap tetejére

1925

Lévai Jenő kontra Endre László perének nemzetgyűlési interpellációja.

A nemzetgyűlés 444. ülése 1925. évi július hó 8-án szerdán

Elnök : Következik Pakots József képviselő úrnák a gödöllői főszolgabíró béka-egérharca tárgyában a belügyminiszter úrhoz intézett interpellációja.
Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni.

Perlaki György Jegyző (olvassa] : «Interpellációa belügyminiszter úrhoz a gödöllői főszolgabíró béka-egérharca tárgyában.
Vitéz Endre László gödöllői főszolgabíró ellen, illetőleg a gödöllői főszolgabiróság területén felmerült egyes közigazgatási atrocitások ellen a Pesti Napló cimü lapban Lévay Jenő hírlapíró cikksorozatban sajtóhadjáratot folytatott. E cikkek egyrésze miatt sajtópörök is támadtak. Ezévi március havában azután nevezett hírlapíró ellen a szolgabiróság forgalmi akadályt okozó, köztisztasági kihágási eljárást indított meg, mert a hírlapíró március 17-én nem sepertette el a leesett havat rákosligeti lakása előtt. A hirlapiró bizonyítja, hogy márciusban Rákosligeten nem is esett hó s egyébként is a kihágási ügy folyamán elfogultsági kifogást emelet a gödöllői főszolgabiróság ellen, új bíró kiküldését kérvén. Pest vármegye alispánja az elfogultsági kifogást visszautasította és az egész ügy most felebbezés révén a belügyminiszter úr előtt fekszik.
1. Kérdezem a belügyminiszter urat, hajlandó-e a gödöllői főszolgabíró úr béka-egérharcát, amely ilyen nevetséges ügyek aktahalmazatához vezet, vizsgálat tárgyává tenni ?
2. Hajlandó-e az egész kicsinyes kihágási eljárást, mint indokolatlant, megszüntetni ?
3. Ha ezt nem tenné, hajlandó e a jelzett kihágási ügy tárgyalására más, elfogulatlan szolgabíróságot delegálni?
Budapest, 1925. július 6-án, Pakots József sk.

Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó !
Pakots József: T. nemzetgyűlés! Azzal a kérdéssel kellene kezdenem interpellációmat, hogy hová lett a tavalyi hó? Egészen humoros és különös eset ez, amely múzeumba való, a közigazgatási csodabogarak közé, hogy a gödöllői főszolgabíró úr, akit Vitéz Endre Lászlónak neveznek, — vajjon van-e valaki aki e nevet ne ismerné ? — (Szeder Ferenc: Vitéz Endre Zsigmond fia ?) Hatalmas közigazgatási erejével nekitámad egy, a járása területén élő lakosnak, aki véletlenül hírlapiró és akivel neki hosszú hónapok óta a nyilvánosság előtt kemény küzdelme folyik.
Lévay Jenő hírlapiró a Pesti Napló cimü lapban cikksorozatok kapcsán foglalkozott azokkal a közigazgatási — enyhén szólva túlzásokkal — de mondjuk igy, atrocitásokkal, amelyek vitéz Endre László főszolgabíró úr részéről elkövettetnek, illetőleg nemcsak az ő részéről, hanem az ő alantas tisztviselői részéről, a községi bírok és községi jegyzők részéről is, mert hiszen vitéz Endre László főszolgabíró szelleme sikeresen gyökeresedett meg a gödöllői járásban. Jaj volna annak a községi jegyzőnek és községi bírónak, aki szembe merne helyezkedni a nagyhatalmú főszolgabíróval. A régi hagyományos gödöllői nagy udvartartások szelleme ugylátszik, meghatotta, királyi allűrjei támadtak, gödöllői kiskirály lett, és immár odáig terjedt az ő nagyhatalmi túltengése, hogy havat varázsol oda, ahol nem volt. Márciusban, sőt az egész télen — elmondhatjuk — olyan kevés hóhoz volt szerencsénk, hogy úgy szoktunk megemlékezni a télről, hogy egészen enyhe nyarunk van. Egyáltalán alig esett hó az országban. Rákosliget községben lakott a nevezetes hírlapiró, aki egyáltalán nem élvezte a hó áldását. Mégis megtörtént az, hogy március 17-én, úgy látszik, senki által sem tudomásul vett hó esett Rákosligeten, és a hírlapiró elmulasztotta a havat eltakarítani lakása elől. Kapott egy idézést a főszolgabíróságra, ahol meg kellett jelennie, ott kellett hagyni a foglalkozását. Ebben a nevetséges kihágási ügyben kihallgatták. Kifogásait megtette ellene, elfogultsági kifogást emelt a főszolgabíró, illetve annak összes tisztviselői ellen. Pohr Sándor büntetőbíró indította meg ellene a kihágási eljárást. Kérte, hogy küldjenek ki új bírót. Pest vármegye alispánja rövid úton intézkedve, elutasította a felebbezést és nem volt hajlandó más bírót kiküldeni.
Ezt az esetet nem tartom valami borzasztó, világrenditő esetnek, de nagyon jellemző. Jellemzőnek tartom azért, mert egész aktahalmaz származott belőle, hogy volt-e hó vagy sem március 17-én Rákosligeten. A közigazgatás egész apparátusa most ezen a meteorológiai tüneményen és problémán vajúdik és úgy látszik, hogy itt a bosszúnak egy olyan nevetséges kísérletével állunk szemben, hogy a főszolgabíró úr, akivel szemben igazán kemény cikkeket és mondatokat irt, kemény megállapításokat tett Lévay hírlapiró, így akar magának elégtételt szerezni. Azokra a hírlap támadásokra és megállapításokra nem kívánok kiterjeszkedni, amelyeket a hírlapiró a főszolgabíró úrral szemben tett, meg kell azonban állapítanom a történelmi igazság kedvéért, hogy nem mindegyik vád miatt indított sajtópert, a legjelentékenyebb vádak ellen nem védekezett. Húsz olyan cikk volt csak, amelyet a főszolgabíró úr inkriminált, a többi cikkel nem foglalkozott, pedig mégis csak érdeke volna egy járás főszolgabírójának, hogy ha nagyon súlyos vádakkal vádoljak, tisztázza magát. De nem egyedüli eset a hó-eset, hanem általában, úgy látszik, közigazgatási gyakorlata a főszolgabíró úrnak, hogy ilyen apró kis invektivákkal akarja nyomorítani járása területének lakosságát. Így megtörténtek olyan tréfás esetek, hogy valaki bement a főszolgabíró úr hivatalába, és mert nyitva volt a szemközti ablak és az ajtó becsapódott, már kihágást követett el az illető. Vagy, ha valaki, valahogyan szórakozottságból nem köszönt, ezért is kihágást követett el. Ennek érdekes dokumentuma egy ügyvédi levél, amelyet egy ilyen félhez intézett az ügyvédje (olvassa):
»Tekintetes Vaal Henrik kereskedő urnak Cinkota.«
Itt nem a főszolgabíró úr volt az, aki intézkedett, hanem egyik főjegyzője, Záborszky főjegyző úr, akiről szintén sok minden atrocitással kapcsolatban beszélnek a kerületben. Abból a szellemből táplálkozott ő is, amelyet vitéz Endre László főszolgabíró honosított meg a járásban. Azt írja az ügyvéd (olvassa): »Van szerencsém közölni, hogy a főszolgabírói hivatalban ügyét megnéztem. Arról van szó, hogy ön egy ízben kopogtatás és köszönés nélkül, feltett kalappal lépett be Záborszky főjegyző úr hivatali helyiségébe. Ezért a főjegyző úr feljelentette önt. Ebben az esetben csak akkor lehetne bűncselekményről beszélni, ha az ön magatartásában szándékosság volt. Ha ellenben csak szórakozottságból lépett be úgy, akkor csak a jómodor hiányáról lehet szó. Emiatt pedig senkit a világon még meg nem büntettek. Nagyon fontos tehát, hogy ön személyesen jelenjék meg a tárgyaláson és jelentse ki, hogy távol állott öntől a főjegyző úrnak vagy bármely hatóságnak megsértése, nem is emlékezik rá, hogy hogyan lépett be a szobájába, talán nagyon el volt merülve gondolataiban s legfeljebb szórakozottságból történt, ami történt.«

