EGYESÜLT VEGYIMŰVEK

1941. jún. 11-én a gumiipar nyersanyagszükségletének fedezésére a Ruggyantaárugyár és a Péti Nitrogénművek közös vállalkozásában (jelentős állami támogatással) megalakult a Magyar Vegyiművek Rt, amely évi 600t BUNA–S és BUNA–N típusú műgumi előállítására alkalmas ipartelep létesítését határozta el Rákoskeresztúr határában.
Forrás: Uitz István http://uitz-evm-kepek.hupont.hu/5/evm-oskor
A gyár építése 1943-ban fejeződött be. 1943-44-ben itt mintegy 5 tonna szintetikus kaucsukot állítottak elő. Ez az üzem az ’Egyesült Vegyiművek’ (1992 óta ’Egyesült Vegyiművek Rt.’) egyik jogelődje.
A második világháború vége felé a gyár berendezéseit a németek leszerelték és nyugatra akarták szállítani, azonban a szerelvény Sárvárnál elakadt. A berendezéseket a nyilasok gyújtották fel 1945. márciusában.
1956-ban a Magyar Vegyiművekhez csatolták az Ipari Segédanyaggyárat. Az így létrejött Ipari Segédanyagok Gyárának nevét 1957-ben változtatták Egyesült Vegyiművekre.
Forrás: Uitz István http://uitz-evm-kepek.hupont.hu/5/evm-oskor
A vállalathoz csatolták 1966-ban a Kőbányai Műanyaggyár[2] két telephelyét is. Az Egyesült Vegyiművek elsősorban háztartás-vegyipari termékek gyártásával foglalkozott. Az állami vállalatot privatizálták. A cseh, majd ismét magyar tulajdonba került társaság, amelynek egy ideig ügyvezetője volt Fabriczki András, az MSZP egykori pénztárnoka is, nagy összegű veszteséget halmozott fel. 2013-ban még három műszakban folyt a termelés, decemberben azonban leállt a gyártelepen a termelő tevékenység.
Hír tv 2014. május 17., szombat
Az Egyesült Vegyi Művek (EVM) több mint száz dolgozója várja hiába hónapok óta a fizetését. A bérgarancia-alapból sem számíthatnak pénzre, mivel a cég felszámolása még mindig nem indult el. A szakszervezet csődbűntettre gyanakszik, attól tartanak, mire a hatóságok lépnek, a cég vagyonát kimentik. A jól ismert termékek gyártása közben Szegeden folytatódik.

A WU2 mellett az Ultra tisztítószercsaládról is ismert cég a végnapjait éli. A cseh, majd ismét magyar tulajdonba került társaság, amelynek egy ideig ügyvezetője volt Fabriczki András, az MSZP egykori pártpénztárnoka is, jókora veszteséget halmozott fel. Tavaly még három műszakban folyt a gyártás, decemberben azonban leálltak, a termelés azóta sem indult újra. „Én már novemberben láttam, hogy itt vége van mindennek. Mikor arra megyek a vegyigyár felé, akkor a szívem összeszorul. Ott éltem le az életemet” – mondta egy volt dolgozó.

Molnár Mihály 41 évet húzott le a cégnél. Azok közé a szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült új munkahelyet találni. Mintegy száz kollégája viszont hónapok óta nem kap fizetést, a bérgarancia-alapból is csak akkor jutnának pénzhez, ha elindulna a cég felszámolása. „A hitelezőknek, akik megpróbáltak felszámolási eljárást indítani az EVM ellen, a felszámoláskezdeményezését a bíróság folyamatosan elutasítja. Milyen okkal? A mi tudomásunk szerint az okot abban állapítják meg, hogy nem alapos a kereset” – mondta Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet rendőrségi feljelentést is tett, csődbűntettre gyanakodnak és attól tartanak, hogy mire a hatóságok intézkedni kezdenek, a cég még megmaradt vagyonát is kimenthetik. A legendás sampon és a tisztítószerek gyártása közben folytatódik egy szegedi kozmetikai cégnél, bérgyártásban. „Az Egyesült Vegyi Művekkel kezdtük meg a tárgyalást. Az EVM menedzsmentje megtette az óvintézkedéseket, látva a cég gazdasági helyzetét, hogy a termékgyártás folyamatos legyen” – közölte Barta Attila, a Florin Zrt. igazgatósági elnöke.

Barta Attila azt mondja, a gyártás folytatása az egész iparágnak fontos és munkahelyeket tartott meg, hiszen a beszállítói kör nem változott.

Az EVM iparvasút mozdonya

Forrás:http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=5170&na_step=30&t=9116019&na_order=

Forrás.

Ajánlott oldal: http://uitz-evm-kepek.hupont.hu/5/evm-oskor