Solt Jenőné (Túrkeve, 1895. március 13. – 1957. Budapest, március 8.) költő.

Tanári diplomáját a budapesti Erzsébet Női Főiskolán szerezte. Marosvásárhelyen a református leányközépiskola tanára. Fiatalon lépett irodalmi pályára. A KZST tagjául választotta (1920), a *Zord Idő hasábjain jelentek meg költeményei. *Osvát Kálmán értékelése szerint, „a kevés tiszta hangok egyike a háború utáni első évek erdélyi irodalmában”. Irodalmi estéken maga is előadott verseiből. A verseim c. kötete Marosvásárhelyt jelent meg (1920). Magyarországra távoztával következő versesköteteit (Megkötözve; Az árva nő balladája; Asszonynak lenni) már Túrkevén és Gödöllőn adták ki (1924, 1936).
Szentimrei Jenő: N. E.: A verseim. *Napkelet (Kv.) 1920/4. Walter Gyula: N. E.: A verseim. *Pásztortűz 1921/8. Reményik Sándor: N. E. elmegy. *Pásztortűz 1923/6. B. A.: N. E.: Megkötözve. *Pásztortűz 1925/6. Farkas Gyula: Erdélyi költők. Berlin 1924. 122. *Osvát Kálmán: Erdélyi Lexikon. Nv.1928. 201. Tessitori Nóra: N. E. Találkozásom az Erdélyből elköltözött poétával. *Pásztortűz 1928/15. Molter Károly: N. E. új versei. *Erdélyi Helikon 1938/6.
Rákosligeten a polgári iskolában tanított.






Reményik Sándor: Excelsior!
Nagy Emma új versei elé
Te nagyon akartad az életet,
A lánghajú tavaszt.
S meg vagyon írva:
Aki nagyon akarja, elveszti azt.
És látod, mostan teljesedik be
Rajtad az Ige második fele:
Akit kifele gátol a világ,
Annak befele nő az élete.
Hogy megnőtt a tied!
Hogy megtaláltad szikla-magadat,
Gyönge leány, – acélba fürdetett,
Érc-zengésű szavad.
Elmélyült, „elszánt árvaságodat”.
Az álmaid mind egyfelé sietnek:
Stoikus, büszke magasság felé,
S Achilles-sarka sincs a verseidnek.
S íme naplángú lelked szőttesében
A lemondás fonala feketéllik.
Ezen a fekete angyalhajon,
Ezen a sötét szálon szállsz az égig.
Egy szál ez a nagy gyászdrapériából,
Mely mindannyiunk lelkére terült,
Akiknek részünk lett a bujdosásból.