JEGYZŐK

Frissítve: 2022.01.25.

1.) szentkirályszabadjai Bélley Géza  – főjegyző
1900-1933.

 

Született: Mány 1875. január 6. – ?

Középiskoláit Kecskeméten, a közigazgatási tanfolyamot Kaposvárott végezte. Tanulmányainak befejezése után Somogy vármegye szolgálatába lépett segédjegyzőként. 1895-ben mint aljegyző Rákoscsabára került és 1907 óta Rákosliget főjegyzője. Nevéhez sok érdem fűződik, egyebek mellett a polgári iskola alapítása, valamint a községi utak és járdák építése. Megalapította a helyi tűzoltótestületet, melynek parancsnoka lett. Községében számos kultúrintézményt létesített és értékes közegészségügyi munkásságának elismeréséül a hadiékítményes vöröskereszt kitüntetést és az Országos Vöröskereszt érmét kapta meg. Hivatalát 1933-ig látta el, ekkor ment nyugdíjba.  Apja egykor a szabadságharcban hadnagyként harcolt, majd 25 évig Mány község jegyzője volt.

Források:
A Magyar Társadalom Lexikonja 1930.
Dr. Dombóvári Antal – Dallos Zsuzsanna: Történelmi arcképcsarnok. portrék a XVII. kerület történetéből. IV. kötet. 1997. 2. oldal


Bélley Géza főjegyzői aláírása 1914-ből

1909.

Ribarich Rudolf
adóügyi jegyző
1912. december 30-

Budapesti Közlöny 1920. 01.,08. 5. szám

Magyar Béla községi másodjegyző

Hackenberger László
1913. november 9. –
1914. július 22.

Major Mihály
1914. július 22. –
1915. június 27.

Keményfi Gyula adóügyi jegyző 1916

Fényes László cikke itt olvasható. Molnár Imre I. világháborús hős szüleiről szól. Fiuk neve szerepel az I. világháborús hősi emlékművön.

Az Est, 1916. október 28. 5. oldal

 

Kádár Gyula
aljegyző
1923

Magyarországi Tiszti név-és címtár 1928

1932

2.) dr. Mikes József
1934 jegyző- főjegyző


Forrás: Kis Ujsag 1934.05.08.

1934. május 13. Az Ujság

Forrás: Magyarország 1934. május 13.

 

3.) Szávay Szavuj István
főjegyző


1935-ben botrányos módon mond le.

Hír Szávay hamis bizonyítványáról. Az EST 1935. november 3.

1935. november 3. Az Ujság

1935. november 6. Az Ujság

1935. november 9. Az Ujság

1935. november 10. Az Ujság

1935. november 10. Az Ujság

Forrás: Magyarország 1935. november 10.

Ítélet Szávay ügyében. 1936. január 29.  Az Ujság

Budapesti Hírlap 1936. január 29.

Forrás: Magyarország 1936. január 29.

dr. Rozsnyay Béla
helyettes jegyző – aljegyző
1935-1938

4.) Szabó József
főjegyző
1936 -1939.

Szabó József községi főjegyző, Rákos­liget. 1899-ben szül. Rozsnyón. Főgimná­ziumi érettségi után egy évig jegyzőgyakornok volt Bácsalmáson. A közigazg. tanfolyamot kitüntetéssel végezte 1924-ben. Négy évig közs. aljegyző volt Borotán, hat évig Dávodon, három évig Rákoscsa­bán. 1936 óta községi főjegyző Rákosligeten. 1917—18-ban az olasz fronton harcolt és egyszer megsebesült Kitüntetései: br. v. é, Kcsk, seb. érem. Részt vett a nyugat­-magyarországi fegyveres felkelésben, em­lékérmet kapott. Több községi egyesület vezetője. Nevéhez fűződik az aszfaltjárda építése és a hősi park fejlesztése. Nős, egy gyermeke van.
Forrás: Zsemley Oszkár (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 24. Rákospalota és Rákosvidék (Budapest, 1938) 418. oldal

 

 

5.) dr. Tóth Zoltán
aljegyző
1938
főjegyző
1939. január 27-től – 1944

Dr. Tóth Zoltán községi aljegyző, Rá­kosliget. 1906-ban született Ipolyberzencén. Az érettségi után a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait, ahol dok­torátust nyert. Önkéntesi évét Békéscsa­bán szolgláta le, t. zászlós. Jegyzői ok­levelet 1933-ban szerzett Egerben. Gya­kornok volt Cinkotán, h. aljegyző Gödöllőn és Szadán, 1935-ben választották meg Rákosliget aljegyzőjévé. Alapitó tagja a jogászok Kuruc-törzsének, udvarnagya a rákosligeti Hunyadi bajtársi törzsnek, titkára a Polgári Körnek, háznagya a helyi Movénak és a lövészcsapat h. pa­rancsnoka.
Forrás: Zsemley Oszkár (szerk.): Magyar városok és vármegyék monográfiája 24. Rákospalota és Rákosvidék (Budapest, 1938) 425. oldal

Dr. Tóth Zoltán aláírása Hajdú Zoltánné sz.: Strement Margit illetőségi bizonyítványáról

1938. Magyarországi Tiszti Név- és Címtár  Szabó József, Tóth Zoltán

1940

1941

Czeizel László
jegyző
1943


Forrás: Magyarország tiszti cím- és névtára – 50. évfolyam, 1943

6.) Csele László
jegyző
1944.

7.) Csala László
1945
aljegyző, majd főjegyző

Dégi Jenő
1945
aljegyző

8.) Bényi Mihály
1946-1947
vezető jegyző

9.) Balogh Kálmán
főjegyző
1947 – 1950