Ilyen eset számtalan van, ami mind azt mutatja, hogy valami nagyon egészségtelen közszellem hatja át azt a járást, és nem csodálkozom, hogyha most már pártkülönbség nélkül mindenki érzi ezt a rettenetes terrort és nyomást. Minden oldalról, még többségi oldalról is hallottam már panaszokat t. képviselőtársaim részéről is, bár nyíltan nem igen merik hangoztatni, hogy tűrhetetlen az az atmoszféra, amelyet a t. főszolgabíró úr a járásban előidézett.
Volt pl. egy igen furcsa határozata a főszolgabíró úrnak. Egy rákoskeresztúri fatelepes 24 év óta engedéllyel folytatta a maga foglalkozását, és egyszer csak kapott a főszolgabíró úrtól eny beszüntető végzést, amellyel a fatelepet tovább ott nem engedélyezi, azzal az indokolással, hogy közel van a templomhoz. Huszonnégy év alatt nem volt közel a templomhoz, nem akadályozta senkinek az ájtatosságát, most pedig egyszerre eszébe jut a főszolgabíró úrnak, hogy közel van. Jellemző ennél az esetnél, hogy az alispán megszüntette a főszolgabírói határozatot, és azt régen leküldte már a főszolgabíróhoz, ő azonban még mindig nem kézbesítette az érdekeltnek.
Egész adathalmazom van ezekről a dolgokról, amelyek különben köztudomásúak,
s nem kívánok tehát velük foglalkozni. Inkább csak humoros oldalát látom a dolognak, amely mögött azonban van egy kis tragikus izé, tragikus, vonás is. (Lendvai István: Mi az a tragikus izé ? Én ilyet nem ismerek az aestetikából !) Ön az aestetika szabályait a legkevésbé ismerheti, amikor ilyen állapotban be mer lépni a nemzetgyűlésbe ! A tragikus vonás ebben az, hogy ilyen komoly dolgok hosszú időn keresztül nem jutnak el az elintézéshez. (Lendvai István: Mi az a tragikus izé ?)
Elnök: Lendvai István képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni.
Pakots József: Ha majd a képviselő ur interpellál és én miniszter leszek, akkor válaszolok magának. A tragikus benne az, hogy amíg ilyen komoly talán molesztálásoknak van kitéve az ottani lakosság, másrészről egészen komoly jellegű dolgokban a legridegebben elutasító álláspontra helyezkedik ez a főszolgabíró. Lendvai t. képviselőtársamnak nagyon szimpatikus lesz, hogy nem volt még olyan kérése és előterjesztése egyetlen zsidó vallású polgártársnak, amelyet a t. főszolgabíró úr a maga részéről honorált volna. Letelepedési, iparűzési és hasonló engedélyeket zsidó vallású polgártárs eddig még tőle nem kapott. Ha azt hiszi, hogy az egész felekezeti kérdést ezen az alapon el lehet intézni, akkor a főszolgabíró úrnak igaza lehet, ez azonban a törvénnyel és az igazsággal teljesen ellenkezik, de ellenkezik a józansággal is. (Lendvai István: A tragikus izé? — Peyer Károly: Hol van itt már a józanság délután öt órakor? — Lendvai István : Hát maga mikor bútorozta be a lakását? — Peyer Károly: Szép virágszál ! — Lendvai István Pakots József felé: A tragikus izére rátett egy monoklit! Hogy hívják ezt ?)
Elnök: Több izben kértem már a képviselő urat, hogy méltóztassék csendben lenni. Kénytelen leszek a képviselő úrral szemben erősebb eszközöket alkalmazni ! (Lendvai István ismét közbeszól.) Lendvai képviselő urat figyelmeztetésem ellenére való rendzavarásaiért kénytelen vagyok rendreutasítani! (Kabók Lajos közbeszólj Kabók képviselő urat is kérem méltóztassék csendben maradni !
Pakots József: A főszolgabíró úr nagyon rettegett férfi a járásban, mert rengeteg panasz érkezett ellene s mindeddig rendületlenül ül a maga főszolgabírói székében és senki hozzányúlni nem mer. (Lendvai István: Na !) Hogy nem mernek hozzáityulni, annak külső szinbolumai ott vannak hivatali helyiségében: tizenegy Mannlicher van gúlába rakva. /Derültség a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Azért van itt ellenőrző katonai bizottság! — Lendvai István: Ez szép válasz volt, mondhatom! Neki csak a Móric tud súgni, idáig sülyedt! — Derültség). Ez is rossz volt, mert véletlenül nem súgott ! (Lendiai István: A súgó volt rossz !) Tizenegy ilyen fegyvermordály van gúlába rakva a főszolgabíró szobájában. Kérdeznem kell, hogy vajjon ez a hivatali felszereléshez tartozik-e, vagy ahhoz a komolysághoz szükséges, amelyet egy járási vezetőnek kell tanúsítania ? Nagyon bátran nem is lépnek be oda főként azok a panaszosok, vagy azok a megidézettek, akik véletlenül egy a főszolgabíró úr számára olyan kellemetlen fajhoz tartoznak, amelyet ő ki akarna irtani Magyarország területéről. (Lendvai István : Azoknak nyert ügyük van, mert azok gáztámadást indítanak ! — Derültség.) Ezek nem nagyon bátor férfiak mégis csodálatosképen ők kerülnek kihágási krímenbe, mondván a főszolgabíró úr, hogy ezek szemtelenül lépnek be, nem köszönnek s több efféle. Egészen nyilvánvaló, hogy vegzaturákat végez a főszolgabíró úr az adózó polgárokkal. Ennek példája az a márciusi hó, amely soha sem volt, és ha volt, akkor is rögtön elolvadt és amelyért ilyen aktahalmaz növekedett.
Elnök: Kérem a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni.
Pakots József: Befejezem, nem érdemes, hogy ezzel a dologgal sokat foglalkozzam.
Felhívom a belügyminiszter úr figyelmét arra, hogy ez a főszolgabíró úr egész Pest vármegye közigazgatásában páratlan szerepet tölt be. Szívlelje meg végre a panaszokat. Ebből a kis esetből is láthatja, hogy mennyire komolytalan ennek a járásnak a közigazgatása. Bármennyire nehézségekkel küzd ennek a vármegyének közigazgatása, — mert ez hatalmas, nagy vármegye és mi pestmegyei képviselők tudjuk a legjobban, milyen nehéz ennek a vármegyének teljes rendbenlartása, — mégis méltóztassék ezeket a régi kiskirályokhoz, kisistenekhez annyira hasonló szolgabírákat megrendszabályozni, és nem engedni meg, hogy a járás lakossága megnyomoríttassék. Tisztelettel kérem a belügyminiszter urat, hogy ezt a kihágási ügyet, ha felebbezés folytán hozzá kerül, szüntesse be, vagy ha nem szünteti be, küldjön ki más olyan szolgabíróságot, amely nem elfogult és érdektelenül ítélkezik (Helyeslés a szélsőbaloldalon).
Elnök : Az interpelláció kiadatik a belügyminiszter urnak.

