KÓSA LÁSZLÓ evangélikus lelkész

Kósa László evangélikus lelkész emlékére

(1941–2025)

Szer­ző: Detre János

Min­dent meg­ka­pott a gyü­le­ke­ze­té­től, és min­de­nét oda­ad­ta és be­le­ad­ta a rá­kos­ke­reszt­úri gyü­le­ke­zet épí­té­sé­be, igé­vel jól tar­tá­sá­ba. Szó­ki­mon­dó ige­hir­de­tő volt. Élte és el­vár­ta a ren­det, a fe­gyel­met, a pon­tos­sá­got, a kö­vet­ke­ze­tes­sé­get. Az igen­je na­gyon igen volt, a nem pedig ha­tá­ro­zott nem.

Kósa Laszló emlékére

Kósa Lász­ló 1941. már­ci­us 21-én Bu­da­pes­ten szü­le­tett. Édes­ap­ja Kósa Pál rá­kos­ke­reszt­úri pa­ró­kus lel­kész, édes­any­ja Csu­tor Ilona.

Alig töl­töt­te be a ti­ze­dik élet­évét, ami­kor édes­any­ja mel­lett a ke­reszt­úri gyü­le­ke­zet ki­se­gí­tő or­go­nis­ta kán­to­ra lett. Ti­zen­négy éve­sen már ön­ál­ló­an szol­gált az is­ten­tisz­te­le­te­ken. Egé­szen fi­a­ta­lon állt be a rend­sze­res egy­há­zi szol­gá­lat­ba. Lel­ké­szi el­hí­va­tá­sá­ban min­den bi­zonnyal fon­tos hely­szín volt a ke­reszt­úri temp­lom kar­za­ta és or­go­ná­ja.

1959 jú­ni­u­sá­ban Bu­da­pes­ten, a XVII. ke­rü­le­ti Fürst Sán­dor Ál­ta­lá­nos Gim­ná­zi­um­ban érett­sé­gi­zett, és ugyan­ezen év szep­tem­be­ré­ben el­kezd­te egye­te­mi ta­nul­má­nya­it az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mi­án. Mi­u­tán 1964. jú­ni­us 15-én tel­je­sí­tet­te a zá­ró­szi­gor­la­tot, jú­li­us­ban Káldy Zol­tán püs­pök or­di­nál­ta a rá­kos­ke­reszt­úri temp­lom­ban.

1964. szep­tem­ber 1-​jétől 1965 au­gusz­tu­sá­nak vé­gé­ig Pé­csett volt se­géd­lel­kész, majd 1966. au­gusz­tus 31-ig a budapest-​újpesti evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­ben ki­ren­delt he­lyet­te­sí­tő lel­kész­ként szol­gált. 1966. feb­ru­ár 1-jén tel­je­sí­tet­te a lel­kész­vizs­gát, szep­tem­ber ele­jé­től pedig egy évre a budapest-​józsefvárosi gyü­le­ke­zet­be ka­pott be­osz­tást. Az 1967–1968-as tan­év­ben a Hel­sin­ki Egye­tem Teo­ló­gi­ai Fa­kul­tá­sán volt ösz­tön­dí­jas. Meg­ta­nul­ta a finn nyel­vet, be­kap­cso­ló­dott a finn–ma­gyar test­vér­egy­há­zi kap­cso­la­tok­ba. Finn­or­szág­ból ha­za­tér­ve 1969. au­gusz­tus 31-ig a Déli Evan­gé­li­kus Egy­ház­ke­rü­let lel­ké­sze volt.

1969-ben Kósa Pál pa­ró­kus lel­kész a be­teg­sé­ge miatt kor­lá­toz­va volt a szol­gá­la­tok vég­zé­sé­ben, gyen­gél­ke­dé­se élet­mód­vál­to­zást igé­nyelt. Az egy­ház­köz­ség má­so­dik má­sod­lel­ké­szi ál­lást lé­te­sí­tett, ha­za­hív­ták és meg­vá­lasz­tot­ták a gyü­le­ke­zet­ben ne­vel­ke­dett lel­készt, Kósa Lász­lót.

1969 de­cem­be­ré­ben há­zas­sá­got kö­tött Pav­lik Aran­ka Zsu­zsan­ná­val. Két le­á­nyuk szü­le­tett, Ágnes és Anikó.

1974 ok­tó­be­ré­től nyug­dí­ja­zá­sá­ig a Budapest-​Rákoskeresztúri Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség pa­ró­kus lel­ké­sze­ként szol­gált. Nem túl­zás ki­je­len­te­ni: élete volt a ke­reszt­úri gyü­le­ke­zet. Hat év­ti­ze­det élt benne. Nem volt olyan nap, ami­kor va­la­mi­lyen for­má­ban ne ke­rült volna elő az egy­ház és az itt élő em­be­rek öröme, gond­ja, si­ke­re, gyá­sza, bol­do­gu­lá­sa.

A gyü­le­ke­zet tör­té­ne­té­ben az 1950. évvel kap­cso­lat­ban ol­vas­ha­tó ez a mon­dat: „A város ki­jött a fa­lu­ba.” Bu­da­pest ter­jesz­ke­dett, lét­re­hoz­ták a XVII. ke­rü­le­tet, gran­di­ó­zus át­épí­té­si el­gon­do­lá­sok szü­let­tek. A terv meg­va­ló­sí­tá­sa húsz évet to­ló­dott, az 1960-as évek végén in­dult el a fo­lya­mat. A város nem­csak ki­ment fa­lu­ra, hanem a fő­vá­ros el­nyel­te, fel­őröl­te a falut, és meg­té­páz­ta a sta­bil, lé­lek­szá­má­ban népes evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­tet.

