1940
Preisinger Béla, az IBUSZ felügyelőjétől a következő érdekes beszámolót kapjuk:
„A régi babona, miszerint a 13-as balszerencseszám, kedden is motoszkált a fejünkben. A hóvihar várható következményeire való tekintettel körülbelül 2000, Budapesten tartózkodó vidéki megpróbált hazajutni az első elérhető vonattal. Én is ugyanezt tettem. A Felső Városháza előtt felszálltam egy 8-as villamosra, azzal a szándékkal, hogy a Duna-parton az Erzsébet hídig, onnan pedig a Rákóczi utcán a Keleti pályaudvarig utazzak. Az út egy rövid szakaszon simán ment, de a Hungária Szállónál már végtelen sorokban álltak az elakadt villamosok. Az utasoknak gyalog kellett gyalogolniuk a hídfőig. A 69-es villamos biztonságban elvitt minket a Keleti pályaudvarra. Ott 14:32-kor találtam meg a vonatot.” A vonat indulásra készen állt – nagyon rosszul fűtve –, ami érthető volt. Eközben a vonat két mozdony segítségével csak 15:30-kor indult el, és csigatempóban kúszott végig Kőbányáig. Rákosra is így jutottunk el, majd eljutottunk Budapest-Városszélitelepre, Rákos első állomására.
Innen azonban nem volt továbblépés! A vihar hurrikánná erősödött, és olyan gyorsan robbantotta fel a síneket, hogy három mozdony segítsége ellenére sem lehetett mozgatni a vonatot. Délután 5 órakor bejelentették, hogy a vonatot visszaviszik Rákosra, esetleg Budapestre. Addigra a kocsik teljesen kihűltek – és ezek határozottan a kétségbeesés órái voltak. Több utas ezért úgy döntött, hogy gyalog indul Rákosligetre, sőt még tovább is – én is csatlakoztam hozzájuk. A tomboló hurrikán azonban meghiúsította a tervet – egy körülbelül 200 lépésnyi fáradságos gyaloglás után vissza kellett fordulnom – és vissza kellett térnem a vonathoz – hála Istennek! –, mert élve nem értem volna el Rákosligetet.
Azokban a rövid percekben lefagyott a jobb fülem, és halálosan kimerülten végre újra elértem a vonatot. Az órák hajnali 1 óráig nagyon lassan teltek, különösen a dermesztő hidegben, amikor végre megjött a megkönnyebbülés: a szomszédos vágányon egy mozdonyt hallottunk, és egy hóeke tisztította a síneket. Ezután egy Budapestről érkező mentesítő vonatot rakodtak ki, amelyet két legerősebb mozdony húzott. Ezután átszállhattunk, és boldogan kezdhettük meg hazafelé utunkat azon a vágányon, amelyen a Budapestre tartó vonatok általában közlekednek. Így egy olyan út, amely általában fél órát vesz igénybe, ezúttal majdnem 12 óráig tartott.