Vissza a lap tetejére

Interpelláció az utakról

A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön.

Fábián Béla: …Itt a szállítással kapcsolatosan kell, hogy megemlékezzem arról a kérdésről is, amelyről maga a miniszter úr is beszélt, de beszéltek igen t. képviselőtársaim is : az utak kérdéséről. (Halljuk! Halijuk!) Fájdalmas dolog csak kitekinteni is ilyen havas időben Budapest közvetlen környékére. Nem kell nagyon meszsze menni. Rupert t. képviselőtársam figyelmeztetett a ceglédi utakra, amelyeket már magam is kénytelen voltam végigszenvedni, ahol ma még egészen bizonyosan nincs közlekedési lehetőség, nemcsak az autókra, hanem más járművekre nézve sem, ahol ma a homokba fut minden egyes jármű.
Nem is kell messzire menni Budapestről, az ország központjától; ha a perifériákra kimegyünk, sajnos, szégyenletesek és gyalázatosak nemcsak a magyar vicinális utak, nemcsak a vármegyei utak„ hanem az országutak is. Ha ilyen havazás, amilyen most volt bekövetkezik, akkor az egymás közvetlen közelében levő kis falvak úgy el vannak zárva egymástól közlekedésileg, mintha az egyik az egyik vármegyében, a másik pedig a másik vármegyében lenne.
Örülök annak, hogy a miniszter úr itt az utak kérdésében törvényjavaslatot akar benyújtani, örülök annak, hogy a miniszter úr kijelentése szerint az utak kérdésében beruházásokat akar eszközölni. Csak tisztelettel bátor vagyok megkérdezni, miért van itt szükség törvényre! Itt csak beruházásokra van szükség, itt csak arra van szükség, hogy végre hozzák rendbe a vidéki utakat, amelyek az egész magyar kormányzati rendszer szégyenére válnak. Ma már más országokban nemcsak a városok belsejében, hanem kint is az országutak nemhogy gyönyörűen ki vannak kövezve, hanem aszfaltozva is vannak. Tessék végigmenni egész Franciaországon, Anglián» tessék elmenni Dániába és Hollandiába. Ki beszél ott már jó utakról, ki beszél ott kövezett utakról? Ott már nagyszerű utak vannak, amelyek minden járműre kitűnően alkalmasak. Aszfaltozott utak vannak nemcsak a városokban,, hanem végig az egész országon; olyan az az egész ország, mint egy gyönyörű város. Nálunk még kátyúk és zökkenők vannak, amelyeken tönkremegy a jármű, amelyeken lehetetlen a közlekedés. Nemcsak a kultúra, nemcsak az irodalom az, amely egy államot a kultúrállamok sorába sorol. (Graeffl Jenő: A kultúrának a jó közlekedési út a tengelye! Ezt mondja a Szentírás!) Ugyanaz a véleményem, ami tisztelt képviselőtársamnak, ezzel akartam éppen hasonlatomat befejezni, hogy nemcsak az iskolák jelentik egy külföldi ember részére egy ország jó kultúráját és magas kultúrnívóját, hanem egy ország kultúrájára jellemzőek annak az országnak útjai is. Méltóztassék visszagondolni a régi rómaiak idejére, akik a kultúrát úgy vitték el keletre, nyugatra és északra, hogy elsősorban utakat építettek és a római telepesek munkássága mindenütt, minden egyes új meghódított államban elsősorban az utak építésével kezdődött meg.
De hogy nálunk az utak terén milyen a helyzet, erre vonatkozólag én Budapestnek egészen közvetlen környékéről akarok megemlíteni egy anomáliát. 16 kilométernyire Budapesttől, — tehát nem nagy távolságra; máshol ez még bele tartozik a közvetlen városi övbe, ez még maga a város, ahová kirándulók mennek, ahová autóbuszok járnak, ahová villamos közlekedik — itt a közvetlen közelben, Rákoskeresztúr és Rákosliget között van egy út, amely télen-nyáron járhatatlan. Azt hiszem, Saly tisztelt képviselőtársamnak is volt szerencséje már ennek az útnak kínjait élvezni. Télen nem lehet rajta járni azért, mert vagy óriási sár, vagy óriási hó van, tehát sem gyalog, sem járművel közlekedni nem lehet, nyáron pedig olyan óriási a portenger, hogy belesüpped a jármű. (Kováts-Nagy Sándor: Jöjjön az Alföldre a képviselő úr, ott mindenütt por van!) Az előbb beszéltem az Alföldről, csak képviselőtársam nem volt itt! Képviselőtársam csak akkor volt itt, amikor a miniszter úr a bihari vasutak kérdéséről beszélt. (Kováts-Nagy Sándor: Természetesen! — Erdélyi Aladár: Okos ember!)
A helyzet tehát Budapest közvetlen közelében, 16 kilométernyire Budapesttől például az, hogy itt két község között — Rákosliget és Rákoskeresztúr között, amelyek mindegyike nyaralótelep — teljesen járhatatlan út van és hiába járnak a vármegyéhez, hiába járnak a miniszterhez, hiába járnak Ponciustól Pilátusig, azt az utat nekik senki sem építi meg, ők pedig a maguk költségén, a maguk erejéből megépíteni nem tudják. (Györki Imre: Valakinek a rokona költözzék le oda, akkor megépítik! Ujszászon is azóta épült ki!) Bizony, jó volna már ezt a javaslatot megtenni. …