A kö­zös­ség lé­lek­szá­ma je­len­tős vesz­te­sé­get szen­ve­dett. A temp­lom kö­rü­li ut­cák­ból el­ke­rül­tek az evan­gé­li­kus csa­lá­dok. A vá­ros­köz­pon­tot át­épí­tet­ték. A por­tá­kat el­bon­tot­ták. A fa­lu­si házak és ház­tá­ji ker­tek he­lyén négy- és tíz­eme­le­tes la­kó­te­le­pi pa­nel­há­zak épül­tek. A temp­lom, a gyü­le­ke­zet, a lel­kész szol­gá­la­ta, ige­hir­de­té­se, a sze­mé­lyes kap­cso­lat so­kak­nak az el­té­pett gyö­ke­rek ápo­lá­sát, il­let­ve re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ját je­len­tet­te. Meg­sza­po­rod­tak a sza­ná­lás­sal össze­füg­gő ka­zu­á­lis fel­ada­tok. A ke­rü­let fő­or­vo­sa „sza­ná­lá­si ne­u­ró­zis­nak” ne­vez­te a je­len­tős számú meg­be­te­ge­dé­se­ket és ha­lá­lo­zá­so­kat.

Kósa Lász­ló min­dent meg­ka­pott a gyü­le­ke­ze­té­től, és min­de­nét oda­ad­ta és be­le­ad­ta a gyü­le­ke­zet épí­té­sé­be, igé­vel jól tar­tá­sá­ba. Szó­ki­mon­dó ige­hir­de­tő volt. Élte és el­vár­ta a ren­det, a fe­gyel­met, a pon­tos­sá­got, a kö­vet­ke­ze­tes­sé­get. Az igen­je na­gyon igen volt, a nem pedig ha­tá­ro­zott nem.

A rend­szer­vál­tás után lel­kes mun­ká­sa és tá­mo­ga­tó­ja volt a XVII. ke­rü­le­ti egy­há­zi ok­ta­tás és ne­ve­lés új­ra­in­dí­tá­sá­nak. Szer­vez­te és épí­tet­te a test­vér­kap­cso­la­tot Rá­kos­ke­reszt­úr, va­la­mint a finn­or­szá­gi Rauma és No­or­mark­ku gyü­le­ke­ze­tei kö­zött. Ügy­vi­vő­je volt a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház és a Finn Evan­gé­li­kus Egy­ház kö­zöt­ti hi­va­ta­los kap­cso­lat­nak. Rend­sze­re­sen szol­gált a bu­da­pes­ti finn nagy­kö­vet­sé­gen, ahol ka­rá­csony és hús­vét al­kal­má­val finn nyel­vű is­ten­tisz­te­le­te­ket tar­ta­nak. 1992. jú­li­us­tól 1993. jú­ni­us vé­gé­ig a ra­u­mai gyü­le­ke­zet­ben vég­zett finn nyel­vű lel­ké­szi szol­gá­la­tot.

1992-től 2007-ig a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház Or­szá­gos Iro­dá­ja Nyug­díj­osz­tá­lyá­nak ügy­vi­vő lel­ké­sze volt. 2008-ban nyug­díj­ba vo­nult. Bu­da­pest XVII. Ke­rü­le­té­nek Ön­kor­mány­za­ta Rá­kos­ke­reszt­úr­ért díj­jal tün­tet­te ki. Úgy ter­vez­te, hogy sze­re­tett gyü­le­ke­ze­té­ben éli meg nyug­dí­jas ke­gyel­mi éveit. Le­á­nyai férj­hez men­tek, csa­lád­ja­ik let­tek. Idő­sebb le­á­nya Né­met­or­szág­ban él, a másik le­á­nya Szé­kes­fe­hér­vá­ron lakik fér­jé­vel és gyer­me­ke­i­vel. Szük­ség volt a nagy­szü­lők szol­gá­la­tá­ra. Fel­sza­ba­dul­tan érez­te magát csa­lád­ja kö­ré­ben. Bol­dog volt, ami­kor uno­ká­i­val le­he­tett. Kész­sé­ge­sen vett részt a min­den­na­pi fel­ada­tok­ban. Várta a nyári szü­ne­tek­ben a ti­szai közös nya­ra­lá­so­kat, a né­met­or­szá­gi­ak­kal való ta­lál­ko­zást.

Az utol­só he­te­ket a szé­kes­fe­hér­vá­ri római ka­to­li­kus papi sze­re­tet­ház­ban töl­töt­te; szép és sa­já­tos pél­dá­ja ez az öku­me­ni­kus kö­zös­ség­nek. Be­fo­gad­ták. Ápol­ták. El­kí­sér­ték. Csa­lád­ja mind­vé­gig vele volt, és együtt tet­ték meg a nehéz utat, amely Kósa Lász­ló nyolc­van­há­rom éves ko­rá­ban, már­ci­us 7-én ért véget.

Ki­fe­je­zett ké­ré­se volt a te­me­té­si ige­hir­de­tés alap­igé­je: „Örül­je­tek az Úrban min­den­kor! Ismét mon­dom: örül­je­tek! Az Úr közel!” (Fil 4,4–5)

Hála le­gyen érte Is­ten­nek, és min­den rajta ke­resz­tül osz­tott ál­dá­sá­ért!

Hálás szív­vel kö­szön­jük a Kósa Lász­ló bú­csúz­ta­tá­sa al­kal­má­val kül­dött együtt­ér­ző, vi­gasz­ta­ló üze­ne­te­ket, rész­vét­nyil­vá­ní­tá­so­kat és az is­ten­tisz­te­le­te­ken való meg­em­lé­ke­zést.

A gyá­szo­ló csa­lád

Forrás: https://evangelikus.hu/hireink/publicisztika/kosa-laszlo-evangelikus-lelkesz-emlekere