Az oldal indult: 2020. 11. 25.
Erősen hiányos!!!
Gerzson Pál
festőművész (Hird, 1931. január 25.)
Baranyában születtem, tízéves koromtól laktam még Szatmár megyében, Erdély peremén, Ungváron két évig, egy darabig Ógyallán, majd négy évig Kőszegen. Közben elemi iskolába Rákosligeten jártam két évig, nagyanyám oltalma alatt. Mindenütt otthon éreztem magam. A haza is elég tágas volt számomra, a szülőföld pedig a születési helyen kívül még az iskoláim helyszíne, az elemi eszmélések egész folyamatának helyszíne is, beleértve új világok felfedezését, új játékokat, új ismereteket az egyszeregytől a halmazelméletekig, az ábécétől a latin nyelv rejtelmeiig. A sors még egy világháború élményével is megajándékozott, félelmekkel és izgalmakkal. Forrás: Napút 2000
Kucsmán Árpád
az ELTE emeritus professzora és honoris causa doktora
Részletek Gács János beszélgetéséből, amely a Természet Világa Természettudományi Közlöny 141. évf. 3. füzet 2010. márciusi számában jelent meg.
Családi háttér
…Németes nevünkből egyébként ’45 elején nagy baj lett. Alig hogy túléltük a háborút, nemzetőrök vittek a rákoscsabai községházára, ahonnan engem ugyan mint satnya fiatalt egy öreg orosz ezredes-orvos javaslatára hazaengedtek, de az engem elkísérő apámat majd három évre a Szovjetunióba deportálták, pedig a németekhez az égvilágon semmi köze nem volt. Attól kezdve éreztem át igazán a zsidóság tragédiáját, mert saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen az, ha valakire csak úgy rámutatnak és elviszik.Szülők
…Ötéves voltam, amikor nagyrészt hitelből szép családi házat építettek Rákoscsaba-Újtelepen, és az anyai nagyszülőkkel együtt odaköltöztünk. Mindezek alapján vajon milyen származású vagyok? Munkás? Kispolgár? Alsó középosztály? Angyalföld vagy Rákoscsaba? Valaha e kérdés eldöntése igen fontos volt, ma már nem érdekes. Tény, hogy a gazdagok és a prolik világa egyaránt idegen tőlem, valamiféle lebegés van a kettő között. Tény az is, hogy a szűkebb és tágabb családi környezetünkben nem volt diplomás, de még érettségizett sem, apám egyetlen sógorát kivéve.
Elemi iskola (1933-1937)
Jellemző, hogy szüleim a rákosligeti elemibe írattak be, ahova többnyire úri fiúk, tisztviselők gyerekei jártak, nem pedig Rákoscsabára, a parasztfiúk közé. Ez megfelelt a mi rétegünk akkori elképzeléseinek: törekedj és barátkozz felfelé. Az elemiben jól tanultam, sőt negyedikben megkaptam a legjobb iskolai tanulónak adományozott 20 pengő pénzjutalmat is. Mindez nem váltott ki bennem különösebb büszkeséget, mai szóval élve elitérzést. Akkoriban ugyanis a szegény emberek természetes törekvése volt, hogy másoknál jobban helyt kell állni. Én csak a kötelességemet teljesítettem éppúgy, mint családom többi tagja. Egyébként szüleim szerénysége, kötelességtudása, irigység és karriervágy nélküli élet- szemlélete egész életemben példát adott számomra.
Elemi iskolai életemből hadd emeljek ki egy epizódot. Anyám presztízsokokból betaníttatta velem Farkas Imre „Vén Ambrus” című jó hosszú, könnyfakasztó versét. Ez a produkció olyan jól sikerült, hogy a májusi hősök napján nekem kellett elszavalnom a rákosligeti országzászlónál vitéz Somogyvári Gyula egyik hazafias-háborús versét. Mivel az utolsó pillanatban kiderült, hogy a fellépéshez nincs darutollas Bocskai-sapkám, kénytelen voltam fedetlen fővel szalutálni az emlékmű előtt, ami egy kisfiúnál eléggé komikus látvány lehetett. Az egy évtizedes iskolai irredenta nevelés amúgy rajtam is nyomot hagyott, bár nem lettem nacionalista, pláne soviniszta. Ami Trianont illeti, Magyarországnak ezt az egyedülálló kikészítését ma is égbekiáltó igazságtalanságnak tartom.