Vissza a lap tetejére

1926

Még mindig a járhatatlan utakról.

Fábián Béla felszólalásából (1922. június 16.-i ülés) Forrás: Nemzetgyűlési Napló 1922. június 16. XLII. kötet 379. oldal

Ha azonban Tasmániában a vadak között van valakinek egy kemény gallérja és egy
inge, az az illető vad már luxuriőz életet él, arra az emberre a többiek már irigykedve néznek. Ezzel a hasonlattal kapcsolatban méltóztassanak megérteni mit jelent az, hogy nálunk egész Magyarországon 4000 autó van! Nem megyek a példával Amerikába, ahol a Ford gyárban dolgozó munkások munka után saját autójukon mennek haza, csak Franciaország fővárosát Parist veszem, ahol 100.000 autó van.
Ez azt jelenti, hogy Parisnak 2 800.000 lakosa lévén, minden 28-ik léleknek — tehát nem minden 28-ik kenyérkeresőnek — van saját autója, ami azt bizonyitja, hogy ők eljutottak a kultúrának olyan magas fokára, hogy náluk már nem luxus az automobil, hanem a kenyérkereset könnyebb eszközlésére és az életlehetőségek
megkönnyítésére szolgáló objektum. Ha azután emlékeztetem azokat az igen t. képviselő társaimat, akikkel együtt voltunk Stockholmban, arra, hogy amikor nálunk — méltóztassék megérteni — a főváros utcáin a rossz kövezet miatt döcög minden jármű, amikor Budapestről 16 kilométerre Rákoskeresztúr és Rákosliget között már Kárpáthy Zoltán idejére emlékeztető sárban, kátyúban akad el minden szekér, akkor az északi államokban — értsék meg uraim — nem jó utak vannak, hanem ami Budapest székesfőváros közepén luxus: aszfalt út szalad végig egész Norvégián, általában az északi államokon; ha arra gondolok, hogy valaki Békésbe akar menni és útközben Cegléd mellet van egy hat kilométeres területű homok amelyben elakad minden jármű; ha arra gondolok, hogy ebben az országban milyen nyomorúságos helyzetben vannak az utak, hogy pl. miként lehetséges télviz idején egyik faluból a másikba való közlekedés; ha elgondolom, hogy egy út fut Budapest és Kecskemét
között és a két út között nincs egy összekötő út egészen Izsákig, és ha valaki mégis át akar menni egyik útról a másikra: gyepen kell keresztül haladnia; mondom, ha gondolok mindezekre és végignézem, hogy mi a helyzet ebben az országban az utakat illetőleg, azt kell mondanom, hogy nem lehet ebben a nemzetgyűlésben képviselő, aki azt ne mondaná hogy itt az utakat illetőleg szégyenteljes balkáni viszonyok vannak. Ezért valakinek felelősnek kell lennie és sajnálom, hogy az előadói emelvényen ülő kitűnően képzett igen t. képviselőtársam, aki maga is vidéki képviselő, ezt a problémát a nemzetgyűlés előtt megérinteni sem törekedett, holott az utak problémáját a magyar gazdasági élet és a magyar falu kulturális nívójának emelése szempontjából végtelenül fontosnak tartom.
Azok a t. képviselőtársaim, akik annyi sokat beszélnek a tanyai iskolákról és akik a
túlsó oldalról odakünn és a sajtóban is annyit hangoztatják: a falu kulturális nivójának emelését, miért nem gondolkoznak a tanyai iskolákról, illetőleg az ezekhez vezető utakról? Látunk tanyai iskolákat, amelyek télviz idején el vannak vágva azoktól a kis tanyáktól, ahonnan be kell járniok azoknak a cselédgyerekeknek
és gazdagyerekeknek a tanyai iskolákba, és az embernek kétségbeesetten kell néznie, hogy a gyermekek miként jönnek be, illetőleg mikép nem jönnek be télviz idején s miként szünetel az oktatás ezekben az utak rosszasága miatt. (Strausz István: Látszat-oktatás!)

Vissza a lap tetejére

1928

Visszásságok az OFB körül.

Az országgyűlés felsőházának 46. ülése 1928. évi július hó 18-án, szerdán.

