Kürschner Jakab

Az oldal frissítve: 2020. 12. 09.

 1852. március 27-én született a Somogy megyei Mosdós községben — és 77 éves korában halt meg Rákosligeten — Kürschner Jakab, a Magyarországi Általános Munkáspárt egyik vezetője, a munkásbiztosítás szervezője.
A fiatal baranyai szabósegéd 17 esztendős korában Pécsett lépett a szervezett munkások közé, s mint a Pécsi Munkásképző Egylet választmányi tagja, a környék bányamunkásait szervezte. Csakhamar a fővárosba költözött, s a munkásság első szociális intézményének, a Betegpénztárnak a szolgálatába lépett. Korán kitűnt logikus érvelésű, magyar és német nyelven egyaránt hatásos szónoklataival, kiváló szervező- készségével. jó taktikai érzékével. Frankel Leó mellett vett részt a politikai küzdelmekben. Hosszú éveken át szerkesztette a Népszavát s 1886-tól a Budapesti Munkáskor elnöke volt. Jelentős részt vállalt a szociáldemokrata párt első kongresszusának előkészítéséből is.
A szocializmus eszméje iránti hűséget bizonyítja, hogy idős kora ellenére közösséget vállalt a Tanácsköztársasággal; a rákosligeti munkástanács elnöke volt. Az Horthy rendszer gyorsított bírósága ezért 1920-ban hét hónapi börtönre ítélte.

1911 – 1913 között a rákosligeti polgári iskola, iskolaszéki elnöke.

A váci börtönbe 1919. november 24-én du. 5 órakor érkezett Kürschner Jakab, 67 éves, rákosligeti lakos.

A korai szocialista mozgalom egyik lelkes szervezője, Kürschner Jakab, aki már 1890-ben az MSZDP vezető tagjaként tevékenykedett, a Népszava szerkesztőségi tagja és az első engedélyezett május elsejének egyik szónoka volt a Városligetben. Ö volt továbbá a Betegsegélyező Pénztár aligazgatója, 1919-ben pedig a rákosligeti direktórium tagja, a Községtanács elnöke lett, amiért a kommün leverése után 7 hóinapi fegyházra ítélték.

Forrás: Honismeret 1980. 42. oldal

A Népszava nekrológja: 1929. október 1.

Kürschner Jakab Béla elvtárs temetése.

