Kósa László evangélikus lelkész emlékére
(1941–2025)
Szerző: Detre János
Mindent megkapott a gyülekezetétől, és mindenét odaadta és beleadta a rákoskeresztúri gyülekezet építésébe, igével jól tartásába. Szókimondó igehirdető volt. Élte és elvárta a rendet, a fegyelmet, a pontosságot, a következetességet. Az igenje nagyon igen volt, a nem pedig határozott nem.

Kósa Laszló emlékére
Kósa László 1941. március 21-én Budapesten született. Édesapja Kósa Pál rákoskeresztúri parókus lelkész, édesanyja Csutor Ilona.
Alig töltötte be a tizedik életévét, amikor édesanyja mellett a keresztúri gyülekezet kisegítő orgonista kántora lett. Tizennégy évesen már önállóan szolgált az istentiszteleteken. Egészen fiatalon állt be a rendszeres egyházi szolgálatba. Lelkészi elhívatásában minden bizonnyal fontos helyszín volt a keresztúri templom karzata és orgonája.
1959 júniusában Budapesten, a XVII. kerületi Fürst Sándor Általános Gimnáziumban érettségizett, és ugyanezen év szeptemberében elkezdte egyetemi tanulmányait az Evangélikus Teológiai Akadémián. Miután 1964. június 15-én teljesítette a zárószigorlatot, júliusban Káldy Zoltán püspök ordinálta a rákoskeresztúri templomban.
1964. szeptember 1-jétől 1965 augusztusának végéig Pécsett volt segédlelkész, majd 1966. augusztus 31-ig a budapest-újpesti evangélikus gyülekezetben kirendelt helyettesítő lelkészként szolgált. 1966. február 1-jén teljesítette a lelkészvizsgát, szeptember elejétől pedig egy évre a budapest-józsefvárosi gyülekezetbe kapott beosztást. Az 1967–1968-as tanévben a Helsinki Egyetem Teológiai Fakultásán volt ösztöndíjas. Megtanulta a finn nyelvet, bekapcsolódott a finn–magyar testvéregyházi kapcsolatokba. Finnországból hazatérve 1969. augusztus 31-ig a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkésze volt.
1969-ben Kósa Pál parókus lelkész a betegsége miatt korlátozva volt a szolgálatok végzésében, gyengélkedése életmódváltozást igényelt. Az egyházközség második másodlelkészi állást létesített, hazahívták és megválasztották a gyülekezetben nevelkedett lelkészt, Kósa Lászlót.
1969 decemberében házasságot kötött Pavlik Aranka Zsuzsannával. Két leányuk született, Ágnes és Anikó.
1974 októberétől nyugdíjazásáig a Budapest-Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség parókus lelkészeként szolgált. Nem túlzás kijelenteni: élete volt a keresztúri gyülekezet. Hat évtizedet élt benne. Nem volt olyan nap, amikor valamilyen formában ne került volna elő az egyház és az itt élő emberek öröme, gondja, sikere, gyásza, boldogulása.
A gyülekezet történetében az 1950. évvel kapcsolatban olvasható ez a mondat: „A város kijött a faluba.” Budapest terjeszkedett, létrehozták a XVII. kerületet, grandiózus átépítési elgondolások születtek. A terv megvalósítása húsz évet tolódott, az 1960-as évek végén indult el a folyamat. A város nemcsak kiment falura, hanem a főváros elnyelte, felőrölte a falut, és megtépázta a stabil, lélekszámában népes evangélikus gyülekezetet.
A közösség lélekszáma jelentős veszteséget szenvedett. A templom körüli utcákból elkerültek az evangélikus családok. A városközpontot átépítették. A portákat elbontották. A falusi házak és háztáji kertek helyén négy- és tízemeletes lakótelepi panelházak épültek. A templom, a gyülekezet, a lelkész szolgálata, igehirdetése, a személyes kapcsolat sokaknak az eltépett gyökerek ápolását, illetve rehabilitációját jelentette. Megszaporodtak a szanálással összefüggő kazuális feladatok. A kerület főorvosa „szanálási neurózisnak” nevezte a jelentős számú megbetegedéseket és halálozásokat.
Kósa László mindent megkapott a gyülekezetétől, és mindenét odaadta és beleadta a gyülekezet építésébe, igével jól tartásába. Szókimondó igehirdető volt. Élte és elvárta a rendet, a fegyelmet, a pontosságot, a következetességet. Az igenje nagyon igen volt, a nem pedig határozott nem.
A rendszerváltás után lelkes munkása és támogatója volt a XVII. kerületi egyházi oktatás és nevelés újraindításának. Szervezte és építette a testvérkapcsolatot Rákoskeresztúr, valamint a finnországi Rauma és Noormarkku gyülekezetei között. Ügyvivője volt a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Finn Evangélikus Egyház közötti hivatalos kapcsolatnak. Rendszeresen szolgált a budapesti finn nagykövetségen, ahol karácsony és húsvét alkalmával finn nyelvű istentiszteleteket tartanak. 1992. júliustól 1993. június végéig a raumai gyülekezetben végzett finn nyelvű lelkészi szolgálatot.
1992-től 2007-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Nyugdíjosztályának ügyvivő lelkésze volt. 2008-ban nyugdíjba vonult. Budapest XVII. Kerületének Önkormányzata Rákoskeresztúrért díjjal tüntette ki. Úgy tervezte, hogy szeretett gyülekezetében éli meg nyugdíjas kegyelmi éveit. Leányai férjhez mentek, családjaik lettek. Idősebb leánya Németországban él, a másik leánya Székesfehérváron lakik férjével és gyermekeivel. Szükség volt a nagyszülők szolgálatára. Felszabadultan érezte magát családja körében. Boldog volt, amikor unokáival lehetett. Készségesen vett részt a mindennapi feladatokban. Várta a nyári szünetekben a tiszai közös nyaralásokat, a németországiakkal való találkozást.
Az utolsó heteket a székesfehérvári római katolikus papi szeretetházban töltötte; szép és sajátos példája ez az ökumenikus közösségnek. Befogadták. Ápolták. Elkísérték. Családja mindvégig vele volt, és együtt tették meg a nehéz utat, amely Kósa László nyolcvanhárom éves korában, március 7-én ért véget.
Kifejezett kérése volt a temetési igehirdetés alapigéje: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Az Úr közel!” (Fil 4,4–5)
Hála legyen érte Istennek, és minden rajta keresztül osztott áldásáért!
Hálás szívvel köszönjük a Kósa László búcsúztatása alkalmával küldött együttérző, vigasztaló üzeneteket, részvétnyilvánításokat és az istentiszteleteken való megemlékezést.
A gyászoló család
Forrás: https://evangelikus.hu/hireink/publicisztika/kosa-laszlo-evangelikus-lelkesz-emlekere