Gróf Hadik János : …Végre következik az utolsó példa. Itt egy kis türelmét kérem a Felsőháznak, mert ez kissé hosszabb lesz, épen azért, hogy az egész kérdés
megismerhető legyen. (Halljuk ! Halljuk !) Ifj. Schmidt Károly Budapest, 52 éves nős,
katholikus vallású cukrász, akinek édesatyja, idősb. Schmidt Károly, 1867-ben a koronázás alkalmával ide lett hiva Budapestre a Kugler cukrász céghez, és mint a badeni nagyherceg udvari cukrásza segédkezett a koronázási ünnepség alkalmával a cégnek.
Atyja itt Budapesten telepedett le és a Baross tér 13. szám alatt cukrászüzletet nyitott. Ebben az üzletben atyja mellett dolgozott ifj. Schmidt Károly. Idősb. Schmidt Károly, aki letelepedése után a magyar állampolgárságot megszerezte, 1924-ben elhalt. Ifj. Schmidt Károly 1900-ban kiment Amerikába, ahol is Chicágóban és Pittsburgben a legelőkelőbb cukrászüzletekben dolgozott és 1906-ban 12.000 dollárnyi megtakarított
pénzzel visszajött Budapestre. Így csalogatjuk mi vissza Magyarországra a kivándorlottakat. (Halljuk! Halljuk!)

1907-ben megnősült és féleségével 12.000 korona hozományt kapott. A megtakarított 12.000 dollárt és a 12,000 koronányi hozományt részben az üzletbe fektette, részben
pedig betétként helyezte el. 1914-ben a mozgósításkor ifj. Schmidt Károly bevonult az 1. honvédgyalogezredhez, ahonnan 1915 elején az orosz frontra került és ott frontszolgálatot teljesített 1918-ig, három esztendeig.
Ifj. Schmidt Károly 1918-ban hazakerülve, megtakarított vagyonából megvett a Rákosligeti Sportklub E részvény társaságtól Rákosliget belterületén, a község központjában egy egyemeletes kastélyszerü házat a hozzátartozó 2488 négyszögölnyi
gyümölcsöskerttel; ez nem is egészen két katasztrális hold. Ezenkívül Tököl községben is van egy házas telke, amelyet atyja 1908-ban, tehát még a háború előtt vett meg és amely atyjáról szállott reá. A rákosligeti emeletes házat 160.000
koronáért vette meg 1918. június havában, amely akkor az Ofb. megállapitása szerint mintegy 80.000 aranykorona értéket tett ki. Erre a házra az Esztergom vidéki Takarékpénztártól 150 millió koronányi kölcsönt vett fel 1925. évben. Az 1926. évi
február hó 24-én meghozott 45.477/1925. Ofb. számú ítélettel az Ofb. az emeletes rákosligeti házat a hozzátartozó kerttel együtt megváltotta Rákosliget községnek játszótérhez való juttatása céljából azzal az indokolással, hogy a közoktatási célokat szolgáló intézmény létesítése a földbirtokreform-törvény 1. §-ának 3. bekezdése szerint földbirtokpolitikai célnak tekinthető; mivel abban a házban 1920-tól 1925-ig mozgóképszínház volt, ennélfogva a ház lakóháznak nem tekinthető és így a törvény értelmében az Ofb. ítélete szerint erre megváltásnak volt helye. A kiadott boltok után tehát, a helyiségek után és a lakók után itéli meg az Ofb., hogy épület egyáltalában lakóháznak tekinthető-e a törvény értelmében vagy nem.
Ez a határozat ifj. Schmidt Károlynak soha kikézbesitve nem lett és erről csak véletlenül szerzett tudomást Rákosliget községben. Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be ifj. Schmidt Károly az Ofb elnöki tanácsához. Az elnöki tanács az Ítéletet felülvizsgálat alá vetette, és jóváhagyta az elsőfokú határozatot, de már más
indokolással. Kimondotta ugyanis azt, hogy, mivel mezőgazdasági területről és annak tartozékáról van szó, — most egyszerre a mozi mezőgazdasági
terület lett (Derültség.) — az elnöki tanácsnak ez az indokolása valószínűleg azon alapszik, hogy az emeletes kastélyhoz és annak gyümölcsös kertjéhez mintegy 100 négyszögöl olyan terület is tartozott, amelyre a házmester 20 sor kukoricát ültetett be. így lett az emeletes ház egy mezőgazdasági terület tartozékának minősitve. (Derültség.) Az ingatlan értékének bírói megállapitása során igazolta Schmidt Károly azt, hogy a szóbanforgó házért és a hozzátartozó kertért, amelyet ő békebeli megtakarított pénzéből. 80.000 arany koronáért vett meg, egy dobozgyár 120.000 pengőt, egy szanatórium 128.000 pengőt kínált fel neki. Ezeket
az ajánlatokat az Ofb az értékmegállapitásnál teljesen figyelmenkivül hagyta és ezzel szemben az elsőfokú bíró mintegy 58.000 pengőt állapított meg az ingatlanért, amely összeget azonban az Ofb leszállitott 40.000 pengőre, de úgy, hogy a 40.000 pengőből 8000 pengő az Ofb alapot illeti meg. (Mozgás és derültség a jobboldalon.)
Ez az egész földreform csak arra való, hogy az alapot növelje, amely alapnak kezeléséről a közvéleménynek fogalma sincs. (Úgy van! Úgy
van !) így tehát Schmidt Károlynak azért a házért, amelyet ő 80.000 aranykoronáért vett meg, csak 32000 pengő jár és ez is öt év alatt egyenlő részletekben 5%-os kamat mellett. Ez a megváltási eljárás Schmidt Károlyt teljesen tönkretette, mert időközben az Esztergomvidéki Takarékpénztár az őt megillető 12.000 pengő követelését peresítette és a tököli házat árverés alá is vonta.
Az árverés 1928. május 30-ára volt kitűzve, azonban az intézet ez alkalommal utoljára elhalasztotta az árverést. A megváltási ár egyötödrészét, amely 1927. július 1-én volt esedékes, csak 1928. április 26-án egyenlítette ki a község, de nem ifjú Schmidt Károly kezéhez, hanem tekintettel arra, hogy az ingatlan terhelve van, az összeget bírói letétbe helyezte. Természetes, hogy az Esztergom vidéki Takarékpénztár követelésének perlésével óriási költségek merültek fel, amelyeket
Schmidt Károlynak kell viselnie Mire az első részlet kiutalás alá kerül, annak jelentékeny részét a felmerült perköltségek fogják felemészteni.
A 80,000 aranykoronás vagyon az Ofb jóvoltából elúszott. Üzlete ma már Schmidt Károlynak nincs. Élt egy darabig abból, hogy zongoráját, képeit, felesége ékszereit eladta; ami kicsi maradt még vagyonából, az mind zálogházban van. Itt vannak a kezemben a zálogcédulák, amelyekből kitűnik, hogy még a jegygyűrűjét is
kénytelen volt elhelyezni. Ezeket leteszem a Ház asztalára. (Egy hang a jobboldalon: Ez aztán szociálpolitika!) A zálogházba vándoroltak, — itt vannak a vonatkozó zálogcédulák – 31 drb evő eszköz, egy brosstű, egy óra, egy aranygomb és
egy jegygyűrű- Ez az a szociálpolitika, amelyet az Ofb kö vet és én a magam részéről felhivom a kormány figyelmét arra, méltóztassék ezeket az ügyeket kivizsgálni, s meggyőződni arról, hogy ezek a dolgok, amelyeket velem közöltek, igazak-e és
akkor megfelelő módot találni arra, hogy ezek az esetek kellően megtoroltassanak. (Élénk helyeslés,éljenzés és taps.)
Az Ofb-nél szinte rendszerré vált az ügyek részleges elintézése és az eljárások újbóli ismétlése. Ebből áll főmüködésük: mindent csak részben elintézni (Úgy van! Úgy van!) és mindig újból és újból az ügyeket elővenni, a gazdatársadalmat agyonzaklatni. (Úgy van! Úgy van! Jobbfelől.)
Azt az eljárást, amelyet az Ofb számtalan esetben követ, — kimondom egészen nyíltan — egyes egyéneknek a birtok elleni gyűlölete és a birtokososztálynak mindenáron való lerontására való törekvése irányítja. (Úgy van! Úgy van! ~
Taps a jobboldalon és a középen — Vitéz Horthy István: És hogy ők kaparjanak!) …