A Névsza vavasárnapi számában már hírt adtunk arról, hogy Kürschner Jakab Béla elvtárs szeptember28-án váratlanul elhunyt. A temetés hétfőn délután14 órakor volt Rákosligeten, az elvtársak és barátok nagy részvétele mellett, akik elzarándokoltak a ravatalhoz, hogy a magyar munkásmozgalom egyik jelentékeny előharcosa iránt leróják a kegyelet adóját. Az elhunyt kortársai úgyszólván valamennyien megjelentek és könynyezve állták körül a koporsót, de nagyon sokan eljöttek az ifjabb generáció tagjai közül is, akik csak hirből ismerik ugyan az elhunyt munkálkodását és hervadhatatlan érdemeit, de eljöttek, hogy tisztelegjenek a nagy halott koporsója előtt. A pénztári tisztviselők közül is —természetesen a régiek közül —nagyon sokan megjelentek és képviseltette magát az Országos Társadalombiztosító Intézet is Meilinger Béla aligazgatóval. Az egyházi szertartás után a bőripari és élelmezési munkások dalárdájának tagjai énekelték el a „Mért oly borús?”című gyászdalt, majd Propper Sándor elvtárs mondott búcsúztató beszédet.A magyar szociáldemokrata munkásmozgalom és a magyar munkásbiztosítás nesztorának és Rákosliget nagyközség egyik megalapítójának ravatala körül állunk, hogy búcsút vegyünk Tőle, aki egy példátlanul küzdelmes, de szép és értékes, példaadó élet után most megpihent. Ismerjük és ismertük őt, ismerjük munkálkodását, tudjuk, hogy már 20 éves korában a legelsők között volt, aki a magyar munkásmozgalom alapjait lerakta. Rendkívül nehéz helyzetben kezdte el a nagy építőmunkát. Az európai reakciók gyűlölködő és üldöző viharával találta magát szemközt. Feszítsd meg! — kiáltották feléje a megriadt ellenfelek és megkísérelték őt megfeszíteni, hogy rajta keresztül a munkásmozgalmat döfjék le s a szocializmust gyöngítsék. — Üldözték. Hűtlenség címén pörbefogták, pedig nem akart egyebet, mint a munkásosztály fölszabadulását előkészíteni. Az üldözés nem szegte kedvét, dolgozott tovább, építette az utat, hordta a követ az új nagy toronyhoz, amelyből a szocializmus harangszava hívja az emberiséget a fölszabadító harcra. Dolgozott politikai és gazdasági téren. Volt a Népszava szerkesztője, szerkeszti és írja a lapot, de ha szükség van rá, hajtja annak a gépnek a kerekét, amelyen aNépszavát nyomják s ha nem volt pénz nyomdaszámlára, zálogba tette a télikabátját és boldogan vitte hóna alatt a friss szocialista sajtóterméket. Később a szociálpolitika felé irányul a figyelme. A magyar munkásbiztosítás egyik kezdeményezője és az Országos Társadalombiztosító Intézet büszkén hivalkodó épületének első kövét ő fektette le. Amidőn fölbonthatatlan szövetséget kötött a szociálpolitikával, elvonult a napi politikától és csak a szociálpolitikának élt. Nem volt autója, sem címe, sem rangja, nem volt kegyelmes úr, sem méltóságos, nem is igényelt ilyesmit, de volt nagy meleg szíve, jóságos lelke és érzéke a beteg munkások iránt. Azt akarta, hogy a munkás, ha kiesik kezéből a teremtő szerszám, ne legyen kénytelen segítés nélkül elpusztulni… — Puritán volt és puritán légkört teremtett maga körül. Mindent a beteg munkásnak! — ez volt az ő szociálpolitikai munkájának az alapelve. Legendákat költöttek hivatali takarékosságáról és ő valóban takarékos volt a szó nemes értelmében, hogy minél több jusson a beteg munkásnak. Amikor ő irányította a munkásbiztosítást, volt is kölcsönös szeretet, nagy megértés és bizalom az intézmény iránt. Sok családi csapás is érte, de ez sem csüggesztette el. Dacosan kitartott és a munkában keresett vigaszt. Boldoggá tette, hogy láthatta a szociálpolitika virágzását és a szocializmus előretörését. A mélységek nem riasztották meg, nem ijedt meg a nehézségektől és a magasságok nem kápráztatták el: nagy történelmi időkben is egyszerű munkája maradt a mozgalomnak. A forradalmak alatt is a munkásbiztosítás katonája volt, nem vállalt politikai szerepet, noha módja volt hozzá. Az összeomlás után mégis üldözőbe vették. Hetvenéves korban újra a börtön lakója lett, pedig nem tett egyebet, csak egy kártyabandát ugrasztott széjjel és szerényen méltatta, május elsejének jelentőségét. Zokszó nélkül vállalta az új kálváriát. Állásából kidobták. Negyvenhét évi becsületes szolgálat után mindent elvettek tőle. És ő nem panaszkodott. Kürschner Jakab sohasem panaszkodott. Ősz fejjel, öreg lábakkal új munkakört keresett s ott is szorgosan dolgozott. Egyetlen kérelme volt, amidőn mindenétől megfosztották, hogy adjanak neki valamilyen szerény munkakört, amellyel hűséges élettársának kenyeret kereshessen. És bejárt Pestre, télen és nyáron, szorgalmasan dolgozott új munkakörében, most már a szövetkezeti mozgalom terén. Amikor kegydíjár nagy harcok után sikerült kiverekedni, szerényen megköszönte az új szerény munkakört és csöndesen félrevonult. És amidőn a szociáldemokrata párt, a Szakszervezeti Tanács és az Általános Fogyasztási Szövetkezet igazgatósága és személyzete nevében búcsút veszünk tőle, azt adjuk neki, ami szerénynek látszik, ami azonban szocialista szemmel nézve a legtöbb… fölvázoljuk a fórumra élete folyását és szilárd jellemének rajzát, okulásul és példa gyanánt a jövő generációnak… Az elvtársak és barátok tömege könnyezve hallgatta a búcsúztatót, majd megindult a menet a temető felé. A simán az Általános Munkásdalárda még egy gyászdalt énekelt, azután elhantolták öreg harcos testvérünket, akinek friss sírját a munkásintézmények pirosszalagos koszorúi és sok-sok piros virág díszítette.