ölvedi Ucsnay Ernő

(1857 – 1940. január 4., Rákosliget, ma Budapest XVII. kerület)

Főjegyző, majd Trencsén utolsó magyar polgármestere.

A Magyar Iparművészeti Társulat tagja (1903).

A trencséni Hunnia emlékmű

Kara szoborművének leleplezése.
Kara Mihály szobrászművész, aki mint harctéri beteg huzamosabb ideig náluk is tartózkodott, a trencséni vár alatti szikla falába a világháború trencséni hőseinek emlékére domborművet vésett. Az emlékművet szerdán, október 4-én d. e. fél 12 órakor fogják leleplezni a következő ünnepi sorrend mellett: Hymnus, énekli a honvéd önkéntesek énekkara. – Szalavszky Gyula v. b. t. t. Trencsén megye főispánja ünnepi beszéd kíséretében leleplezi az emlékművet és átadja a városnak. – Ucsnay Ernő kir. tan. polgármester átveszi az emlékművet a város nevében. – Szózat, énekli a honvéd önkéntesek énekkara.
(Vágvölgyi Lap 1916. október 1., 2)

Ucsnay Ernő polgármester, Trencsén szab. kir. város nevében következő beszéd kíséretében vette át az emlékművet:
Nagyméltóságú emlékműbizottsági Elnök Úr!
Tisztelt Polgártársak!
Ő Nagyméltósága lángoló hazaszeretetétől sugalt varázserejű szónoklatától meghatva, mély hálával és hazafias felbuzdulással veszem át e díszes emlékművet Trencsén sz. kir. város gondozásába.
Mély hálám szól Ő Nagyméltóságának, az emlékműbizottság elnökének, méltóságos Sir József ezredes úrnak, az emlékmű megvalósítójának és az emlékműbizottság összes tagjainak, hogy háziezredeink sorából a hazáért és a királyért vitézül harcolt és hősi halált halt fiainknak ilyen díszes és maradandó emlékművet létesítettek, mély hálám szól a nagyérdemű közönségnek, hogy áldozatkészségével, anyagi hozzájárulásával az emlékmű létesítését lehetővé tette.
Trencsén sz. kir város közönsége, Nagyméltóságod óhajának megfelelve, ezen emlékművet mindenkor nagy tiszteletben és megbecsülésben fogja tartani, mert ez az emlékmű, miként azt Nagyméltóságod nálamnál sokkal ékesebb szavakban kifejezni méltóztatott, időtlen-időkig fiaink
vitézségének, harci elszántságának és diadalának lesz hirdetője, mert ez az emlékmű nemzedékről nemzedékre ápolni és megőrizni fogja kegyeletes hálánk érzelmeit azok iránt, kik igazságos ügyünkért, állami fönnmaradásunkért, jövő boldogulásunkért legdrágább, nem pótolható kincsüket, – életüket feláldozták, mert ez az emlékmű jelenlegi megpróbáltatásunkhoz hasonló szenvedések között éleszteni és fokozni fogja hazaszeretetünk tüzét, jellemünk szilárdságát, áldozatkészségünk határtalanságét, együvétartozásunk erős kapcsát, munkában való ernyedetlen kitartásunkat, egy jobb jövőbe vetett hitünket, győzelembe fektetett megingathatatlan bizalmunkat.
Tisztelt Polgártársak!
A díszes emlékműbe vésett két év háborúja alatt, ősi erényeinktől vértezve, vitézségünkkel, bátorságunkkal és elszántságunkkal a fronton, megfeszített munkával és áldozatkészséggel a front mögött kimutattuk a világ előtt, hogy minket elveszíteni nem lehet. Esküdjék bár ellenünk minden és mindenki, nem fog bírni velünk senki! Ha egy pillanatra néha-néha meg is kell inognunk, a következő percben annál erősebben és keményebben állunk talpra, hogy igaz ügyünk diadalát előbbre vigyük.
Tisztelt Polgártársak!
Érezzük, hogy a dúló világháborúban életünkről van szó. Ellenségeink a háborút abba nem hagyják, mert életünket akarják. – Mi sem hagyhatjuk abba. Lankadni mi sem fogunk, mert lankadnunk nem szabad! Az első nap hevével, lendületével és rugalmasságával folytatni fogjuk a háborút addig, amíg le nem mondunk arról, hogy élni akarunk, hogy élni szeretünk.
Tisztelt Polgártársak!
Hősi halált halt fiaink emlékének szentelte helyen fogadjuk, hogy a győzelemig fogunk harcolni, – mert tudjuk, hogy csak a győzelem adhatja meg nekünk a tisztességes és becsületes békét, mert érezzük, hogy csak a győzelmünkön épülhet fel az az új világrend, melynek fentartó oszlopai az igazság, a becsületesség, az emberszeretet és a kulturális haladás lesznek, mert meg vagyunk győződve arról, hogy csak győzelmünk fogja biztosítani állami fennmaradásunkat, hazánk és nemzetünk nagyságát, önállóságát és függetlenségét!
Tisztelt Polgártársak!
A mai ünnepélyes napon, ezen emlékmű leleplezése és átadása napján fogadjuk és ország-világ előtt hirdessük, hogy magasztosabb, értékesebb jelszavunk nem lesz, mint tántoríthatatlan kitartás a végső győzelemig!
Igazságos ügyünkbe vetett erős hittel, vitéz hadseregünk és szövetségeseink megtörhetetlen erejébe fektetett igaz bizalommal kérjük most és kérni fogjuk szüntelenül a világok sorsát intéző Isteni Gondviselést, hogy végleges győzelmünket siettesse! Nagyméltóságú emlékműbizottsági Elnök Úr! Nagyméltóságod felhívásának engedve az emlékművet azon hő óhajjal veszem át Trencsén sz. kir. város gondozásába: hogy amíg ez az emlék áll, legyen áldás a hazán és annak minden hü polgárán, – hogy amíg ez az emlék áll, éljen hálánk, kegyeletünk és eléismerésünk elesett hős fiaink iránt, – hogy amíg ez az emlék áll, az önfeláldozásra késztető hazaszeretet ható, alkotó és gyarapító ereje dobogtassa szíveinket.
Éljen a haza! Éljen a Király! Győzzön hadseregünk!
A mély gondolatjárású és felemelő beszédet a honv. tart. tisztiiskola növendékeinek „Kárpátok bércein” kezdetű dala követte, mely nagyszerűen hangzott a négyesszólamával a várszikla alatt. A dísztűz után az egész közönség a Hymnust énekelte, mellyel tulajdonképpen le is záródott az ünnepély, mert a katonai díszmenet a jelenlévő legmagasabb katonai parancsnoknak, Schultheiss Emil altábornagynak szólt.
Trencsén újra gazdagabb és értékesebb lett. A múlt megfélemlítő nagysága alatt egy méretekben szerényebb művészi alkotás vonul meg, együtt hirdetve fennmaradásunknak biztosítására kifejtett erőinket és tehetségünket.
(Vágvölgyi Lap 1916. október 8., 1–2)

Trencsén Vármegyei Természettudományi Egylet tagja, az egylet évkönyvének szerkesztője.

Trencséni Állat-, és Madárvédő Egyesület

Mint polgármester, közreműködik az Egyesület létrehozásában /1912/.