Vissza a lap tetejére

1931

A kérvényeket benyújtó községek és a kérvényeket ellenjegyző képviselők nevei:

Fábián Béla: Rákospalota, Rákosszentmihály, Budafok, Csömör, Kerepes, Pesterzsé
bet, Kispest, Albertfalva, Rákoshegy, Mátyásföld, Dunakeszi, Pestújhely, Csepel, Rákoscsaba, Sashalom, Nagytarcsa, Kistarcsa, Rákosliget, Cinkota.

Vissza a lap tetejére

1936

Rákosligetnek a központi járáshoz csatolása utáni anomáliák.

Az országgyűlés képviselőházának 101. ülése 1936 március 4-én, szerdán.

Huszár Mihály jegyző (olvassa); »Interpelláció az igazságügyminiszter és a pénzügyminiszter urakhoz a pestkörnyéki községek igazságügyi és adóigazgatási kérdésében.
Van-e tudomásuk a miniszter uraknak arról, hogy régebben Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Rákoshegy községeket, újabban pedig Cinkota Rákoscsaba, Rákosliget és Rákoskeresztúr községeket a gödöllői járásból Pest vármegye központi járásába csatolták át? Hajlandók-e a miniszter urak intézkedni aziránt, hogy ezeknek a községeknek a járásbírósága és az adóigazgatása ugyancsak Budapesten legyen?«
Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.
Fábián Béla: T. Ház! Csak néhány rövid percre óhajtom a t. Képviselőház figyelmét
igénybe venni, azért rövid időre, mert azok a kérdések, amelyeket a miniszter urakhoz intézni bátor vagyok, magukért beszélnek.
Hosszú évekkel ezelőtt a gödöllői járás négy községét, nemrégiben pedig ugyancsak a
gödöllői járás másik négy községét csatolták át a budapesti központi főszolgabírósághoz.
Ugyanezeknek a községeknek az igazságszolgáltatása azonban Gödöllőn maradt és ugyancsak Gödöllőn maradt az adóhivataluk is, holott ezeknek a községeknek ma minden érdekük ahhoz fűződik, hogy úgy mind az igazságszolgáltatás, mind pedig az adóigazgatás tekintetében éppúgy Budapesthez legyenek csatolva, mint ahogy közigazgatásilag a budapesti központi járáshoz csatoltattak.
Azt a tiszteletteljes kérdést intézem az igazságügymiiniszter úrhoz és a pénzügyminiszter úrhoz, hajlandók-e a ‘megfelelő intézkedéseket megtenni, hogy ezek a községek igazságszolgáltatásilag és adóigazgatási tekintetben is Budapesthez csatoltassanak? (Farkas István: Szabadítsa meg őket Endre Lászlótól!)

Elnök: Az igazságügyiiminszter úr kíván szólni.
Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Ház! Most csupán annyit vagyok bátor Fábián Béla t. képviselőtársam interpellációjára válaszolni, hogy ez a kérdés a két miinisztériumban vizsgálat tárgya. Remélem, hogy a tárgyalások befejezése után módomban lesz kielégítő döntéssel szolgálni. (Helyeslés.)
Elnök: Az interpelláció ki adatik az igazságügy- és pénzügyminiszter uraknak.
Bejelentem, hogy Fábián Béla képviselő úr második interpellációjának elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a halasztást megadni? (Igen!) A Ház a halasztást megadta.

Vissza a lap tetejére

1941

Vonatközlekedés hiányosságai.

Az országgyűlés képviselőházának 200.ülése 1941 június 25-én, szerdán.

Következik Bodor Márton képviselő úr interpellációja az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz.
Kérem a jegyző urat, legyen szíves az interpelláció szövegét felolvasni.
Nagy Ferenc jegyző (olvassa):
»1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a Keleti pályaudvarra befutó és a
pestkörnyéki falvakat érintő vonatok csak a reggeli órákban közlekednek, azonban a délutáni foglalkozású munkások kénytelenek már reggel bejönni a fővárosba vonathiány miatt?

2. A Nyugati pályaudvarra közlekedő vonatjáratok szintén hasonló beállítottságúak és ennélfogva a mukáoknak és a tisztviselőknek nincsen elegendő pihenőidejük.

3. Hajlandó-e a miniszter úr ezen a tűrhetetlen állapoton a legsürgősebben változtatni és a déli órákban Budapest környékéről munkásvonaitokat indítani?«
Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó.

Bodor Márton: T. Ház! Budapest környékén nagyon sok munkásember él, akik egyrészt lakáshiány miatt voltak kénytelenek Pestkörnyékre menni. Ezek a munkások nemcsak a reggeli órákban járnak Budapestre, hanem vannak egyes kategóriák, amelyekben a munka a déli órákban kezdődik, így a fegyvergyárban, más gyárakban, valamint a nagy közlekedési üzemeknél, például a Beszkártnál,
az Autóbuszüzemnél, stb. Mondom, ezek a munkások nem a reggeli órákban kezdik meg a munkájukat, hanem délben, vagy délután 1—2 óra tájban. Napközben azonban Budapest környékéről egyáltalán nincs vonat Budapestre. Például a gödöllői vonalon fekvő kőbányai és rákosi állomás környékén, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoscsaba. Pécel, Isaszeg községekben és magában Gödöllő községben sok munkásember lakik. Én magam láttam, hogy a gödöllői vonal mellett az ország
úton az emberek kerékpárral vagy gyalogszerrel mentek a főváros felé. Nem azért mentek gyalog, mintha nagy örömmel gyalogoltak volna be Pécelről, vagy Gödöllőről Budapestre, hanem azért, mert nem volt semilyen járművük, amelyen jöhettek volna. A helyi érdekű vasút távol van tőlük, mire azt elérnék, akkorára már körülbelül félig megközelíthetik Budapestet. Csak reggel 6 órakor van vonatjuk,
azután csak este 7 órakor van ismét vonat Budapest felé. Ezeken a bajokon segíteni kell. (vitéz Lipcsey Márton: Biciklijük van, öregem, az is elég!)
Ezek az embefek tehát nem mehetnek akkor Budapestre, amikor akarnának, holott legtöbbjüknek van hetikártyája és úgy szokott a fővárosba feljárni. Ez a vonathiány pedig nagy baj, mert azok a munkások, akik éjféli 12 órakor vagy éjjel 2 órakor mennek nyugovóra a lakásukra, alig alszanak egy pár órát, korán reggel fel kell kelniök, hogy a hatórás vonattal elérhessék Budapestet és itt Budapesten töltik el az időt, sokszor talán rossz helyeken, mindenesetre tétlenül és pihenés nélkül. Pedig
sokkal szívesebben töltenék azt az időt a családjuk körében.
Ugyanez a helyzet az üllői vonalon is. Ott is csak reggel 7 órakor van vonat, azután megint este 6 órakor, tehát a déli órákban nem kapnak a munkások vonatot és mint a búcsújárás, mint a népvándorlás, úgy indulnak Budapest felé, ki gyalogszerrel, ki pedig, ha tehetősebb és van kerékpárja, azon. Méltóztassanak elképzelni, hogy akinek kerékpárja sincs, hogyan ér az fel Budapestre.
Én tudom azt, hogy nehéz ma a közlekedést biztosítani» amikor ilyen nagy csapatszállítások vannak, amikor németek foglalják el a vonalainkat szállításra, azonban valami úton-módon mégis ki kell eszközölni azt, hogy a déli órákban is járjon Budapest felé vonat, a Pest környéken lakó munkások számára. Nagyon kérem tehát az iparügyi, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter urat, hogy a legsürgősebben tegye ezt meg a munkások érdekében, mert bizony nagyon furcsa hangokat hallottam azoknak az embereknek az ajkáról elhangzani, akik gyalogszerrel kénytelenek megtenni az utat, mert nem tudnak reggel idejében felébredni és felkelni. Ha pedig késve mennek a szolgálatukba, akkor az vár rájuk, hogy egyszerűen felmondják nekik a munkát.
Kérem a miniszter urat, hogy ebben az ügyben intézkedni szíveskedjék, (Helyeslés a baloldalon.)
Elnök: A Ház az interpellációt kiadja az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrnak.

Vissza a lap tetejére

1947

Törvényhatósági bizottsági tagok és képviselői testületi tagok megbízásának meghosszabbítása.

Törvényjavaslat a Nagy-Budapest területén megválasztott törvényhatósági
bizottsági és képviselőtestületi tagok megbízatásának meghosszabbításáról.
(Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott az országgyűlés alkotmányjogi és közjogi, valamint közigazgatási bizottságának.)

§. A Nagy-Budapest területén lévő önkormányzatok (Budapest székesfőváros, Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrine, Rákospalota, Űjpest megyei városok, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Csepel, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségek) törvényhatósági bizottsági, illetőleg képviselőtestületi tagjainak és póttagjainak megbizatása az 1949. évi december hó 31. napjáig meghosszabbíttatik.
§. Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba ; végrehajtásáról a
belügyminiszter gondoskodik.

Budapest, 1948. évi november hó 16. napján.

Kádár János s. k.,
belügyminiszter.

Melléklet a 171, számú irományhoz.

Indokolás

„a Nagy-Budapest területén megválasztott törvényhatósági bizottsági és képviselőtestületi tagok megbízatásának meghosszabbításáról” szóló törvényjavaslathoz.

A Nagy-Budapest területén lévő önkormányzatok (Budapest székesfőváros, Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Üjpest megyei városok, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Csepel, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségek) törvényhatósági bizottsági, illetőleg képviselőtestületi tagjainak és póttagjainak választásáról a 7460/1945. M. E. számú rendelet intézkedett. Ennek a rendeletnek 3.§-a szerint a megválasztott törvényhatósági bizottsági, illetőleg képviselőtestületi tagok megbízatása három évre szól. Mivel a hivatkozott rendelet alapján 1945. évi október hó 7. napján megtartott választások eredményét az 1945. évi október hó 10. napján (20.510/1945. B. M. számú rendelet 22. §) hirdették ki, az 1948. évi október hó 10. napjáig Budapest székesfővárosban a törvényhatósági bizottság, a megnevezett megyei városokban és községekben pedig a képviselőtestület újraalakításáról kellene gondoskodni. A Függetlenségi Frontot alkotó Pártok és Szakszervezetek megállapodtak abban, hogy az ország életében a felszabadulás óta megvalósult politikai és gazdasági, valamint ennek következtében az államhatalom jellegében beállott döntő változások szükségessé teszik a Magyar Köztársaság alkotmányának kidolgozását.
Ennek az alkotmánynak biztosítania kell a dolgozó nép fokozottabb részvé telét az ország közigazgatásában, tehát tartalmaznia kell az. önkormányzati testületi szervek működésének új szabályozását is.
Kívánatos ezért, hogy az önkormányzatok újjáalakítása már az új alkotmány rendelkezéseinek megfelelően történjék. Nem célszerű tehát, hogy, a fenti ok miatt rövid időn belül hatálytalanná vált 7.460/1945. M. E. számú rendeletben szabályozott választásokat most —- az ország ezen területén külön választva — megtartsuk. Annál kevésbbé, mert a választás előkészítése és lebonyolítása együtt jár a lakosság és a közigazgatás fokozott igénybevételével s így a 3 éves gazdásági terv végrehajtását is hátrányosan befolyásolhatja.
Mindezek alapján indokoltnak mutatkozik a 7.460/1945. M. E számú, valamint az ezt kiegészítő 20.510/1945. B. M. számú rendeletben szabályozott választás időleges elhalasztása.

Budapest, 1948. évi november 16. napján.

Kádár János s.k.,
belügyminiszter.

Vissza a lap tetejére

1949

Nagybudapest létrejöttét kimondó tövény előkészítése.

Törvényjavaslat

Budapest főváros területének új megállapításáról.

(Előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadatott az országgyűlés közigazgatási
bizottságának.)

A nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken keresztül gátolta a Budapesttel szomszédos — főleg munkáslakta — településeknek a fővárossal történő egyesülését. A múlt reakciós rendszere ezzel is megakadályozni törekedett az ország központjában, a főváros önkormányzatában a munkásosztály politikai befolyásának érvényesülését. Az elmúlt rendszernek ez a merev ragaszkodása a gazdaságilag összefüggő s egymásra utalt településeknek mesterkélt közigazgatási elkülönítéséhez a Budapest környékén lakó dolgozóknak — gazdasági lehetőségeik, kulturális életük és egészségügyi viszonyaik szempontjából — súlyos hátrányokatjelentett.
A főváros és a környező települések dolgozóinak évtizedes vágya válik most valósággá azzal, hogy a Magyar Népköztársaság országgyűlése megteremti a fővárossal egy gazdasági egységet képező városok és községek közigazgatási egységét.

1.§. Az országgyűlés Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Újpest megyei városokat, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközségeket Budapest fő várossal egyesíti.

2.§. (1) A főváros egyesített területe — igazgatási szempontból — kerületekre tagozódik.
(2) A kerületek számát, határát és elnevezését a minisztertanács rendeletben állapítja meg.

3.§. Az országgyűlés Budapest főváros törvényhatósági bizottsági, valamint a fővárossal egyesített városok és községek képviselőtestületi tagjainak
és póttagjainak megbízatását az Alkotmány 30. §-ának (1) bekezdésében megjelölt tanácsok megalakulásáig meghosszabbítja.

4.§. Azokat az ügyeket, amelyek a jelen törvény hatálybalépésének idején a fővárosban önkormányzati szervek, a fővárossal egyesített városokban és községekben pedig állami szakigazgatási szervek feladatkörébe tartoznak, a jelen törvény hatálybalépésének napjától kezdve az állami szakigazgatási szervek, mint a főváros szervei látják el.

5.§. (1) Ez a törvény az 1950. évi január hó 1. napján lép hatályba.

(2) Ezt a törvényt a belügyminiszter az érdekelt miniszterekkel egyetértve hajtja végre. A végrehajtással kapcsolatos szervezeti és eljárási kérdésekben a főváros igazgatásának zavartalansága érdekében szükséges átmeneti rendelkezéseket a belügyminiszter teszi meg.

Budapest, 1949. évi december hó 7. napján

Kádár János s. k.,
belügyminiszter.

Melléklet a 29. számú irományhoz.

Indokolás

a „Budapest főváros területének új megállapításáról” szóló törvényjavaslathoz.

Budapest főváros környékén fekvő városoknak és községeknek a fővárossal történő egyesítése régi, több évtizedes múlttal bíró törekvés. E törekvés lényegében Pest, Buda és Óbuda városok egyesítésekor (1872) nyomban jelentkezett nyilvánvalóan azért, mert a megállapított határ már akkor sem felelt meg a viszonyok követelményeinek. A főváros környékén fekvő városok és községek tervszerűtlen fejlődése, további új települések rendszertelen keletkezése folytán a fővárossal történő egyesítésre irányuló törekvés évről-évre fokozott mértékben jelentkezett. Az egyesítést azonban a kapitalista gazdasági rendszer osztályszempontjai megakadályozták.
A törvényjavaslat 1. §-a — e törekvés reális céljait és gyakorlati szükségességét mérlegelve — Budapest főváros területét akként állapítja meg, hogy a környező 7 megyei várost és 16 nagyközséget a fővárossal egyesíti. Az így egyesített főváros neve — az Alkotmány 69. §-ával megegyezően — Budapest marad.
A 2. § szerint a főváros területe igazgatási kerületekre oszlik. A kerületek számát, területét és nevét az Alkotmány 29. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel a minisztertanács fogja megállapítani.
A 3 . § az egyesítéssel érintett önkormányzatok tevékenységének zavartalanságát van hivatva biztosítani.
A 4. §-ban foglalt rendelkezés azért szükséges, mert az igazgatás jelenlegi rendszerében vannak olyan ügyek, amelyeket a fővárosban önkormányzati szervek, a fővárossal egyesitett városokban és községekben pedig állami szakigazgatási szervek látnak el (pl. a hatósági orvosi szolgálat, a számvevőségi szakszolgálat stb.). Az egységes igazgatás érdekei megkövetelik, hogy ezeket az ügyeket a törvény hatálybalépésétől kezdve az állami szakigazgatási szervek, mint a főváros
szervei lássák el.
Az 5. § a hatálybalépésről szól és az átmeneti rendelkezéseket illetően a belügyminiszter részére megadja a szükséges felhatalmazást.
Az előadottak alapján a t. Országgyűléstől a törvényjavaslat elfogadását
kérem.

Budapest, 1949. évi december hó 7. napján.

Kádár János s. k.,
belügyminiszter.

Vissza a lap tetejére